Gottfried Benn versei:
SZÉP IFJÚKOR
A lány, aki soká feküdt a réten:
olyan elrágottnak tűnt a szája.
Amikor a mellkast fölnyitották, lyuggatott volt a nyelőcső.
Végül a rekeszizom alatt, egy üregben
fiatal patkányok fészkére leltek.
Egyik testvérkéjük halott volt.
A többiek ették a májat s a vesét,
itták a hideg vért,
szép ifjúkoruk volt.
Szép és gyors volt a haláluk is:
mindannyiukat vízbe dobták.
Ó, hogy sipákoltak a pici szájak!
Marton László fordítása
FÉRJ ÉS FELESÉG ÁTHALAD A RÁKOSOK BARAKKJÁN
A férfi:
Ez itt oszlásnak indult ölek sora,
ez pedig oszlásnak indult melleké.
Összezsúfolva bűzlik minden ágy.
A nővérek óránként váltanak.
Gyere, emeld föl a takarót.
Ez a zsírcsomó és pár csepp rothadó nyirok
valaha sokat jelentett egy férfinak -
nevezték mámornak és hazának is.
Nézd ezt a varas sebhelyet a mellen.
Érzed a lágy csomók rózsafüzérét?
Nyugodtan tapogasd meg. A hús lágy, fájdalmat nem érez.
Ez itt vérzik, mintha harminc teste volna.
Embernek ennyi vére nincs.
Ennek elrákosodott öléből
kivágtak még egy gyermeket.
Altatják őket. Éjjel és nappal. Az újaknak
azt mondják: az álom gyógyulást hoz. Csak vasárnaponként engedik
ébren maradni őket, a látogatók miatt.
Már alig fogy élelem. Kisebesedett
a hátuk. Látod a legyeket. Néha
lemossa őket a nővér. Mintha padokat.
Itt domborodik már a föld minden ágy körül.
A hús megtér a porhoz. A hő elillan,
a nedv elszivárog. Szólít a föld.
Kurdi Imre fordítása
„1912-ben publikált Morgue und andere Gedichte (Hullaház és más költemények) című első kötetében Benn az embert mint kémiai folyamatok bomlékony és bűzös termékét láttatta, amelyből az anyagcsere megszűntével csak az undorítóan rothadó hulla marad. Szinte perverz élvezettel vájkált az oszló tetemek rútságában, és a klasszikus hagyomány szent témáját, az ember nagyságát azokra a viszolyogtató képekre redukálta, amelyek a hullaházban a kórboncnokot fogadják. Orvos lévén Benn saját tapasztalatából ismerte ezeket a képeket. A mindössze 500 példányban megjelent verseskötet ki is váltotta azt a felháborodást, amelyet Benn cinikusan megcélzott vele, és sokan perverzitásnak minősítették költészetét. Mások viszont, mint például a költőtárs, Ernst Stadler (1883 – 1914) úgy vélekedett, hogy »csak a filiszter rekeszt ki a művészetből olyasmit, ami van és ami belenyúl az életünkbe. Itt csak a költő életet keltő ereje számít, és ez igazolja Benn verseit."
„Első verseskötete 1912-ben jelenik meg „Hullaház és más költemények” címmel. „Azzal hökkentette meg az irodalmi közvéleményt, hogy a német költészetben természettudományos, orvosi terminológiát alkalmazott, és az embert mindenestül romlékony testi mivoltára redukálta, s annak – a betegségnek, pusztulásnak, felbomlásnak – a „líráját”, pontosabban „antilíráját” írta meg. Ezen túlmenően felróják neki azt „a visszataszító örömet, amivel a végletes rútban vájkál”. A náci sajtó, az SS hivatalos lapja egyenesen „természetellenes disznóságnak”, „szellemi elhülyülésnek” minősíti költészetét, de „sokan minősítették ezt a költészetet „perverzitásnak” és utalták – mint különleges esetet – a pszichiátria körébe”. Mindez természetesen ma már csupán rosszízű emlék, egy fiatal költő túlkapásai, amelyekre az idős Benn úgy emlékszik vissza, mint „a Nietzsche és Freud utáni évtizedek rossz közérzetére”: „mindez már csodálatosan messze van, már jóformán csak emlék, valami kínlódás, kötöttség és nyomás emléke”.
2011. november 8., kedd
2011. szeptember 11., vasárnap
Hogyan is néz ki a koporsóban a holttest?
Társadalmunk egyik legősibb és egyben legszemélyesebb szokása, hogy a halott embertársait eltemesse. Ennek egyik fő oka a haláltól, a rothadástól, a holttesttől, mint fertőző forrástól való félelem. A modern kor társadalmában a holttesteket gyorsan eltüntetjük, idegen személyekkel végeztetjük el a holttestekkel való kontaktust. Ezen rövid írás abba enged betekintést, hogy a föld alatt, koporsóban lévő holttesten milyen elváltozások jönnek létre, míg a romlás teljesen dezintegrálja.
A föld alatt a holttest öt bomlási fázison megy keresztül: friss, puffadás, deflációs és aktív bomlás, diszintegráció, szkeletonizáció.
A temetést követően a következő események zajlanak le a holttestben:
1. 160-190 óra elteltével alakul ki a zöldes elszíneződés a vakbél tájéka felett.
2. 380 óra elteltével a testen rothadásos vénahálózat kialakulás figyelhető meg.
3. 3-6 hét elteltével az egész altest zöldesen elszíneződött, valamint a nemi szervek is.
4. 5-7 hét elteltével megindul a rothadási gázok képződése, a holttest először a hasi részen elkezd puffadni (vízbe fulladtaknál a fej puffad először), megindul a hámleválás, rothadási hólyagok képződnek.
5. 16-23 hét elteltével a tetem éktelenül puffadt, az arc és a fej is a puffadástól eltorzult, a here és a herezacskó akár emberfejnyire is puffadt lehet. A haj és a szőrzet leválása figyelhető meg.
6. 8 hónap után eltávoznak a rothadási gázok, a tetem lelohad, a szervek összeesnek.
7. 32-48 hónap elteltével figyelhető meg a holttest putrid szétesése, a lágy részek barnás-fekete masszává alakulnak, a koponya, a bordák és a végtagok már szkeletonizálódtak.
Általánosan elmondható, hogy sírban fekvő halott legkorábban 5 év elteltével válik teljesen csontvázzá.
A csontváz kb. 7 és 25 év között diszartikulálódik, hiszen az ízületeket alkotó szalagok igen ellenállóak a rothadással szemben.
Természetesen ennek a folyamatnak az időbelisége eltolódhat, hiszen az is tény, hogy akit télen temetnek el, annál a rothadás később indul meg, mint annál, akit nyáron temettek el.
Sokszor előfordul, hogy a holttest nem bomlik le, hanem hullaviaszosan alakul át, vagy éppen mumifikálódik.
A holttest nyolcszor lassabban bomlik le a föld alatt eltemetve, mint a föld felszíne felett. Ennek főleg az az oka, hogy a tetem nincs kapcsolatban a dögevő élőlényekkel, főleg a rovarokkal és nem hatnak rá olyan nagy mértékben a környezeti elemek. Azonban a föld alatt, koporsóban lévő holttestet sem lehet elrejteni a találékony dögevő rovarok elől. A koporsóban előforduló entomofaunát temetői exhumálások alkalmával írták le. Főleg Diptera és Coleoptera fajok jellemzőek. Három faj különösen gyakori a koporsóban: Conicera tibialis (koporsólégy), Leptocera caenosa, Ophyra capensis. Ezek főleg a holttestre és a koporsó szöveteibe helyezik petéiket.
A föld alatt a holttest öt bomlási fázison megy keresztül: friss, puffadás, deflációs és aktív bomlás, diszintegráció, szkeletonizáció.
A temetést követően a következő események zajlanak le a holttestben:
1. 160-190 óra elteltével alakul ki a zöldes elszíneződés a vakbél tájéka felett.
2. 380 óra elteltével a testen rothadásos vénahálózat kialakulás figyelhető meg.
3. 3-6 hét elteltével az egész altest zöldesen elszíneződött, valamint a nemi szervek is.
4. 5-7 hét elteltével megindul a rothadási gázok képződése, a holttest először a hasi részen elkezd puffadni (vízbe fulladtaknál a fej puffad először), megindul a hámleválás, rothadási hólyagok képződnek.
5. 16-23 hét elteltével a tetem éktelenül puffadt, az arc és a fej is a puffadástól eltorzult, a here és a herezacskó akár emberfejnyire is puffadt lehet. A haj és a szőrzet leválása figyelhető meg.
6. 8 hónap után eltávoznak a rothadási gázok, a tetem lelohad, a szervek összeesnek.
7. 32-48 hónap elteltével figyelhető meg a holttest putrid szétesése, a lágy részek barnás-fekete masszává alakulnak, a koponya, a bordák és a végtagok már szkeletonizálódtak.
Általánosan elmondható, hogy sírban fekvő halott legkorábban 5 év elteltével válik teljesen csontvázzá.
A csontváz kb. 7 és 25 év között diszartikulálódik, hiszen az ízületeket alkotó szalagok igen ellenállóak a rothadással szemben.
Természetesen ennek a folyamatnak az időbelisége eltolódhat, hiszen az is tény, hogy akit télen temetnek el, annál a rothadás később indul meg, mint annál, akit nyáron temettek el.
Sokszor előfordul, hogy a holttest nem bomlik le, hanem hullaviaszosan alakul át, vagy éppen mumifikálódik.
A holttest nyolcszor lassabban bomlik le a föld alatt eltemetve, mint a föld felszíne felett. Ennek főleg az az oka, hogy a tetem nincs kapcsolatban a dögevő élőlényekkel, főleg a rovarokkal és nem hatnak rá olyan nagy mértékben a környezeti elemek. Azonban a föld alatt, koporsóban lévő holttestet sem lehet elrejteni a találékony dögevő rovarok elől. A koporsóban előforduló entomofaunát temetői exhumálások alkalmával írták le. Főleg Diptera és Coleoptera fajok jellemzőek. Három faj különösen gyakori a koporsóban: Conicera tibialis (koporsólégy), Leptocera caenosa, Ophyra capensis. Ezek főleg a holttestre és a koporsó szöveteibe helyezik petéiket.
2011. július 5., kedd
A holttest halál utáni elváltozásainak rövid összefoglalása-igazságügyi tafonómia
Az emberi testben a halál után lezajló biológiai folyamatok nagyon összetettek. Maga a halál folyamata is egy biológiai esemény, így a posztmortális elváltozások összetett megjelenési formákat mutathatnak. Ezek ismerete nagyon fontos a patológusi és igazságügyi orvostani vizsgálatokban. Általános szabály, hogy a környezeti hőmérséklet nagymértékben befolyásolja ezen folyamatokat, de a mögöttes halál utáni biológiai mechanizmusokat nem változtatja meg. A rothadás megnyilvánulása is okozhat értelmezési problémákat egyes halálesetekben, hiszen elfedhet traumás sérüléseket, melyek individuálisan keletkeztek. A rothadástól eltorzult arc, az azon lévő rothadó szövetek elfedhetik az antemortem keletkezett sérüléseket, ha a vizsgáló nincs tisztában a hullajelenségek,akár igen ritka formáinak makroszkópiájával. Ha az elhunyt szoros ruhát visel, akkor a puffasztó rothadás során a nyakon keletkező elváltozások fojtogatás nyomait utánozhatják.
Egy holttest megszemlélése során láthatóak a klasszikus halotti jelenségek: hullafoltok, hullamerevség, autolízis, rothadás, viszont előfordulhatnak olyan nem klasszikus posztmortem jelenségek, melyeket speciális intraindividuális vagy különleges környezeti eredmények idéznek elő. A holttestesen annak tárolása és szállítása során is keletkezhetnek felszíni sérülések. A vizelet is okozhat nagymértékű bőrkárosodást csecsemőknél és magatehetetlen felnőtteknél is, hiszen a vizelettel átitatott pelenka macerálja a perigenitális területet. A vizsgálónak muszáj tudnia elkülöníteni ezeket mindennemű külső behatásoktól.
A holttest felszínén és belső szervein létrejövő posztmortális elváltozások biológiai hátterének értelmezése, nagy szaktudást igényel a vizsgálótól, hogy az ne vonjon le arteficiális következtetéseket. Néhány példa: tapasztalatlan vizsgáló a szívizomzatban kialakuló hullafoltokat tévesztheti össze szívizominfarktussal, vagy a tüdőben lévő hullafoltokat tüdőgyulladással, ödémával. Posztmortem ecchymozisokat (vibices) a gondatlan vizsgáló fulladásból származó kiütéseknek, vagy mechanikus hematómával tévesztheti össze.
Azoknál a gyermekeknél, akiknél kitágul a végbél a halál után (halál utáni tónusvesztés és a hullamerevség miatt) a tapasztalatlan vizsgáló anális behatolásként értelmezheti.
A halál után komplex kaszkád események sorozata veszi kezdetét test sejtjeiben és annak biológiai fenoménjában. Az oxigénhiány miatt a sejtek pusztulni kezdenek, progresszió áll be, melynek következménye az autolízis, illetve a sejtek és szövetek bomlása. Ezekből a változásokból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a halál egy folyamat, nem pedig egy esemény. A halál után a tetemben egy komplex biológiai folyamat veszi kezdetét. A posztmortem jelenségeket változók széles skálája befolyásolja. Általános szabály, hogy a környezeti hőmérséklet befolyásolja a bomlás sebességét, de a mögöttes biológiai folyamatokat nem változtatja meg.
A holttestben a halál után kialakuló elváltozásokat hullajelenségeknek nevezzük, makroszkópos megjelenésük alapján beszélhetünk korai és késői hullajelenségekről.
A hullafoltok (livores mortuales, post-mortem hypostasis): általában kékes ibolya színű, de színe függ a halál okától is: szén-monoxid, cianid, fulladás esetén más színű. A halál után fél óra és három óra után jelenik meg a nyomásnak ki nem tett területeken. A keringés megszűntével a vér a gravitáció törvényének engedelmeskedve az alacsonyabban fekvő területekre kerül. Két típusa figyelhető meg, süllyedéses hullafoltok és beivódásos hullafoltok.
A hullafoltok a halál után 30 perccel kezdenek megjelenni és általában 3 óra elteltével összefolyóvá válnak. Hideg éghajlati övben ez az intervallum kitolódhat 4-8 óráig is. A hullafoltok kialakulásának maximuma a halál után 10 órával kezdődik általában. A hullafoltok kiterjedése a legintenzívebb hirtelen halál esetén, ahol rövid az agonális időszak, valamint a vérmennyiségtől is függ. Kivérzett egyén holtteste akár márvány fehér is lehet. A halál után 10-12 órával a hullafoltok még nem fixálódnak, nyomásra elhalványodnak, a holttestet mozgatva a helyüket változtatják. Ezt követően 18-24 óra elteltével a foltok rögzítetté válnak. A környezet hőmérséklete korrelál a hullafoltok kialakulásának időbeliségével. Ekkor a hullafoltok nem halványulnak el nyomásra, a tetem mozgatása során helyzetüket nem változtatják. Ezt a vér hemolízise eredményezi, ugyanis az autolízis során károsodik a vörösvérsejtek membránja és a hemoglobin valamint annak származékai a szövetek közé kerülnek. Ezektől előfordulhat eltérő eset is, egyes eseteknél a halál után 48 órával is megfigyeltek még süllyedéses hullafoltokat. Természetesen itt is a hőmérséklet a legnagyobb befolyásoló tényező.
Színüket tekintve a hullafoltok kezdetben vöröses, livid színűek a hemoglobin miatt. A halál után fokozatosan sötétebbek lesznek, mert a szövetek disszociálják a vérben lévő oxigént, így a hullafoltok színe kékes-lilává alakul. A sejtek a keringés megszűnte után nem azonnal pusztulnak el, hanem ún. meleg iszkémiás időt viselnek el. A májsejtek 40 percig is életképesek maradnak oxigén nélkül, az izomsejtek akár két órát is képesek hipoxiás környezetben elviselni. A hemoglobin miután leadta a szöveteknek az oxigént deoxihemoglobinná redukálódik, mely eredményezi a hullafoltok kékes megjelenését.
A foltok színe azonban a halál okától és módjától függően változhat.
Szén-monoxid mérgezés esetén a hullafoltok élénkvörösek, vagy cseresznye vörösek, ugyanis a hemoglobin a szén-monoxiddal junkcióba lépve karboxi-hemoglobint alkot, mely eredményezi ezeket a színeket.
Hipotermiában a színe a hullafoltoknak világos vörös, vagy rózsaszín, azért mert az alacsony hőmérséklet gátolja a hemoglobin és az oxigén disszociációját.
Cianid mérgezés esetén a hullafoltok rózsaszín megjelenésűek, ugyanis a cianid gátolja az oxigén disszociációját, a citrátkört blokkolja, gátolja a citokrómoxidáz tevékenységet.
Nitrátok, nitritek, nátrium-klorid mérgezés esetén a hullafoltok sötétek, néha csokoládé színűek a methemoglobin miatt.
A hullafoltok a rothadás során zöldesen alakulnak át, hiszen a hemoglobin a rothadás során a belekből fejlődő kénnel reakcióba lépve szulfomethemoglobint hoz létre.
A hullafoltok nemcsak külsőleg figyelhetőek meg, hanem a belső szervekben is, mint a tüdő, szív, vesék, máj, belek.
Vannak olyan esetek is, amikor a hullafoltok nem alakulnak ki, vagy csak nagyon halványan látszanak. Vérveszteséggel járó haláleseteknél (kivérzés) a hullafoltok nem alakulnak ki. A halál előtti betegségek mint anémia, autoimmun betegségek, alultápláltság a hullafoltok alig észrevehetőek. Vízbefulladás esetén a víz tükre alatt lévő holttesten a hidrosztatikus nyomás miatt hullafoltok nem alakulnak ki.
Vibices (Poszt-mortem ecchymozis): a hullafoltok területén lévő, apró, sötét-feketés foltok figyelhetőek meg olykor. Ennek oka, hogy a bőr alatt lévő hajszálerekben megnő az intravaszkuláris nyomás. Ezeknek patológiás folyamatoktól való elkülönítése szövettani vizsgálattal lehetséges.
Hullamerevség: a halál után az izmok elernyednek, az izomtónus megszűnik (collapsus mortualis), majd ezt követően az izmok megmerevednek. A hullamerevség, vagy rigor mortis a szívizomzatban alakul ki legelőször, kb. a halál után 15 perccel. Külsőleg megtekintve a tetemet a merevség először a szemhéjakon, mimikai izmokon és az állkapcson figyelhető meg. Ezt követően egyre nagyobb izomcsoportokon alakul ki a rigor ún. kranio-kaudális irányban, tehát a karoktól a lábig halad. A hullamerevség ezen szabályszerűségét a Nysten-szabály mondja ki.
A hullamerevség patofiziológiája: az izmok miofibrillumokból állnak, melyek miofilamentumokból épülnek fel, kétféle filamentum található az izomban: az aktin és a miozin. Adenozin-trifoszfát (ATP) hatására a filamentumok egy kontraktilis elemmé: aktomiozinná egyesülnek. A halál után megszűnik az ATP termelés, bár rövid ideig anaerob glikolízis során keletkezik némi ATP, az aktin és a miozin egyesülnek, mivel nincs ATP, nem tudnak elszakadni egymástól, így fokozatosan merev állapotba maradnak. Ezt csak a rothadás során keletkező proteolitikus enzimek tudják felbontani, ezért is oldódik a hullamerevség egy idő után. A hullamerevség gyorsabban alakul ki a vörös izmokban, mint a fehérben.
A hullamerevség időbeli megjelenése segít a halál idejének megállapításában. Hűvös éghajlati övezetben a hullamerevség 6-18 óra elteltével válik teljessé, míg melegebb időben akár 1-2 óra alatt is teljes rigor kifejlődhet. Megfigyelhető néha, hogy a halál pillanatában már kialakul a merevség, ez az ún. katalepsziás hullamerevség. Gyakorta megfigyelhető, ha közvetlen a halál előtt erőteljes izom összehúzódás volt.
Kadaverikus spazmus: öngyilkossági eseteknél megfigyelték, hogy a gyilkos eszköz (kés, lőfegyver) rögzült a holttest kezében. Ezt a jelenséget kadaverikus spazmusnak, vagy hullagörcsnek nevezik és nem azonos a hullamerevséggel, csupán átmehet abba. A jelenség patofiziológiája még nincs teljesen tisztázva.
A hullamerevség nemcsak a vázizomzatban, hanem a belső szervekben, zsigerekben is kialakul. Leggyakrabban a szívizomzatban, méhben, epehólyagban, húgyhólyagban figyelhető meg. A halál pillanatában a collapsus mortualis ezeken a szerveken is megfigyelhető, ezért van, hogy a halál pillanatában önkéntelen vizelet és bélsárürítés figyelhető meg. A szőrmerevítő izmok hullamerevsége a lúdbőr (cutis anserina) nevű jelenséget eredményezi.
A holttest kihűlése (algor mortis): a halál után a test hőmérséklete csökkenni kezd, majd eléri környezete hőmérsékletét. Olyan esetekben, ahol a halál görcsök közepette állt be, ott hőmérsékletemelkedés figyelhető meg a halál után.
A kihűlést befolyásoló tényezők:
1. Testsúly: minél nagyobb a tetem tömege, annál lassabban hűl ki.
2. Nemek: női tetemek lassabban hűlnek ki általában.
3. Külső környezet hőmérséklete.
4. Egyéni (intrinsic) faktorok: tüdőgyulladás, szepszis, pszichikai állapot, láz, stroke, koponyaűri vérzés, kábítószerek, hipertireózis, malignus hipertermia, exszikkáció, hipotermia, artériás elzáródás.
5. Külső (extrinsic) faktorok: a holttest ruházata, szél, napsugárzás, a holttest helyzete (kinyújtott állapotban gyorsabban hűl ki, mint guggolt állapotban), vízben vagy szárazföldön van a holttest.
Mérséklet éghajlaton a kihűlés 0,5-1,5 Celsius- fokot mutat óránként. Ahogy kezdi felvenni a külső környezete hőmérsékletét a holttest, a kihűlés annál lassabb lesz.
Az autolízis vagy önemésztés folyamata figyelhető meg a sejtekben az organizmus halál után. A folyamat a halál után kb. 4 perccel elkezdődik. Maga az autolízis eredményezi a makroszkóposan is észlelhető hullajelenségeket. A halál beállta után megszűnik az oxigénellátás, mely a sejtekben rohamos ph csökkenést eredményez. Az intracelluláris kémhatás csökkenése azt eredményezi, hogy a sejtmembrán károsodik, átjárhatóvá válik. A lizoszómákban lévő hidrolitikus emésztőenzimek felszabadulnak a sejtben, ezek az enzimek lebontják a sejtet és annak környezetét. A lizoszómákban gazdag szervekben, mint pl.: hasnyálmirigy, tüdő, lép hamarabb jelentkezik az autolízis. A folyamatot a környezet hőmérséklete is befolyásolja, magas hőmérsékleten gyorsabban, alacsony hőmérsékleten lassabban megy végbe a folyamat. A test hőmérséklete is befolyással bír, ha az elhunyt láz közepette halt meg, akkor is gyorsabban megy végbe. Az autolízis általában először a szemeken figyelhető meg, a szaruhártyák elhomályosodásával. Boncoláskor az önemésztő folyamatok felületes ismerete eredményezhet téves diagnózist. A lép posztmortális lágyulását össze lehet téveszteni a szeptikus léppel. A tüdő is rengetek makrofágot, alveoláris Kuppfer-sejtet tartalmaz, így az autolízis szintén állományvesztés, lágyulást okoz benne. A mellékvesék a halál után több napig képesek megtartani szerkezetüket. A gyomorban a halál után megszűnik a nyálka termelés, így a gyomorsav perforálhatja azt, ami azt eredményezi, hogy a gyomorsav a hasüregbe kerül és ott hatalmas pusztítást visz végbe. Az önemésztés eredményezi az artériák falának halál utáni elszíneződését, melynek állaga legtöbbször az iszaphoz hasonlítható.
Feltételezések szerint az autolízis egy endogén enzimatikus folyamat, abban bakteriális folyamat nem játszik szerepet. Mások szerint a holttest elrothadásának megindításában párhuzamosan endo és exobakteriális folyamat is társul.
Maceráció: tulajdonképpen steril autolízis. A meg nem született magzat, mely a méhben vesztegel, annak bőrét a magzatvíz feláztatja. A bőr cafatosan válik le a testről, a test vörösesen beivódott. Az ilyen magzat nagyon szakadékony, a koponyacsontok is lötyögnek.
A rothadás, vagy putrifikáció a lágy szövetek bakteriális degradációja. A halál után megszűnik a szervezet homeosztázisa, a baktériumok a belekből a véredényekbe kerülnek, onnan az egész testben szétterülnek. A bakteriális hatáson kívül az autolízis is szerepet játszik a tetem rothadásban.
Sok tényező befolyásolja a rothadás kialakulásnak mértékét, de itt is a legfontosabb külső faktor a hőmérséklet. Magas hőmérsékleten gyorsabban, alacsony hőmérsékleten lassabban megy végbe. Gyorsabban rothadnak szepszisben, vagy fertőző betegségben elhaltak hullái, mert a vérben és a szervekben elszaporodtak már intravitám a baktériumok. Másrészt ilyen esetekben a halál előtt a testhőmérséklet is emelkedett és ez gyorsítja a folyamatot. A nyílt sérülések esetén is gyorsabban indul a folyamat, az elhízás is gyorsítja a folyamatot, hiszen ilyen esetben a tetem víztartalma is sokkal több. Reduktív katalízis eredményeként hidrogén-szulfid képződik a holttestben, a rothadás is katalizálja az autolítikus folyamatokat. A belekből bakteriális hatásra keletkező szulfid és a hemoglobin reakcióba lépve szulfomethemoglobint hoznak létre, mely eredményezi a holttest zöldes elszíneződését. A bőrfelületen kirajzolódnak a felszíni vénák, ez is jellegzetes jelenség a rothadó tetemen. A rothadás biokémiai folyamata során gázok képződnek, melyeknek köszönhetően a holttest nagymértékben felpuffad, főleg az arc, a has, férfiaknál a herezacskó és a pénisz és orrfacsaró dögszagot áraszt magából. A rothadási gázok főleg metánból, hidrogén-szulfidból, szén-dioxidból, ammóniából, merkaptánokból, és primer aminokból állnak. A rothadási gázok miatt a tetem szemei, nyelve kidüllednek, arca a felismerhetetlenségig eltorzul.
A rothadás időbeli morfológiai megjelenését nagyon befolyásolják a környezeti faktorok, valamint antropogénikus tulajdonságok. Azonban a rothasztó testi elváltozások meghatározott sorrendben követik egymást. A legkorábbi jele a has jobb alsó kvadránsában lévő zöldes elszíneződés, később ez az egész testre kiterjed: pszeudomelanózisnak nevezzük. Az autolízis miatt elpusztult sejtek elfolyósodnak és a bőrön rothadásos hólyagok ún. bullák jönnek létre, melyek kifakadva cafatosan lemállasztják a bőrt a testről. A test márványos megjelenésű, vénás rajzolatú. A test nagymértékben felpuffad, a természetes testnyílásokból rothadási ázalékok folynak ki. A haj és a körmök fellazulnak (és nem nőnek a halál után, csupán a kiszáradás miatt látszanak nagyobbnak!). A belső szervekben is megfigyelhető a bakteriális gázképződés kitágulnak a vesemedencék, a szív üregei is. Sárgás-barna folyadék található a mellhártya és a hashártya alatt. A szerveket ún. rothadási kristályok borítják, melyek tirozin és leucin kristályok a fehérjék bomlásából képződnek. A máj, mivel érintkezik a vastagbéllel hamar lágyulásnak indul, belseje lyukacsossá válik, ementáli sajtszerűvé alakul. A szívizom sárgás-feketévé alakul, melyet infarktussal téveszthetnek össze. Az agy elfolyósodik, zöldes színű lesz, rajta hólyagok jelennek meg. Rothadásos vénarajzolat nemcsak a bőrön, hanem a belső szerveken is megfigyelhető, főleg a savós hártyával borított szerveken. A belek a gázok miatt nagymértékben puffadnak, majd ellágyulnak. A szervek közül a legellenállóbb a rothadás hatásaival szemben, a prosztata és a nőknél a méh. A rothadás végső fázisa a szkeletonizáció, amikor is a lágy szövetek már elrothadtak és a csontváz marad vissza.
2011. május 31., kedd
Igazságügyi rovartan
A Magyarországon előforduló légyfajok fejlődésének üteme holttesten:
(Schranz Dénes nyomán)
A lárva növekedési ideje | Házilégy petéje kikel: 10-12 óra múlva | Kék dongólégy petéje kikel: 12-16 óra múlva | Smaragd légy petéje kikel: 12-16 óra múlva | Húslégy petéje azonnal mozog (vivipara) | Sajtlégy petéje kikel: 10-12 óra múlva |
2. nap | 2mm | 3-4mm | 2mm | 3-4mm | 1mm |
3. nap | 2-3mm | 5-6mm | 2-3mm | 5-6mm | 2-3mm |
4. nap | 4-5mm | 7-8mm | 3-4mm | 7-9mm | 4-5mm |
5. nap | 6-7mm | 10-12mm | 5-6mm | 10-12mm | 5-6mm |
6. nap | 7-8mm | 13-14mm | 7-8mm | 13-14mm | Báboz |
7. nap | 8mm | Báboz | 8-9mm | 15-16mm | Báb (3-4mm) |
8. nap | Báboz | Báb (9-10mm) | Báboz | 16-18mm | Báb |
9. nap | Báb (5-6mm) | Báb | Báb (6-7mm) | 19-20mm | Báb |
10. nap | Báb | Báb | Báb | Báboz | Báb |
12. nap | Báb | Báb | Báb | Báb (10-12mm) | Kirepül (4-5mm) |
14. nap | Kirepül (7-8mm) | Kirepül (12-13mm) | Kirepül (7-9mm) | Báb | |
16. nap | Báb, majd a 18. napon kirepül (16-18mm) |
2011. május 4., szerda
Egy kis igazságügyi, törvényszéki rovartan
http://www.scribd.com/doc/54611710/igazsagugyi-torvenyszeki-rovartan
A fenti linkről lehet letölteni!
A fenti linkről lehet letölteni!
2011. május 1., vasárnap
Holttest rothadása- videó
A videón egy emberi holttest rothadásának mentét láthatjuk, a felvételek a Body Farmon készültek.
A méhen belül elhalt magzat bomlási folyamata-maceratio
Gyakran előfordul, hogy a magzat elhal a méhben. A természet törvényei rá is vonatkoznak, tehát a teste bomlásnak indul. A magzat méhen belül a magzatvízben van, abban lebeg. Az elhalt magzatban is beindulnak az autolitikus folyamatok, a magzatvíz áztató hatása révén a teste fellágyul. A folyamatot tehát macerációnak nevezzük. A macerált magzat teste szétterül, hámja cafatosan lefoszlik, minden szerve petyhüdt, egyenletesen szennyesvörös színű. Az agyvelő pépesen szétfolyó és a koponya csontja lötyögnek. A maceráltság azért fontos, mert felhasználható a magzat méhen belül történt elhalásának bizonyítására. Fontos tudni, hogy az elváltozások fokából nem lehet következtetést vonni arra nézve, hogy a magzat halála mennyi idővel azelőtt következett be. Az ilyen magzatok megszületése általában nem okoz nagy nehézséget, mert a hullamerevség a magzatokban már a méhben lejátszódik. A jelenséggel kapcsolatban érdekes, hogy azok a nők, akiknek magzata a méhen belül elhal és macerálódásnak indul, nem kapnak semmilyen fertőzést. Az orvostudomány még napjainkra sem tudta a jelenséget tisztázni, feltehetőleg a magzatvíznek tulajdonítanak szerepet. Ebből kifolyólag figyelhető meg az a jelenség, ha a méhben elhalt és macerálódott magzat nem születik meg, akkor előbb utóbb a szerves anyagok kioldódnak a magzatból, az kőkeményre szárad, ezt kőmagzatnak, vagy lithopedionnak nevezzük.
A koporsószülés-postmortem fetalis extrusio
A jelenség bár igen ritka, mégis ismert az igazságügyi irodalom előtt. A név onnan ered, hogy terhes nőket a méhükben lévő magzatokkal együtt temettek el és azt tapasztalták, hogy egy idő múlva az exhumáláson a magzat részben, vagy teljes egészében meg van születve. A jelenséget ugyancsak a rothadási gázok feszítőerejével magyarázzuk. A rothadástól keletkező hasüregi gázok nemcsak a méhet, de annak tartalmát is részben, vagy teljes egészében kiszoríthatják. Fejlettebb magzatok megszületése ezen a módon csak részleges, mert a rothadási gázoknak nincs olyan nincs olyan nagy ereje, hogy a fejlettebb magzatokat is kiszorítsák, így azoknak a feje és kezei látszanak általában. Csak a kicsi, fejletlen magzatok kitolása szokott ily módon zavartalanul lezajlani. Werkgartner nyári melegben 6 nappal a halál után 41 cm hosszú, 1320 g súlyú magzat megszületése után a méhlepény megszületését is tapasztalta. Hellendall szerint nem csak a rothadási gázoknak van szerepe a koporsószülésben, hanem a méhnek még tulajdonít halál utáni funkciót, méhösszehúzódásokat.
Egy eset fényképei: 7. hónapjában járó terhes nőt találtak holtan egy lakásban, feltehetőleg több napja lehet halott, a hőmérséklet tartósan 30 Celsius fok felett volt, a boncolás kiderítette, hogy a halál oka drogtúladagolás.
A női holttest nagyfokú rothadás képét mutatta
A szétterülő lábak között a kipréselt magzati részek
A magzati részek is nagyfokú rothadást mutatnak.
Egy eset fényképei: 7. hónapjában járó terhes nőt találtak holtan egy lakásban, feltehetőleg több napja lehet halott, a hőmérséklet tartósan 30 Celsius fok felett volt, a boncolás kiderítette, hogy a halál oka drogtúladagolás.
Vegyszerek befolyása a rothadásra
Már évezredekkel ezelőtt rájöttek arra, hogy bizonyos vegyszerek meggátolják, lassítják a bomlás folyamatát. A balzsamozás technikáját legelőször az egyiptomi kultúra fektette le.
Mesterséges múmiának tekintik az emberi beavatkozás révén, vegyi eljárásokkal tartósított holttesteket. A test bomlását legelterjedtebben ― a belső szervek eltávolítása után ― a bőr és az izomzat kiszárításával próbálták lelassítani illetve megakadályozni. Egyiptomban a balzsamozók ezt nátronsóval végezték, Ausztráliában és Melanéziában a bennszülöttek napon szárítva vagy füstöléssel mumifikálták halottaikat. Sok ősi kultúra máig megőrizte mumifikáló technikáinak titkait; ma sem tudjuk pontosan, hogyan tartósították a holttesteket a dél-amerikai vadászó-gyűjtögető chinchorrók, akik a balzsamozásban közel 2000 évvel megelőzték az egyiptomiakat. Kínában találtak rá a 2000 éves Dai hercegnő múmiájára, amelynél a test olyan tökéletes állapotban maradt meg, hogy ma is élőnek hat; a tudósok a legmodernebb eszközökkel vizsgálták meg a hercegnő tetemét, de a mai napig sem sikerült kideríteniük a konzerválás titkát.Nem tudni pontosan, mikor kezdték el balzsamozni az egyiptomiak a halottaikat ― a legrégebbi maradványok ötezer évesek ―, de a test konzerválásának fontossága az egyiptomi hitvilágban gyökerezik. Az egyiptomi vallás szerint az élet nem ér véget a halállal: úgy képzelték, hogy a temetési szertartással újra "életre keltik" a halottat és átvezetik egy másik világba ― a túlvilágba, ahol immár az örök időkig él; ezért meg kell őrizni a testet is az örökkévalóság számára. Hitük szerint az embernek több lelke is volt: Ib - a szív, Ren - a név, Ba - a személyiség, Ka - az életerő és Sheut - az árnyék, amelyeket születéskor zárt magába a test. A Ka és Ba-lélek a halállal elhagyja a testet, de a Ba-lélek ― amelyet madárként képzeltek el ― képes volt saját testét újra megtalálni, ha az éppen maradt.
Az egyiptomiak tudták, hogy az oszlás a belső szervekben kezdődik, tehát ezeket eltávolították; mivel az izmokat sem tudták tartósítani, ezért a mumifikálók leválasztották a csontokról, így a testből alig maradt több, mint a csontváz, majd a tetemeket kezdetben bőrbe csavarták. Az Óbirodalom idejétől gipszréteggel vonták be a bomló részeiktől megtisztított halottakat ― szoborrá alakították őket. Később gyantába áztatott vékony gyolcsot préseltek az arcra és a testre, majd szurokszerű anyagokkal átitatott vászoncsíkokat tekertek a csontváz köré addig, amíg ki nem alakult ismét az emberi test körvonala ― így jöttek létre i. e. 2600 körül az első mesterséges múmiák. A legjobb állapotban talált óbirodalmi múmia a Szakkarában feltárt Nofer és Kahai udvari énekesek V. dinasztia-beli (i. e. 2450 körül) sírjának feltárása során került elő: "A testet vászonba csavarták, majd világoszöld stukkóval vonták be. Ezt úgy alakították ki, hogy a lehető leghűbben kövesse az arcvonásokat, a test formáit. A szemöldököt domborműben dolgozták ki."
A balzsamozási módszer továbbfejlődésében kiemelkedő szerepet játszott, amikor az izomszövetek és a bőr nedvességtartalmának kivonásával kezdtek kísérletezni. A húst ekkoriban konyhasóval tartósították, de a mumifikálók rájöttek arra, hogy az emberi holttestet jobban konzerválja a nátronsó. A Középbirodalom idejére tehető a legjobb módszer kidolgozása, amelynek részletes leírása Hérodotosz és Diodórosz írásai nyomán maradt ránk.
A balzsamozás első lépéseként a test belsejét kezelték. Az elhunyt agyát az orron vagy a nyakszirtcsont nagy nyílásán, az öreglyukon keresztül eltávolították, de nem őrizték meg, mert vallásukban nem volt fontos szerepe. Azután éles kőkéssel ejtett hasi vagy oldalsó vágással a testet felnyitották és kivették a belső szerveket, amelyeket átmostak, külön szárítottak és illatosítottak, bepólyáltak, majd külön-külön kanópuszedényekbe helyeztek. A kanópuszedények fedelét Hórusz isten fiainak képmásai díszítették: az emberfejű Amszet isten a májat, a majomfejű Hápi a tüdőt, a kutyafejű Duamutef isten a gyomrot, Kebehszenuf, a sólyomfejű isten a beleket és az alsótest különböző szerveit védte. A korsókba zárt szerveket a halott mellé temették. A szívet konzerválták, majd visszahelyezték a testbe és néha a veséket is a testben hagyták. Az egyiptomiak már korán rájöttek arra, hogy a növények gyantáinak baktériumölő hatásuk is van. Ezért miután a tetemet pálmaborral átmosták, teljesen kitisztították, a hasüregbe nátronsót és illatos gyantával, fűszerekkel teli vászoncsomagocskákat töltöttek; a koponyába fenyőfélék gyantaolaját öntötték és az egész testet több hétre száraz nátronsóba ágyazták. Körülbelül 40 nap alatt a test teljesen kiszáradt, a bőr és az összeaszódott izmok teljesen rátapadtak a csontokra; a tetem jellegzetes szürkés, feketés színűvé vált. A kiszárított testet olajjal és viasszal kezelték. A balzsamozáshoz kámforolajat, mirhát, borókaolajat, méhviaszt, cédrusfa és más tűlevelűek gyantáját használták, de esetenként alkalmazták a pisztácia, a balzsamfa gyantáját és különböző növényi olajakat, állati zsiradékokat is. A balzsamozók igyekeztek, hogy a holttest lehetőleg élethű legyen, ezért vászonnal és fűrészporral tömték ki. A szájba és a beesett orcák alá is tömés került, a szemhéj alá kis rongylabdacsokat, néha hagymát helyeztek és erre kerültek a porcelánból készített, festett szemek. A testet fa lecekkel merevítették, hogy a múmiának tartása legyen, majd szakszerűen bepólyálták. A kéz- és lábujjakat egyenként körbetekerték finom vászoncsíkokkal, majd a kart, a lábakat és a többi testrészt is számtalan rétegű vászoncsíkkal pólyálták. Az egyes rétegek közé amuletteket helyeztek, hogy megvédjék az elhunytat a túlvilág felé vezető úton. A leggyakoribb amulett az Udzsat-szem volt, ez segített sértetlenül megőrizni a testet. A Djed-oszlop az örökkévalóságot szimbolizálta, a szkarabeusz bogár pedig arra ügyelt, hogy a halott a halál után újjáéledhessen. Az elkészült múmiát egy nagyméretű kendőbe tették, az arcra gyakran maszkot helyeztek, a betekert testre pedig egyes korszakokban kartonázsok (gipsszel keményített vásznak) kerültek, amelyet istenképekkel, feliratokkal és aranyozással díszítettek. A balzsamozás mintegy 70 napos folyamatát egy Anubisz álarcot viselő pap felügyelte; őrködött, hogy minden a megfelelő gondossággal történjen. A konzervált és becsomagolt múmiákat végül átadták a hozzátartozóknak, hogy megkezdhessék a temetési szertartást.
Napjainkban a holttest konzerválást, a balzsamozást oly módon eszközölik, hogy rothadást gátló folyadékokat fecskendeznek a holttestbe, vagy a felnyitott hullát ilyen folyadékban áztatják. A legegyszerűbb konzerváló folyadék az alkohol és a formalin (formaldehydum solotum). Az alkohol a legjobb tartósító folyadék, mert megőrzi sok év után a testet változatlan állapotában, hátránya viszont, hogy drága. A formalin 10%-os formáját használják tartósításra. Hátránya, hogy a szövetek egy idő múlva zsugorodnak, kifakulnak, illetve nagyon erős nyálkahártyairritáló anyag.
A holttest bebalzsamozására napjainkban sok módszert dolgoztak ki:
1. Nyaki artérián keresztüli balzsamozás: először fel kell preparálni a nyaki ütőeret az arteria carotis communist, majd addig tölteni a konzerváló folyadékkal, míg a vena jugularison ki nem folyik.
2. Testüreg balzsamozás: lényege, hogy a vért és a testnedveket eltávolítják a holttestből, és a nagyobb testüregeket töltik fel a balzsamozó folyadékkal.
3. Bőr alá fecskendezik a balzsamozó folyadékot (hipodermikus balzsamozás).
4. Testfelszíni balzsamozás: a holttestet rothadást gátló folyadékba tesznek.
A balzsamozás sem védi meg a testet a pusztulástól, abban az esetben, ha a temető talajvize megemelkedik, mert a víz hatására semlegesítődik a konzerváló folyadék. Ilyenkor az arc eltorzul, a szemek beesnek, a fülek összetöpörödnek, a lágyszövetek pépesednek, majd szétmállanak. Azon személyek hullái, akik pl.: alkoholmérgezésben, vagy egyéb vegyszermérgezésben haltak meg, amelyek gátolják a rothadást, azok teteme is lassabban rothad. Sőt ismeretes, hogy arzénmérgezés esetén a has mumifikálódik, míg a többi lágyrész elbomlik.
Három éve eltemetett holttest, melyet bebalzsamoztak
Az arcon penészgomba látható
A kép Jay Dix: Color atlas of forensic pathology című könyvéből származik.
Mesterséges múmiának tekintik az emberi beavatkozás révén, vegyi eljárásokkal tartósított holttesteket. A test bomlását legelterjedtebben ― a belső szervek eltávolítása után ― a bőr és az izomzat kiszárításával próbálták lelassítani illetve megakadályozni. Egyiptomban a balzsamozók ezt nátronsóval végezték, Ausztráliában és Melanéziában a bennszülöttek napon szárítva vagy füstöléssel mumifikálták halottaikat. Sok ősi kultúra máig megőrizte mumifikáló technikáinak titkait; ma sem tudjuk pontosan, hogyan tartósították a holttesteket a dél-amerikai vadászó-gyűjtögető chinchorrók, akik a balzsamozásban közel 2000 évvel megelőzték az egyiptomiakat. Kínában találtak rá a 2000 éves Dai hercegnő múmiájára, amelynél a test olyan tökéletes állapotban maradt meg, hogy ma is élőnek hat; a tudósok a legmodernebb eszközökkel vizsgálták meg a hercegnő tetemét, de a mai napig sem sikerült kideríteniük a konzerválás titkát.Nem tudni pontosan, mikor kezdték el balzsamozni az egyiptomiak a halottaikat ― a legrégebbi maradványok ötezer évesek ―, de a test konzerválásának fontossága az egyiptomi hitvilágban gyökerezik. Az egyiptomi vallás szerint az élet nem ér véget a halállal: úgy képzelték, hogy a temetési szertartással újra "életre keltik" a halottat és átvezetik egy másik világba ― a túlvilágba, ahol immár az örök időkig él; ezért meg kell őrizni a testet is az örökkévalóság számára. Hitük szerint az embernek több lelke is volt: Ib - a szív, Ren - a név, Ba - a személyiség, Ka - az életerő és Sheut - az árnyék, amelyeket születéskor zárt magába a test. A Ka és Ba-lélek a halállal elhagyja a testet, de a Ba-lélek ― amelyet madárként képzeltek el ― képes volt saját testét újra megtalálni, ha az éppen maradt.
Az egyiptomiak tudták, hogy az oszlás a belső szervekben kezdődik, tehát ezeket eltávolították; mivel az izmokat sem tudták tartósítani, ezért a mumifikálók leválasztották a csontokról, így a testből alig maradt több, mint a csontváz, majd a tetemeket kezdetben bőrbe csavarták. Az Óbirodalom idejétől gipszréteggel vonták be a bomló részeiktől megtisztított halottakat ― szoborrá alakították őket. Később gyantába áztatott vékony gyolcsot préseltek az arcra és a testre, majd szurokszerű anyagokkal átitatott vászoncsíkokat tekertek a csontváz köré addig, amíg ki nem alakult ismét az emberi test körvonala ― így jöttek létre i. e. 2600 körül az első mesterséges múmiák. A legjobb állapotban talált óbirodalmi múmia a Szakkarában feltárt Nofer és Kahai udvari énekesek V. dinasztia-beli (i. e. 2450 körül) sírjának feltárása során került elő: "A testet vászonba csavarták, majd világoszöld stukkóval vonták be. Ezt úgy alakították ki, hogy a lehető leghűbben kövesse az arcvonásokat, a test formáit. A szemöldököt domborműben dolgozták ki."
A balzsamozási módszer továbbfejlődésében kiemelkedő szerepet játszott, amikor az izomszövetek és a bőr nedvességtartalmának kivonásával kezdtek kísérletezni. A húst ekkoriban konyhasóval tartósították, de a mumifikálók rájöttek arra, hogy az emberi holttestet jobban konzerválja a nátronsó. A Középbirodalom idejére tehető a legjobb módszer kidolgozása, amelynek részletes leírása Hérodotosz és Diodórosz írásai nyomán maradt ránk.
A balzsamozás első lépéseként a test belsejét kezelték. Az elhunyt agyát az orron vagy a nyakszirtcsont nagy nyílásán, az öreglyukon keresztül eltávolították, de nem őrizték meg, mert vallásukban nem volt fontos szerepe. Azután éles kőkéssel ejtett hasi vagy oldalsó vágással a testet felnyitották és kivették a belső szerveket, amelyeket átmostak, külön szárítottak és illatosítottak, bepólyáltak, majd külön-külön kanópuszedényekbe helyeztek. A kanópuszedények fedelét Hórusz isten fiainak képmásai díszítették: az emberfejű Amszet isten a májat, a majomfejű Hápi a tüdőt, a kutyafejű Duamutef isten a gyomrot, Kebehszenuf, a sólyomfejű isten a beleket és az alsótest különböző szerveit védte. A korsókba zárt szerveket a halott mellé temették. A szívet konzerválták, majd visszahelyezték a testbe és néha a veséket is a testben hagyták. Az egyiptomiak már korán rájöttek arra, hogy a növények gyantáinak baktériumölő hatásuk is van. Ezért miután a tetemet pálmaborral átmosták, teljesen kitisztították, a hasüregbe nátronsót és illatos gyantával, fűszerekkel teli vászoncsomagocskákat töltöttek; a koponyába fenyőfélék gyantaolaját öntötték és az egész testet több hétre száraz nátronsóba ágyazták. Körülbelül 40 nap alatt a test teljesen kiszáradt, a bőr és az összeaszódott izmok teljesen rátapadtak a csontokra; a tetem jellegzetes szürkés, feketés színűvé vált. A kiszárított testet olajjal és viasszal kezelték. A balzsamozáshoz kámforolajat, mirhát, borókaolajat, méhviaszt, cédrusfa és más tűlevelűek gyantáját használták, de esetenként alkalmazták a pisztácia, a balzsamfa gyantáját és különböző növényi olajakat, állati zsiradékokat is. A balzsamozók igyekeztek, hogy a holttest lehetőleg élethű legyen, ezért vászonnal és fűrészporral tömték ki. A szájba és a beesett orcák alá is tömés került, a szemhéj alá kis rongylabdacsokat, néha hagymát helyeztek és erre kerültek a porcelánból készített, festett szemek. A testet fa lecekkel merevítették, hogy a múmiának tartása legyen, majd szakszerűen bepólyálták. A kéz- és lábujjakat egyenként körbetekerték finom vászoncsíkokkal, majd a kart, a lábakat és a többi testrészt is számtalan rétegű vászoncsíkkal pólyálták. Az egyes rétegek közé amuletteket helyeztek, hogy megvédjék az elhunytat a túlvilág felé vezető úton. A leggyakoribb amulett az Udzsat-szem volt, ez segített sértetlenül megőrizni a testet. A Djed-oszlop az örökkévalóságot szimbolizálta, a szkarabeusz bogár pedig arra ügyelt, hogy a halott a halál után újjáéledhessen. Az elkészült múmiát egy nagyméretű kendőbe tették, az arcra gyakran maszkot helyeztek, a betekert testre pedig egyes korszakokban kartonázsok (gipsszel keményített vásznak) kerültek, amelyet istenképekkel, feliratokkal és aranyozással díszítettek. A balzsamozás mintegy 70 napos folyamatát egy Anubisz álarcot viselő pap felügyelte; őrködött, hogy minden a megfelelő gondossággal történjen. A konzervált és becsomagolt múmiákat végül átadták a hozzátartozóknak, hogy megkezdhessék a temetési szertartást.
Napjainkban a holttest konzerválást, a balzsamozást oly módon eszközölik, hogy rothadást gátló folyadékokat fecskendeznek a holttestbe, vagy a felnyitott hullát ilyen folyadékban áztatják. A legegyszerűbb konzerváló folyadék az alkohol és a formalin (formaldehydum solotum). Az alkohol a legjobb tartósító folyadék, mert megőrzi sok év után a testet változatlan állapotában, hátránya viszont, hogy drága. A formalin 10%-os formáját használják tartósításra. Hátránya, hogy a szövetek egy idő múlva zsugorodnak, kifakulnak, illetve nagyon erős nyálkahártyairritáló anyag.
A holttest bebalzsamozására napjainkban sok módszert dolgoztak ki:
1. Nyaki artérián keresztüli balzsamozás: először fel kell preparálni a nyaki ütőeret az arteria carotis communist, majd addig tölteni a konzerváló folyadékkal, míg a vena jugularison ki nem folyik.
2. Testüreg balzsamozás: lényege, hogy a vért és a testnedveket eltávolítják a holttestből, és a nagyobb testüregeket töltik fel a balzsamozó folyadékkal.
3. Bőr alá fecskendezik a balzsamozó folyadékot (hipodermikus balzsamozás).
4. Testfelszíni balzsamozás: a holttestet rothadást gátló folyadékba tesznek.
A balzsamozás sem védi meg a testet a pusztulástól, abban az esetben, ha a temető talajvize megemelkedik, mert a víz hatására semlegesítődik a konzerváló folyadék. Ilyenkor az arc eltorzul, a szemek beesnek, a fülek összetöpörödnek, a lágyszövetek pépesednek, majd szétmállanak. Azon személyek hullái, akik pl.: alkoholmérgezésben, vagy egyéb vegyszermérgezésben haltak meg, amelyek gátolják a rothadást, azok teteme is lassabban rothad. Sőt ismeretes, hogy arzénmérgezés esetén a has mumifikálódik, míg a többi lágyrész elbomlik.
Az arcon penészgomba látható
A kép Jay Dix: Color atlas of forensic pathology című könyvéből származik.
A belső szervek rothadása
A belső szervek annál érzékenyebbek az autolízisre és ebből adódóan a rothadásra minél nagyobb a metabolikus aktivitásuk, minél több ATP-t szintetizálnak sejtjeik, valamint minél gazdagabb bakteriális flórával rendelkeznek. Érzékenységüket tekintve a következőt mondhatjuk:
1. Az első helyen a belek, gyomor és az emésztést segítő szervek, szív és keringési rendszer.
2. A légzőszervek
3. A vesék és húgyutak
4. Az agy és az idegrendszer
5. A vázizom
6. Kötőszövet és a kültakaró
Gége, légcső tüdő: mivel légzőszervek, ezért érintkeznek levegővel, a levegővel való érintkezés miatt hamar rothadásnak indulnak, a tüdők összetöpörödnek, légtelenné válnak.
Gyomor és annak nyálkahártyája, mely a rothadás során barnás színt ölt, meglazul és a nyálkahártya könnyen lehúzható.
Belek, melyek a süllyedés és beivódás miatt először elszínesednek, később megtelnek gázokkal, azok szétfeszítik a szöveteket, a béltartalom is hozzájárul a szerv gyors rothadásához, végül a bél fala mállékony és szakadékony lesz.
A lép, mely először puha állományú lesz, később szakadékony.
A máj, mely a vastagbéllel való érintkezése miatt hamar indul bomlásnak, eleinte tömöttebb lesz, később az állománya megkevesbedik, az intrahepatikus utak mentén lyukak láthatóak a májban, ez ún.: rothadásos kenyérbélmáj. A rothadás végén kásaszerű anyaggá alakul. Az epehólyag szerkezete sokáig megmarad, a hólyag tartalma kiszivárog a környezetbe, megfesti a májat és a beleket.
Az agy eleinte alapján zöldesen elszínesedik, mely elszínesedés mindinkább felfelé, valamint a kéregállományról a velőállományra elterjed. Két-három hét múlva puha tapintatúvá válik, vörösbarna folyó anyaggá azonban csak hónapok múlva..
A szív, mely akkor, midőn a gyomor, belek és máj már rég a szétesés legnagyobb fokát tüntetik fel, még meglehetős jó állapotban találtatik a hullában, izomzata petyhüdt lesz, űréi vért nem tartalmaznak, de azért az alaki és színbeli eltérés még mindig nem oly feltűnő, ilyenné csak később lesz, ekkor izomzata zöldes, fakózöldes és fekete színt ölt, és szél mállása tökéletes; 9. a tüdők a szívvel egyidejűleg indulnak nagyobb fokú rothadásnak, felületükön nagyobb hólyagosak képződnek, melyek a tüdőmellhártya rothadási gázok általi felemelkedését jelzi; későbben ezen gázok a tüdőszövetet is áthúzzák és itt kisebb hólyagosak alakjában nyilvánulnak. A rothadási gázképződés már előrehaladt lehet és a tüdő még mindig megtartja eredeti színét, ez utóbbi csakis a későbbi időszakban változik át, a midőn a tüdő sötétebb lesz és sötétzöld, sőt fekete színt vesz fel
A veséket, húgyhólyagot, nyelőcsövet és nagy ütereket a rothadás későbben éri, legkésőbb a méhet, mely egészen bomlott hulláknál friss és feszes állapotban fellelhető.
1. Az első helyen a belek, gyomor és az emésztést segítő szervek, szív és keringési rendszer.
2. A légzőszervek
3. A vesék és húgyutak
4. Az agy és az idegrendszer
5. A vázizom
6. Kötőszövet és a kültakaró
Gége, légcső tüdő: mivel légzőszervek, ezért érintkeznek levegővel, a levegővel való érintkezés miatt hamar rothadásnak indulnak, a tüdők összetöpörödnek, légtelenné válnak.
Gyomor és annak nyálkahártyája, mely a rothadás során barnás színt ölt, meglazul és a nyálkahártya könnyen lehúzható.
Belek, melyek a süllyedés és beivódás miatt először elszínesednek, később megtelnek gázokkal, azok szétfeszítik a szöveteket, a béltartalom is hozzájárul a szerv gyors rothadásához, végül a bél fala mállékony és szakadékony lesz.
A lép, mely először puha állományú lesz, később szakadékony.
A máj, mely a vastagbéllel való érintkezése miatt hamar indul bomlásnak, eleinte tömöttebb lesz, később az állománya megkevesbedik, az intrahepatikus utak mentén lyukak láthatóak a májban, ez ún.: rothadásos kenyérbélmáj. A rothadás végén kásaszerű anyaggá alakul. Az epehólyag szerkezete sokáig megmarad, a hólyag tartalma kiszivárog a környezetbe, megfesti a májat és a beleket.
Az agy eleinte alapján zöldesen elszínesedik, mely elszínesedés mindinkább felfelé, valamint a kéregállományról a velőállományra elterjed. Két-három hét múlva puha tapintatúvá válik, vörösbarna folyó anyaggá azonban csak hónapok múlva..
A szív, mely akkor, midőn a gyomor, belek és máj már rég a szétesés legnagyobb fokát tüntetik fel, még meglehetős jó állapotban találtatik a hullában, izomzata petyhüdt lesz, űréi vért nem tartalmaznak, de azért az alaki és színbeli eltérés még mindig nem oly feltűnő, ilyenné csak később lesz, ekkor izomzata zöldes, fakózöldes és fekete színt ölt, és szél mállása tökéletes; 9. a tüdők a szívvel egyidejűleg indulnak nagyobb fokú rothadásnak, felületükön nagyobb hólyagosak képződnek, melyek a tüdőmellhártya rothadási gázok általi felemelkedését jelzi; későbben ezen gázok a tüdőszövetet is áthúzzák és itt kisebb hólyagosak alakjában nyilvánulnak. A rothadási gázképződés már előrehaladt lehet és a tüdő még mindig megtartja eredeti színét, ez utóbbi csakis a későbbi időszakban változik át, a midőn a tüdő sötétebb lesz és sötétzöld, sőt fekete színt vesz fel
A veséket, húgyhólyagot, nyelőcsövet és nagy ütereket a rothadás későbben éri, legkésőbb a méhet, mely egészen bomlott hulláknál friss és feszes állapotban fellelhető.
Rothadó belső szervek
Rothadó belső szervek
A kép Jay Dix: Color atlas of forensic pathology című könyvéből származik.
A rothadás biokémiája
Az emberi test felépül megközelítőleg: 64% víz, 20% fehérje, 10% zsír, 1% szénhidrát, 5% ásványi anyagokból.
A lágy szövetek rothadását ezeknek a makromolekuláknak a halál utáni "meghibásodása" idézi elő, melynek végeredménye a fehérjék, lipidek, szénhidrátok, nukleinsavak megsemmisülése.
Fehérjék degradációja:
A proteinek számos anyag felépítésében vesznek részt a szervezetben, melyek felépítik a lágy szöveteket és a keményebb szöveteket is mint például a csontszövet. A fehérjék, ezért eltérő rothadási sebességgel semmisülnek meg. A fehérjéket megsemmisítő folyamatot proteolízisnek nevezzük. A folyamatot szabályozza a nedvesség, a hőmérséklet és a baktériumok tevékenysége. A proteolízis folyamata nem egyforma sebességgel zajlik egyes fehérjetípusokat tekintve. A lágy szövetekben lévő fehérjék (belek, hasnyálmirigy, vese) már a bomlás korai szakaszában megsemmisülnek, míg más fehérjék csak a rothadás végső szakaszában veszítik el integritásukat pl.: csontok, inak.
Azok a fehérjék rothadnak el a bomlás késői szakaszában, melyek a következőket tartalmazzák:
1. Retikulin
2. Izomfehérje
3. Kollagén
A keratin egy olyan fehérje, mely a hajban, körömben és a szőrben található. Ez a legellenálóbb fehérje a proteolitikus enzimekkel szemben, valamint a baktériumok rothasztó hatása ellen. Ez az oka annak, hogy bőrmaradványokat még lehet találni igen dekomponálódott tetemeknél.
A proteolízis olyan anyagokat semmisít meg, melyek tartalmaznak főként: peptonokat, aminosavakat, polipeptideket.
A proteolízis eredményeként fenol tartalmú anyagok keletkeznek, valamint a következő gázok: szén-dioxid, hidrogén-szulfát (erősen mérgező), ammónia, metán. A szulfurikus bomlásnak nem engedő fehérjék, mint például a cisztein, metionin bakteriális bomláson mennek keresztül. Ezen fehérjék felelősek a rothadás rendkívül bűzös és undorító szagáért. A fehérjék bomlása során a következő gázok képződnek: ammónia, tiol (a jellegzetes rothadási bűz okozója), hidrogén-szulfid (záptojás). A fehérjék közös dekarboxilációs terméke a kadaverin (cadaver=holttest) és putreszcin (putredo=rothadás). A hullakereső kutyák (cadaver dog) ezeknek a fehérje bomlástermékeknek a szagát érzik meg.
Nitrogén kibocsátás:
A nitrogén az aminosavak egyik alkotórésze, azokból a deamináció során kerül ki. Jellemző, hogy a testből kikerülve a talajban felhalmozódik.
A talajba bekerült ammóniát a növények és mikróbák felhasználják életfolyamataikhoz. A nitrifikáló baktériumok nitritet állítanak elő.
A foszfor kibocsátása:
Foszfor a test különféle összetevőiből bekerülhet a bioszférába, pl.: fehérjékből foszfolipidek formájában. A legtöbb foszfor a talajban oldhatatlan komplexumot képez főleg vassal, magnéziummal, kálciummal. A talajban lévő mikroorganizmusok ezeket szerves anyagokká képesek alakítani.
Szénhidrátok degardációja a rothadás során:
A szénhidrátok integritását már a bomlás korai szakaszában megtörik a bomlasztó baktériumok. A folyamat először a szőlőcukrot érinti, glikogén monomerek "meghibásodásával". Ezek tökéletesen széndioxidban és vízben bomlanak el, tökéletlen bomlás során szerves savak, alkohol, észterek, éterek, aldehidek, ketonok képződnek. Oxigén mennyiségtől függően a különböző mikroorganizmusok cukrokat bontanak el. Aerob bomlás során a gombák és baktériumok szerves savakat állítanak elő: glukoronsav, oxálsav, citromsav.
Anaerob bomlás esetén a baktériumok a cukrokból tejsavat, ecetsavat állítanak elő.
Másik bakteriális fermentáció eredményeként alkohol képződik, mint butil és etil alkohol valamint aceton és gázok, mint metán és hidrogén.
Lipidek degradációja:
A lipidek a test zsírszöveteiben találhatók, melyek vízből, fehérjéből, trigliceridekből, foszfolipidekből, koleszterinészterekből állnak. A trigliceridek zsírsavakból épülnek fel, melyet főleg oleinsav, palmitinsav épít fel. A neutrális zsírokat a lipázok hidrolizálják már röviddel a halál után, a glicerol semmisül meg bennük. Ezáltal egy telített és telítetlen zsírsavkeverék jön létre. Kedvező feltételek mellet a neutrális zsírból zsírsav keletkezik.
Zsírsavak degradációja:
A zsírsavak a hidrolízisből származó oxigén mennyiségtől függően két módon degradálódhatnak, szintén anaerob és aerob módon.
Az anaerob bomlást baktériumok idézik elő hidrogenizálással.
Aerob bomlásnál a zsírsavak oxidálódnak, ez egy láncreakció, melynek végén ketonok és aldehidek keletkeznek.
Nukleinsavak degradációja:
a nukleinsavak degardációja nitrogént, foszfátokat és cukrot eredményez, melyek a fentebb leírt módon távoznak a szervezetből.
A kadaverin képződése lizinből
A lágy szövetek rothadását ezeknek a makromolekuláknak a halál utáni "meghibásodása" idézi elő, melynek végeredménye a fehérjék, lipidek, szénhidrátok, nukleinsavak megsemmisülése.
Fehérjék degradációja:
A proteinek számos anyag felépítésében vesznek részt a szervezetben, melyek felépítik a lágy szöveteket és a keményebb szöveteket is mint például a csontszövet. A fehérjék, ezért eltérő rothadási sebességgel semmisülnek meg. A fehérjéket megsemmisítő folyamatot proteolízisnek nevezzük. A folyamatot szabályozza a nedvesség, a hőmérséklet és a baktériumok tevékenysége. A proteolízis folyamata nem egyforma sebességgel zajlik egyes fehérjetípusokat tekintve. A lágy szövetekben lévő fehérjék (belek, hasnyálmirigy, vese) már a bomlás korai szakaszában megsemmisülnek, míg más fehérjék csak a rothadás végső szakaszában veszítik el integritásukat pl.: csontok, inak.
Azok a fehérjék rothadnak el a bomlás késői szakaszában, melyek a következőket tartalmazzák:
1. Retikulin
2. Izomfehérje
3. Kollagén
A keratin egy olyan fehérje, mely a hajban, körömben és a szőrben található. Ez a legellenálóbb fehérje a proteolitikus enzimekkel szemben, valamint a baktériumok rothasztó hatása ellen. Ez az oka annak, hogy bőrmaradványokat még lehet találni igen dekomponálódott tetemeknél.
A proteolízis olyan anyagokat semmisít meg, melyek tartalmaznak főként: peptonokat, aminosavakat, polipeptideket.
A proteolízis eredményeként fenol tartalmú anyagok keletkeznek, valamint a következő gázok: szén-dioxid, hidrogén-szulfát (erősen mérgező), ammónia, metán. A szulfurikus bomlásnak nem engedő fehérjék, mint például a cisztein, metionin bakteriális bomláson mennek keresztül. Ezen fehérjék felelősek a rothadás rendkívül bűzös és undorító szagáért. A fehérjék bomlása során a következő gázok képződnek: ammónia, tiol (a jellegzetes rothadási bűz okozója), hidrogén-szulfid (záptojás). A fehérjék közös dekarboxilációs terméke a kadaverin (cadaver=holttest) és putreszcin (putredo=rothadás). A hullakereső kutyák (cadaver dog) ezeknek a fehérje bomlástermékeknek a szagát érzik meg.
Nitrogén kibocsátás:
A nitrogén az aminosavak egyik alkotórésze, azokból a deamináció során kerül ki. Jellemző, hogy a testből kikerülve a talajban felhalmozódik.
A talajba bekerült ammóniát a növények és mikróbák felhasználják életfolyamataikhoz. A nitrifikáló baktériumok nitritet állítanak elő.
A foszfor kibocsátása:
Foszfor a test különféle összetevőiből bekerülhet a bioszférába, pl.: fehérjékből foszfolipidek formájában. A legtöbb foszfor a talajban oldhatatlan komplexumot képez főleg vassal, magnéziummal, kálciummal. A talajban lévő mikroorganizmusok ezeket szerves anyagokká képesek alakítani.
Szénhidrátok degardációja a rothadás során:
A szénhidrátok integritását már a bomlás korai szakaszában megtörik a bomlasztó baktériumok. A folyamat először a szőlőcukrot érinti, glikogén monomerek "meghibásodásával". Ezek tökéletesen széndioxidban és vízben bomlanak el, tökéletlen bomlás során szerves savak, alkohol, észterek, éterek, aldehidek, ketonok képződnek. Oxigén mennyiségtől függően a különböző mikroorganizmusok cukrokat bontanak el. Aerob bomlás során a gombák és baktériumok szerves savakat állítanak elő: glukoronsav, oxálsav, citromsav.
Anaerob bomlás esetén a baktériumok a cukrokból tejsavat, ecetsavat állítanak elő.
Másik bakteriális fermentáció eredményeként alkohol képződik, mint butil és etil alkohol valamint aceton és gázok, mint metán és hidrogén.
Lipidek degradációja:
A lipidek a test zsírszöveteiben találhatók, melyek vízből, fehérjéből, trigliceridekből, foszfolipidekből, koleszterinészterekből állnak. A trigliceridek zsírsavakból épülnek fel, melyet főleg oleinsav, palmitinsav épít fel. A neutrális zsírokat a lipázok hidrolizálják már röviddel a halál után, a glicerol semmisül meg bennük. Ezáltal egy telített és telítetlen zsírsavkeverék jön létre. Kedvező feltételek mellet a neutrális zsírból zsírsav keletkezik.
Zsírsavak degradációja:
A zsírsavak a hidrolízisből származó oxigén mennyiségtől függően két módon degradálódhatnak, szintén anaerob és aerob módon.
Az anaerob bomlást baktériumok idézik elő hidrogenizálással.
Aerob bomlásnál a zsírsavak oxidálódnak, ez egy láncreakció, melynek végén ketonok és aldehidek keletkeznek.
Nukleinsavak degradációja:
a nukleinsavak degardációja nitrogént, foszfátokat és cukrot eredményez, melyek a fentebb leírt módon távoznak a szervezetből.
A bomlás folyamatának beosztása
A rothadó holttesteket külső megjelenésük alapján kategorizálták, azokat állapot és jelek szerint felosztották.
Kategória Állapot Jelek
Putrid I. rögzülnek a hullafoltok
oldódik a hullamerevség
II. zöldes elszíneződés a hason
poszt-mortem hemolízis
a bőr leválása elkezdődik
nincs hullamerevség
III. szövetek lágyak, szakadékonyak
a bőr könnyen lehúzható
Puffadás IV. kezdeti puffadás
a fej elszíneződése
rothadási gázok a szív bal kamrájában
poszt-mortem hólyagok
V. abbamarad a puffadás
a fej és a törzs elszíneződése fokozódik
VI. a puffadás elérte a maximumot
Destrukció VII. gázok eltávozása
lágy szövetek szétesése
vér destruálódása
VIII. részleges csontvázzá alakulás
hullaviasz
mumifikáció
Szkeletonizáció IX. csontváz izületi szalagokkal
csontváz lágy szövetek nélkül
Kategória Állapot Jelek
Putrid I. rögzülnek a hullafoltok
oldódik a hullamerevség
II. zöldes elszíneződés a hason
poszt-mortem hemolízis
a bőr leválása elkezdődik
nincs hullamerevség
III. szövetek lágyak, szakadékonyak
a bőr könnyen lehúzható
Puffadás IV. kezdeti puffadás
a fej elszíneződése
rothadási gázok a szív bal kamrájában
poszt-mortem hólyagok
V. abbamarad a puffadás
a fej és a törzs elszíneződése fokozódik
VI. a puffadás elérte a maximumot
Destrukció VII. gázok eltávozása
lágy szövetek szétesése
vér destruálódása
VIII. részleges csontvázzá alakulás
hullaviasz
mumifikáció
Szkeletonizáció IX. csontváz izületi szalagokkal
csontváz lágy szövetek nélkül
Bomlás a különböző évszakokban
A bomlás másképp megy végbe az időjárási viszonyok befolyása miatt. A kísérletet a Tennessee Egyetem Törvényszéki Antropológiai Részlegén (Body Farm) végezték emberi holttestekkel.
Bomlás nyáron, illetve magasabb hőmérsékleten:
Az első napon észlelt változások:
A holttest kihelyezése után nemsokkal a testet legyek lepték el, melyek a tetem feltalálása után röviddel már petéiket elhelyezték rajta, a szemeken, az orrban, nemi szerveken láthatók nagyobb számban peték. A nyári meleg miatt a tetemen már láthatóak a kirajzolódó rothadásos vénahálózatok, melyek sötét kékek és zöldes színűek. A kezdődő rothadás másik jeleként már látható, hogy a holttest szájából és orrából véres, habos folyadék ürül.
Az első hét alatt észlelt változások:
A testen lévő petékből lárvák fejlődtek ki, a lárvák nagyobb számban az arcot támadták meg először. A tetem bőrén szegélyek láthatóak, melyet a bőr alá befúródott lárvák okoznak. Később a lárva aktivitás miatt a tetem szemei és az orra csontig le van rágva (a szemgolyó fehérjében gazdag, ezért szeretik a lárvák). A bőr már kezd cafatokban leválni a kifakadó rothadásos hólyagok (bullák) miatt. A haj a fejtetőből könnyen kihúzható. A rothadásos vénahálózat fokozottabb rajzolatot mutat, színűk sokkal sötétebb és zöldebb. Testfolyadék szivárgása még mindig látható az orrból, szájból, valamint a végbélből. A has elkezd puffadni. A tetemből szivárgó rothadó testfolyadék (főleg zsírsav) elpusztítja a holttest körül lévő növényzetet.
Az első hónap alatt észlelt változások, 2-4. hétig:
A nyüvek aktivitása sokat csökkent, már nem látható olyan sok a tetemen, helyettük más dögbogarak lepik el a holttestet. A gázok eltávoznak a holttestből, a tetem hasa, mellkasa lelohad és megindul a szövetek rothadása, szétesése. Tavasszal a madarak előszeretettel használják a rothadás miatt kihullott és a tetem környezetében lévő hajat a fészkük építéséhez. Ilyenkor akár már a csontok is a felszínre kerülhetnek a tetemből, melyek ki vannak téve a napsütés és a rovarok károsító hatásainak.
Az első év alatt észlelt elváltozások, viszonylag nagy intervallum, az első hónaptól-egy évig:
Ha a csontok sűrűn ki voltak téve napsütés hatásának, akkor azok kifehéredtek. A csontvázrészekre algák, moszatok tapadnak. A rágcsálók aktivitása a tetem körül megnő, ilyenkor az egér a koponyát fészkének használhatja. Gyakori, hogy a koponya belseje darázsfészket rejt.
Csontokon észlelt elváltozások:
Egy év után a csontok felszíne exfoliálódik, ha a csontot sokszor érte erős napsütés, akkor azon hosszanti repedések keletkeznek. Egy év elteltével a csontvázat növények lepik el.
Bomlás a téli, hidegebb időszakban:
A bomlás a hideg időszakban nagyon lassú, azonban a folyamat itt sem áll le. A test belsejében, ha oda rovarok kerültek, akkor azok folytatják pusztító folyamataikat. A ragadozó élőlények a mostohább évszakok miatt agresszívebb pusztítást végeznek a tetemen. Reed és Johnson 4 szakaszát írta le a bomlásnak a hideg időszakban:
1. Friss szakasz: ez hideg időben nem hosszabb, mint két nap.
2. A puffadási szakasz: anaerob fehérjebomlás miatt a tetem kisebb mértékben felpuffad a gázoktól. Ez 2-5 napig terjedő szakasz, de extrém hideg esetén akár több hétig is eltarthat.
3. A rothadási szakasz: ez hideg időben nagyon lassan végbemenő folyamat, az is előfordulhat, hogy ezt a szakaszt a tetem a bomlása során kihagyja. A folyamatnak a lényege, hogy a lágy szövetek szétesnek.
4. Kiszáradás szakasza: lényegében itt is múmia képződésről beszélhetünk, hiszen múmiák nem csak a forró éghajlati viszonyok mellett alakulnak ki. Ismeretesek a jégmúmiák is (jégkorszaki állatok tetemei, Ötzi). A folyamat lényege, hogy a sejtek megfagynak, a sejtfal kifakad, széttöredezik és a sejtek kristályosodnak. Az ilyen tetemeknél a mikroklímának állandó egyensúlyban kell lennie, mert ha a tetem felolvad, akkor az gyors rothadásnak indul.
Bomlás nyáron, illetve magasabb hőmérsékleten:
Az első napon észlelt változások:
A holttest kihelyezése után nemsokkal a testet legyek lepték el, melyek a tetem feltalálása után röviddel már petéiket elhelyezték rajta, a szemeken, az orrban, nemi szerveken láthatók nagyobb számban peték. A nyári meleg miatt a tetemen már láthatóak a kirajzolódó rothadásos vénahálózatok, melyek sötét kékek és zöldes színűek. A kezdődő rothadás másik jeleként már látható, hogy a holttest szájából és orrából véres, habos folyadék ürül.
Az első hét alatt észlelt változások:
A testen lévő petékből lárvák fejlődtek ki, a lárvák nagyobb számban az arcot támadták meg először. A tetem bőrén szegélyek láthatóak, melyet a bőr alá befúródott lárvák okoznak. Később a lárva aktivitás miatt a tetem szemei és az orra csontig le van rágva (a szemgolyó fehérjében gazdag, ezért szeretik a lárvák). A bőr már kezd cafatokban leválni a kifakadó rothadásos hólyagok (bullák) miatt. A haj a fejtetőből könnyen kihúzható. A rothadásos vénahálózat fokozottabb rajzolatot mutat, színűk sokkal sötétebb és zöldebb. Testfolyadék szivárgása még mindig látható az orrból, szájból, valamint a végbélből. A has elkezd puffadni. A tetemből szivárgó rothadó testfolyadék (főleg zsírsav) elpusztítja a holttest körül lévő növényzetet.
Az első hónap alatt észlelt változások, 2-4. hétig:
A nyüvek aktivitása sokat csökkent, már nem látható olyan sok a tetemen, helyettük más dögbogarak lepik el a holttestet. A gázok eltávoznak a holttestből, a tetem hasa, mellkasa lelohad és megindul a szövetek rothadása, szétesése. Tavasszal a madarak előszeretettel használják a rothadás miatt kihullott és a tetem környezetében lévő hajat a fészkük építéséhez. Ilyenkor akár már a csontok is a felszínre kerülhetnek a tetemből, melyek ki vannak téve a napsütés és a rovarok károsító hatásainak.
Az első év alatt észlelt elváltozások, viszonylag nagy intervallum, az első hónaptól-egy évig:
Ha a csontok sűrűn ki voltak téve napsütés hatásának, akkor azok kifehéredtek. A csontvázrészekre algák, moszatok tapadnak. A rágcsálók aktivitása a tetem körül megnő, ilyenkor az egér a koponyát fészkének használhatja. Gyakori, hogy a koponya belseje darázsfészket rejt.
Csontokon észlelt elváltozások:
Egy év után a csontok felszíne exfoliálódik, ha a csontot sokszor érte erős napsütés, akkor azon hosszanti repedések keletkeznek. Egy év elteltével a csontvázat növények lepik el.
Bomlás a téli, hidegebb időszakban:
A bomlás a hideg időszakban nagyon lassú, azonban a folyamat itt sem áll le. A test belsejében, ha oda rovarok kerültek, akkor azok folytatják pusztító folyamataikat. A ragadozó élőlények a mostohább évszakok miatt agresszívebb pusztítást végeznek a tetemen. Reed és Johnson 4 szakaszát írta le a bomlásnak a hideg időszakban:
1. Friss szakasz: ez hideg időben nem hosszabb, mint két nap.
2. A puffadási szakasz: anaerob fehérjebomlás miatt a tetem kisebb mértékben felpuffad a gázoktól. Ez 2-5 napig terjedő szakasz, de extrém hideg esetén akár több hétig is eltarthat.
3. A rothadási szakasz: ez hideg időben nagyon lassan végbemenő folyamat, az is előfordulhat, hogy ezt a szakaszt a tetem a bomlása során kihagyja. A folyamatnak a lényege, hogy a lágy szövetek szétesnek.
4. Kiszáradás szakasza: lényegében itt is múmia képződésről beszélhetünk, hiszen múmiák nem csak a forró éghajlati viszonyok mellett alakulnak ki. Ismeretesek a jégmúmiák is (jégkorszaki állatok tetemei, Ötzi). A folyamat lényege, hogy a sejtek megfagynak, a sejtfal kifakad, széttöredezik és a sejtek kristályosodnak. Az ilyen tetemeknél a mikroklímának állandó egyensúlyban kell lennie, mert ha a tetem felolvad, akkor az gyors rothadásnak indul.
2011. április 30., szombat
Rothadás vízben, hullaviasz-adipocere
Másképp megy végbe a rothadás a vízben. A vízben a halott a víz tükre alá süllyed, arccal lefelé. Kövér egyének holtteste lebeg a vízben, mert a zsír fajsúlya könnyű. A vízben fekvő és átivódott holttestek a nagyobb víztartalom következtében azonnal rohamos rothadásnak indulnak, mihelyt levegővel érintkeznek. Ellenben, ha a vízben fekvő halott a víz tükre alatt maradt s a levegő hozzáférése akadályozva van, akkor a rothadás menete változást szenved, mely annál feltűnőbben különbözik a közönséges rothadástól, minél alacsonyabb a víz hőmérséklete. Ilyenkor bűzös rothadás helyett, a víz lassú áztató hatása folytán a hám előbb a fedetlen részeken 1-2 héttel később az egész testen táskásodik, majd 3-4 hét múlva a haj, a körmök, a bőr leválik. A vérpír a víz által kívülről és belülről kimosódik, a rothadási elszíneződés elmarad, a lágyrészek sokáig olyan állapotban maradnak, hogy az friss halottra emlékeztetnek, de közelebbi vizsgálódás alkalmával a fakó bőr (friss vízihulla bőre élénkpiros, mert a vízben lévő oxigén bediffundál a haemoglobinba), avas szag jellemző ezekre. A vízben lévő holttestek macerálódnak, de ez történik a sokáig a magzatvízben lévő magzattal is. A vízben lévő hullák a maceratiot követően gyakran hullaviaszosan átalakulnak (adipocere), de megfigyelhető a hullaviasz, vagy halotti zsír jelensége még a kövér egyéneken, vagy nedves agyagos talajban temetetteken, vagy azokban a temetőkben lévő tetemeken, ahol magas volt a talajvíz. Ezen átalakulást először Fourcroy tanulmányozta egy francia temető felszámolása alkalmával, ahol az exhumált tetemek jelentős része adipocerás volt. Az ilyen tetemek lágyrészei kemények, de könnyen vághatók, kenőcsszerű, fehéres avas sajtszagú zsírnemű anyaggá váltak. A szervek felismerhető állapotban vannak általában. Meggyújtva az adipocere kormozó lánggal ég, nagyrészt palmitinsavból és stearinsavból áll. Az adipocere kialakulása hosszabb időt vesz igénybe, mely kb 6 hét után kezd kialakulni megfelelő környezetben, és kb fél év alatt alakul át az egész test és évtizedekig változatlan állapotban marad. A hullaviasz képződése a testben lévő Ca és Mg ionok reakcióba lépnek a környezettel és kialakul a testet körülvevő adiposus páncél. A zsírsavas ammónia és mész kristályos állapotban marad, s mint a vizet és meszet is köt meg, így magyarázható a zsírszaporodás. Vízben fekvő hullánál a bőr elrothad és a víz által elmosódik, az izmok is szétbomlanak, s ha bennük lévő fehérjéből valami kevés zsír képződik, az nagyon kevés, hogy a testet körbe vegye. Gyakran csecsemők és fiatal gyerekek hullái is adipocerásan alakulnak át, mert bennük a zsír sokkal tömöttebb, illetve az alkoholisták teteme is hullaviaszosan alakul át, mert az alkohol hatására a zsír keményebb lesz, illetve kövér egyének tetem is gyakran hullaviaszos lesz.
Hullaviasz (adipocere)
Vízben rothadó holttest.
A rothadó holttest jellegzetes "birkózó" pozíciója
A kép Joseph Prahlow: Forensic Pathology for Police, Death Investigator, and Forensic Scientist című könyvéből származik.
A kép Joseph Prahlow: Forensic Pathology for Police, Death Investigator, and Forensic Scientist című könyvéből származik.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)