Gottfried Benn versei:
SZÉP IFJÚKOR
A lány, aki soká feküdt a réten:
olyan elrágottnak tűnt a szája.
Amikor a mellkast fölnyitották, lyuggatott volt a nyelőcső.
Végül a rekeszizom alatt, egy üregben
fiatal patkányok fészkére leltek.
Egyik testvérkéjük halott volt.
A többiek ették a májat s a vesét,
itták a hideg vért,
szép ifjúkoruk volt.
Szép és gyors volt a haláluk is:
mindannyiukat vízbe dobták.
Ó, hogy sipákoltak a pici szájak!
Marton László fordítása
FÉRJ ÉS FELESÉG ÁTHALAD A RÁKOSOK BARAKKJÁN
A férfi:
Ez itt oszlásnak indult ölek sora,
ez pedig oszlásnak indult melleké.
Összezsúfolva bűzlik minden ágy.
A nővérek óránként váltanak.
Gyere, emeld föl a takarót.
Ez a zsírcsomó és pár csepp rothadó nyirok
valaha sokat jelentett egy férfinak -
nevezték mámornak és hazának is.
Nézd ezt a varas sebhelyet a mellen.
Érzed a lágy csomók rózsafüzérét?
Nyugodtan tapogasd meg. A hús lágy, fájdalmat nem érez.
Ez itt vérzik, mintha harminc teste volna.
Embernek ennyi vére nincs.
Ennek elrákosodott öléből
kivágtak még egy gyermeket.
Altatják őket. Éjjel és nappal. Az újaknak
azt mondják: az álom gyógyulást hoz. Csak vasárnaponként engedik
ébren maradni őket, a látogatók miatt.
Már alig fogy élelem. Kisebesedett
a hátuk. Látod a legyeket. Néha
lemossa őket a nővér. Mintha padokat.
Itt domborodik már a föld minden ágy körül.
A hús megtér a porhoz. A hő elillan,
a nedv elszivárog. Szólít a föld.
Kurdi Imre fordítása
„1912-ben publikált Morgue und andere Gedichte (Hullaház és más költemények) című első kötetében Benn az embert mint kémiai folyamatok bomlékony és bűzös termékét láttatta, amelyből az anyagcsere megszűntével csak az undorítóan rothadó hulla marad. Szinte perverz élvezettel vájkált az oszló tetemek rútságában, és a klasszikus hagyomány szent témáját, az ember nagyságát azokra a viszolyogtató képekre redukálta, amelyek a hullaházban a kórboncnokot fogadják. Orvos lévén Benn saját tapasztalatából ismerte ezeket a képeket. A mindössze 500 példányban megjelent verseskötet ki is váltotta azt a felháborodást, amelyet Benn cinikusan megcélzott vele, és sokan perverzitásnak minősítették költészetét. Mások viszont, mint például a költőtárs, Ernst Stadler (1883 – 1914) úgy vélekedett, hogy »csak a filiszter rekeszt ki a művészetből olyasmit, ami van és ami belenyúl az életünkbe. Itt csak a költő életet keltő ereje számít, és ez igazolja Benn verseit."
„Első verseskötete 1912-ben jelenik meg „Hullaház és más költemények” címmel. „Azzal hökkentette meg az irodalmi közvéleményt, hogy a német költészetben természettudományos, orvosi terminológiát alkalmazott, és az embert mindenestül romlékony testi mivoltára redukálta, s annak – a betegségnek, pusztulásnak, felbomlásnak – a „líráját”, pontosabban „antilíráját” írta meg. Ezen túlmenően felróják neki azt „a visszataszító örömet, amivel a végletes rútban vájkál”. A náci sajtó, az SS hivatalos lapja egyenesen „természetellenes disznóságnak”, „szellemi elhülyülésnek” minősíti költészetét, de „sokan minősítették ezt a költészetet „perverzitásnak” és utalták – mint különleges esetet – a pszichiátria körébe”. Mindez természetesen ma már csupán rosszízű emlék, egy fiatal költő túlkapásai, amelyekre az idős Benn úgy emlékszik vissza, mint „a Nietzsche és Freud utáni évtizedek rossz közérzetére”: „mindez már csodálatosan messze van, már jóformán csak emlék, valami kínlódás, kötöttség és nyomás emléke”.
