A kép Joseph Prahlow: Forensic Pathology for Police, Death Investigator, and Forensic Scientist című könyvéből származik.
2011. április 30., szombat
Rothadás vízben, hullaviasz-adipocere
Másképp megy végbe a rothadás a vízben. A vízben a halott a víz tükre alá süllyed, arccal lefelé. Kövér egyének holtteste lebeg a vízben, mert a zsír fajsúlya könnyű. A vízben fekvő és átivódott holttestek a nagyobb víztartalom következtében azonnal rohamos rothadásnak indulnak, mihelyt levegővel érintkeznek. Ellenben, ha a vízben fekvő halott a víz tükre alatt maradt s a levegő hozzáférése akadályozva van, akkor a rothadás menete változást szenved, mely annál feltűnőbben különbözik a közönséges rothadástól, minél alacsonyabb a víz hőmérséklete. Ilyenkor bűzös rothadás helyett, a víz lassú áztató hatása folytán a hám előbb a fedetlen részeken 1-2 héttel később az egész testen táskásodik, majd 3-4 hét múlva a haj, a körmök, a bőr leválik. A vérpír a víz által kívülről és belülről kimosódik, a rothadási elszíneződés elmarad, a lágyrészek sokáig olyan állapotban maradnak, hogy az friss halottra emlékeztetnek, de közelebbi vizsgálódás alkalmával a fakó bőr (friss vízihulla bőre élénkpiros, mert a vízben lévő oxigén bediffundál a haemoglobinba), avas szag jellemző ezekre. A vízben lévő holttestek macerálódnak, de ez történik a sokáig a magzatvízben lévő magzattal is. A vízben lévő hullák a maceratiot követően gyakran hullaviaszosan átalakulnak (adipocere), de megfigyelhető a hullaviasz, vagy halotti zsír jelensége még a kövér egyéneken, vagy nedves agyagos talajban temetetteken, vagy azokban a temetőkben lévő tetemeken, ahol magas volt a talajvíz. Ezen átalakulást először Fourcroy tanulmányozta egy francia temető felszámolása alkalmával, ahol az exhumált tetemek jelentős része adipocerás volt. Az ilyen tetemek lágyrészei kemények, de könnyen vághatók, kenőcsszerű, fehéres avas sajtszagú zsírnemű anyaggá váltak. A szervek felismerhető állapotban vannak általában. Meggyújtva az adipocere kormozó lánggal ég, nagyrészt palmitinsavból és stearinsavból áll. Az adipocere kialakulása hosszabb időt vesz igénybe, mely kb 6 hét után kezd kialakulni megfelelő környezetben, és kb fél év alatt alakul át az egész test és évtizedekig változatlan állapotban marad. A hullaviasz képződése a testben lévő Ca és Mg ionok reakcióba lépnek a környezettel és kialakul a testet körülvevő adiposus páncél. A zsírsavas ammónia és mész kristályos állapotban marad, s mint a vizet és meszet is köt meg, így magyarázható a zsírszaporodás. Vízben fekvő hullánál a bőr elrothad és a víz által elmosódik, az izmok is szétbomlanak, s ha bennük lévő fehérjéből valami kevés zsír képződik, az nagyon kevés, hogy a testet körbe vegye. Gyakran csecsemők és fiatal gyerekek hullái is adipocerásan alakulnak át, mert bennük a zsír sokkal tömöttebb, illetve az alkoholisták teteme is hullaviaszosan alakul át, mert az alkohol hatására a zsír keményebb lesz, illetve kövér egyének tetem is gyakran hullaviaszos lesz.
Hullaviasz (adipocere)
Vízben rothadó holttest.
A rothadó holttest jellegzetes "birkózó" pozíciója
A kép Joseph Prahlow: Forensic Pathology for Police, Death Investigator, and Forensic Scientist című könyvéből származik.
A kép Joseph Prahlow: Forensic Pathology for Police, Death Investigator, and Forensic Scientist című könyvéből származik.
Rothadás a föld alatt, koporsóban, mumifikáció
Az ember a halottait már az ősidőkben is eltemette. Ásatások bizonyítják, hogy a neandervölgyi ember már eltemette meghalt társait. A halott eltemetésének egyik fő célja, hogy a halott testtől, mint fertőző forrástól megszabaduljanak az emberek, másrészt ezzel is misztifikálják a halált. A valóságban azonban ez a leglassabb módja a porhüvely megsemmisülésének, hiszen a test bár mélyen van, mégis el van szeparálva a környezeti hatásoktól, melyek beépítenék azt a környezetbe. A test tulajdonképpen azokon a bomlási folyamatokon megy keresztül, mint a föld felszíne felett, csak sokkal lassabban. Itt is zöldes elszíneződés indul meg a has jobb oldalán, az ún ileocoekalis tájékon, ez az a hely, ahol a vékonybél a vastagbélbe megy át. Azért itt színeződik el először a has, mert itt az emésztés miatt sokkal több baktérium található, mint a tápcsatorna más részeiben. A rothadó vérsavó a holttest oldalsó részein leemeli a hámot az irháról, hólyagok jelennek meg a tetemen, melyek kifakadásuk után rothasztják a környezetüket, illetve a koporsóba kifolyó rothadási ázalékokban fekszik a holttest. A koporsó anyaga is nagyban befolyásolja a rothadást, fa koporsóban gyorsabban, fém koporsóban nagyon lassan oszlik a tetem. A tetemben gázok képződnek, a szennyesvörösen beivódott szemgolyók kidüllednek, a herezacskó akár emberfejnyire megnagyobbodik.. Régebben, exhumálások alkalmával, mikor az emberek nem ismerték a bomlás okozta elváltozásokat azt hitték, hogy a holttest még él, hiszen szeméből és szájából piros vér folyt. Ezek a tévedések adtak okot a vámpirizmus jelenségére.
Ezt követően a holttest jellegzetes birkózó pozíciót vesz fel a gázok feszítő ereje miatt. A néphit ezt azzal magyarázta, hogy a halott fel akarta emelni a koporsó fedelét. A gázok feszítése révén a holttest hasa megreped, abból a gázok eltávoznak. Ennek tompa hangját a temetőőrök szokták hallani. A bomlás tulajdonképpen itt 3 irányba mehet: szkeletonizáció, mumifikáció, adipocere. Ha a temetőben magas a talajvíz, az beszivárog a koporsóba és ott a tetem hullaviaszosan alakul át. Eltemetett halottakon általában először az arcról, kezekről és lábakról rothadnak le a lágy szövetek. Sírban fekvő halottakon a csontok széthullása legkorábban 5 év, a csontok szétporlása 7-25 év. Az eltemetett holttesteken gyakorta láthatunk gombatelepeket, penésztelepeket.A koporsóban lévő tetemek haja általában rókaprémszerű lesz, valamint színük vöröses a bomlási ázalékoktól. A balzsamozott holttest is bomlásnak indul, hiszen ha a talajvíz megemelkedik a sírban, akkor az semlegesíti a balzsamozó anyagokat. A rovarok szerepe itt sem elhanyagolható, hiszen azok már a haldoklóra is lerakhatják petéiket, majd az eltemetett holttesten is tovább fejlődnek.Egyes fajok még a koporsóba is képesek magukat befúrni, pl.: a koporsólégy (Conicera tibialis). A régi törvényszéki gyakorlat úgy határozta meg, hogy egy hét szabadban fekvés megfelel két hét vízben és nyolc heti sírban fekvésnek.A koporsóban négyszer olyan lassan bomlik a holttest, mint a föld felszíne felett. Az is tény, hogy a légmentesen lezárt koporsóban az oszlás során keletkeznek toxicus gázok, melyek a koporsó légterét kitöltik és az oszlásért felelős baktériumokat is elpusztítják ezek a gázok.
Mumifikáció: a folyamat lényege, hogy száraz, forró klímájú területen a holttest kiszárad, mielőtt rothadásnak indulna. A vízvesztés miatt a holttest zsugorodik, ez a zsugorodás súlyvesztéssel is jár. A bőr szürkésbarna, . barnásfekete, pergamenszerű lesz. A folyamathoz még szükséges páraszegény levegő. A magas hőfok és az alacsony páratartalom kedvezőtlenül hat a rothasztó baktériumokra. Ilyen állapotban a holttest akár évezredekig is fent maradhat. Megkülönböztetünk száraz égövi és jégmúmiákat is.
Sírban lévő holttest bomlási szakaszai: a kísérletet Wilson végezte el 2007-ben.
A bomlás fázisait jól ismerjük, azonban más a helyzet eltemetett, koporsóban lévő holttestek esetén, hiszen ezen tetemeket nem érik a környezet hatásai.
Más rothadási fázisokon megy keresztül a sírban lévő test, mint a föld felszíne felett.
1. Friss fázis: közvetlen a halál utáni állapot, a hullafoltok és a hullamerevség még fent állnak. Ez fázis addig tart, amíg a holttest a puffadás jelit nem kezdi el mutatni.
Sírban lévő holttestek esetén ez az első 6 hónapig is eltarthat.
2. Elsődleges puffadási fázis: a tetem a korai puffadás jeleit mutatja, az izületek nem diszartikuláltak, a haj kihúzható tövestől, a bőr kezd cafatokban lemállani a testről.
A test koporsóval érintkező részén a bőr sötét szürke színű, a tetemnek már erős szaga van. Ez a fázis 6 és 12 hónap között szokott létrejönni a sírban.
3. Másodlagos puffadási fázis:a holttest erősen felpuffadt állapotban van a fejlődő rothadási gázoktól, a végtagok már diszartikuláltak lehetnek ebben a szakaszban.
A test koporsóval érintkező része fekete színű, a holttest erős szagot áraszt. Ez a fázis 12-24 hónap között figyelhető meg.
4. Aktív rothadási fázis: a tetemből elkezd távozni a rothadási gáz. A végtagok és a fej általában elválnak a testtől. A bőr és a lágy szövetek mállékonyak.
A holttest a rothadási ázalékok és kidiffundáló testnedvek miatt nagyon nedves, lucskos tapintatú, erős szag jellemzi, hullaviasz képződés. A fázis a 12-24. hónap között figyelhető meg.
5. Előrehaladott rothadási fázis: a rothadásos gázok eltávozása miatt a tetem hasa összeesik, a test lelohad, a lágy szövetek elrothadtak nagyobb részt.
A tetemem bőre még megmaradt, a test rothadó zsírral átitatott, porcok és szalagok még nem dekomponálódtak. A fázis a 12-24. hónap között szokott bekövetkezni.
6. Szkeletonizáció: a bőr a porcokkal együtt már elrothadt, csak a csontváz maradt meg, melyet még a szalagok néhol összetartanak. A folyamat sírban lévő halottaknál legkorábban 24 hónap után szokott bekövetkezni, de antropogénikus és környezeti tényezőktől függően ez lehet akár 5-7 év is.
Természetes úton mumifikálódott nő holtteste.
A kép Joseph Prahlow: Forensic Pathology for Police, Death Investigator, and Forensic Scientist című könyvéből származik.
Ezt követően a holttest jellegzetes birkózó pozíciót vesz fel a gázok feszítő ereje miatt. A néphit ezt azzal magyarázta, hogy a halott fel akarta emelni a koporsó fedelét. A gázok feszítése révén a holttest hasa megreped, abból a gázok eltávoznak. Ennek tompa hangját a temetőőrök szokták hallani. A bomlás tulajdonképpen itt 3 irányba mehet: szkeletonizáció, mumifikáció, adipocere. Ha a temetőben magas a talajvíz, az beszivárog a koporsóba és ott a tetem hullaviaszosan alakul át. Eltemetett halottakon általában először az arcról, kezekről és lábakról rothadnak le a lágy szövetek. Sírban fekvő halottakon a csontok széthullása legkorábban 5 év, a csontok szétporlása 7-25 év. Az eltemetett holttesteken gyakorta láthatunk gombatelepeket, penésztelepeket.A koporsóban lévő tetemek haja általában rókaprémszerű lesz, valamint színük vöröses a bomlási ázalékoktól. A balzsamozott holttest is bomlásnak indul, hiszen ha a talajvíz megemelkedik a sírban, akkor az semlegesíti a balzsamozó anyagokat. A rovarok szerepe itt sem elhanyagolható, hiszen azok már a haldoklóra is lerakhatják petéiket, majd az eltemetett holttesten is tovább fejlődnek.Egyes fajok még a koporsóba is képesek magukat befúrni, pl.: a koporsólégy (Conicera tibialis). A régi törvényszéki gyakorlat úgy határozta meg, hogy egy hét szabadban fekvés megfelel két hét vízben és nyolc heti sírban fekvésnek.A koporsóban négyszer olyan lassan bomlik a holttest, mint a föld felszíne felett. Az is tény, hogy a légmentesen lezárt koporsóban az oszlás során keletkeznek toxicus gázok, melyek a koporsó légterét kitöltik és az oszlásért felelős baktériumokat is elpusztítják ezek a gázok.
Mumifikáció: a folyamat lényege, hogy száraz, forró klímájú területen a holttest kiszárad, mielőtt rothadásnak indulna. A vízvesztés miatt a holttest zsugorodik, ez a zsugorodás súlyvesztéssel is jár. A bőr szürkésbarna, . barnásfekete, pergamenszerű lesz. A folyamathoz még szükséges páraszegény levegő. A magas hőfok és az alacsony páratartalom kedvezőtlenül hat a rothasztó baktériumokra. Ilyen állapotban a holttest akár évezredekig is fent maradhat. Megkülönböztetünk száraz égövi és jégmúmiákat is.
Sírban lévő holttest bomlási szakaszai: a kísérletet Wilson végezte el 2007-ben.
A bomlás fázisait jól ismerjük, azonban más a helyzet eltemetett, koporsóban lévő holttestek esetén, hiszen ezen tetemeket nem érik a környezet hatásai.
Más rothadási fázisokon megy keresztül a sírban lévő test, mint a föld felszíne felett.
1. Friss fázis: közvetlen a halál utáni állapot, a hullafoltok és a hullamerevség még fent állnak. Ez fázis addig tart, amíg a holttest a puffadás jelit nem kezdi el mutatni.
Sírban lévő holttestek esetén ez az első 6 hónapig is eltarthat.
2. Elsődleges puffadási fázis: a tetem a korai puffadás jeleit mutatja, az izületek nem diszartikuláltak, a haj kihúzható tövestől, a bőr kezd cafatokban lemállani a testről.
A test koporsóval érintkező részén a bőr sötét szürke színű, a tetemnek már erős szaga van. Ez a fázis 6 és 12 hónap között szokott létrejönni a sírban.
3. Másodlagos puffadási fázis:a holttest erősen felpuffadt állapotban van a fejlődő rothadási gázoktól, a végtagok már diszartikuláltak lehetnek ebben a szakaszban.
A test koporsóval érintkező része fekete színű, a holttest erős szagot áraszt. Ez a fázis 12-24 hónap között figyelhető meg.
4. Aktív rothadási fázis: a tetemből elkezd távozni a rothadási gáz. A végtagok és a fej általában elválnak a testtől. A bőr és a lágy szövetek mállékonyak.
A holttest a rothadási ázalékok és kidiffundáló testnedvek miatt nagyon nedves, lucskos tapintatú, erős szag jellemzi, hullaviasz képződés. A fázis a 12-24. hónap között figyelhető meg.
5. Előrehaladott rothadási fázis: a rothadásos gázok eltávozása miatt a tetem hasa összeesik, a test lelohad, a lágy szövetek elrothadtak nagyobb részt.
A tetemem bőre még megmaradt, a test rothadó zsírral átitatott, porcok és szalagok még nem dekomponálódtak. A fázis a 12-24. hónap között szokott bekövetkezni.
6. Szkeletonizáció: a bőr a porcokkal együtt már elrothadt, csak a csontváz maradt meg, melyet még a szalagok néhol összetartanak. A folyamat sírban lévő halottaknál legkorábban 24 hónap után szokott bekövetkezni, de antropogénikus és környezeti tényezőktől függően ez lehet akár 5-7 év is.
A kép Joseph Prahlow: Forensic Pathology for Police, Death Investigator, and Forensic Scientist című könyvéből származik.
Rothadás a szabadban, a föld felszíne felett
A föld felszíne feletti viszonylag jól ismert. Amikor beáll a halál, a klasszikus hullajelenségek kialakulnak a holttesten (hullafoltok, hullamerevség stb.). A hullafoltok mentén imbibició figyelhető meg, az idő előrehaladtával a hullamerevség megszűnik jelezve a fehérjék bomlását.
A szabadban való bomlásnál a normális folyamat a következő: középhőmérsékletnél 24-36 óra elteltével az alhason és lágyékon kezdődő zöldes elszíneződés. A bőralatti vénáknak megfelelően a rothadásos vénahálózat 48 órán túl jelentkezik. Három-öt nap múlva a halál után az egész altestre kiterjed az elszínesedés (pseudomelanosis). Ötödik-hatodik napon túl a rothadási gázok rohamosan fejlődnek, a hulla puffadni kezd először a hason, a bőrön rothadási hólyagok jelennek meg. Majd 14-20 nap múlva az egész test óriásira megpuffad, az arc felismerhetetlen, a hímvessző akár hurka vastagságúra megduzzad, a scrotum akár emberfejnyire megpuffad. A haj és a szőr levonható könnyedén és a tetem messzireható bűzt terjeszt. A holttest végigmegy a rothadás előző részben leírt szakaszain, aminek eredménye, hogy a lágyszövetek elrothadnak és a csontok megmaradnak. A csontváz is beépül a folyamat végén, a csontok is beépülnek a bioszférába.
A szabadban való bomlást befolyásoló tényezők:
1. Rovaraktivitás: ez jelentősen függ az adott földrajzi rész rovarfaunájától. A tetemet legkorábban a sajtlégy találja meg, mely az eldugott és melegebb részeit keresi fel a holttestnek. A bomlás késői szakaszában már bogarak és más ízelt lábúak is felkeresik a tetemet, hogy petéiket elhelyezzék rajta, valamint a bomló szerves anyagokkal táplálkozzanak. A lárvák táplálkozásának eredménye, hogy a mumifikálódott részek lyukacsosak lesznek A rovaraktivitás azonban nemcsak geológiai, hanem évszakokhoz is kötött, mivel a hőmérséklet szabályozza a lárvák fejlődését. A téli hónapokban a Pharmia regina lárvája,nyáron a legyek, tavasszal a húslegyek pl: Calliphora spp, Sarcophaga cessator a domináns fajok. A melegebb időkben a gyorsan szaporodó húslégyfajok támadják a holttestet. Amint megtalálták a tetemet, azon nyomban lerakják rá a petéjüket, muszáj is nekik, mielőtt a holttest a meleg időszakban kiszáradna. Hidegebb hónapokban fejlődésük akár több hónapra is megrekedhet.
2. Ragadozók, rágcsálók: nagyobb ragadozók egész végtagokat hordhatnak el, a csontokat megrághatják. A házi kedvencek is gyakorta fogyasztják el elhunyt gazdájuk tetemének lágy részeit, főleg az arc, végtagok, nemi szervek. Ismeretes egy eset, egy kutyát a gazdája rendszeresen nemi életének kielégítésére használt. A nő szívinfarktusban elhunyt, a kutya pedig a nő nemi szerveit megette.
A rágcsálók is viszonylag nagy kárt tudnak tenni a tetemben. A bomló szövetekbe befúrják magukat, a csontokat megrágják, melyeken a rágcsáló metszőfogának megfelelő jellegzetes párhuzamos vonalak figyelhetőek meg. Patkányok kisebb csontokat a fészkükbe előszeretettel elhordanak.
3. Időjárási, geológiai, környezeti különbségek:
Az évszakok befolyása a bomlásra közismert, télen akár több hónapig is friss stádiumban marad a holttest, míg nyáron pár nap alatt csontvázzá rothadhat a tetem. Másik fontos tényező a bomlásra nézve a holttest ruházata. Hiszen, ha a levegő és a test között nincs ruházat a testet jobban érik a környezeti hatások. A ruhában lévő holttest a rothadás során, amikor a gázok feszítik a hasüreget a ruházatukat gyakorta "levetik" magukról. A ruházattal fedett test gyakorta mumifikálódni szokott.
A bomlásra nézve fontos, hogy a tetem milyen környezetben van. A rothadás a föld felszínén a leggyorsabb, lassabb a vízben, és a leglassabb a koporsóban lévő földbe temetett holttest bomlása. Környezeti tényezőként említhető meg, hogy a bomlás zárt térben pl.: szobában lassabb, mint szabad térben. A házakban talált tetemek a halál után 3 nappal még a friss stádiumban voltak, 3 nap után kezdődött a gázképződés és ez eltartott a 7. napig is.Legkorábban házakban, lakásokban 4 hónappal a halál után már szkeletonizálódhat a holttest. A lakásban elhalt, betakart tetemeknél a takaró és a szivacsos ágy elvezette a rothadási ázalékokat, így a test könnyen mumifikálódik. Ezzel ellentétes a földbe temetett holttest, ott a maradványok a bomló nedvektől átnedvesednek. Környezeti tényezőként említhető meg, hogy a testen lévő sérülések is gyorsítják a bomlást, hiszen kaput nyitnak a külvilág felé a baktériumoknak és rovaroknak.
Kutya által megcsonkított holttest.
A kép Joseph Prahlow : Forensic Patholgy for Police, Death Investigator, and Forensic scientist című könyvéből származik.
A szabadban való bomlásnál a normális folyamat a következő: középhőmérsékletnél 24-36 óra elteltével az alhason és lágyékon kezdődő zöldes elszíneződés. A bőralatti vénáknak megfelelően a rothadásos vénahálózat 48 órán túl jelentkezik. Három-öt nap múlva a halál után az egész altestre kiterjed az elszínesedés (pseudomelanosis). Ötödik-hatodik napon túl a rothadási gázok rohamosan fejlődnek, a hulla puffadni kezd először a hason, a bőrön rothadási hólyagok jelennek meg. Majd 14-20 nap múlva az egész test óriásira megpuffad, az arc felismerhetetlen, a hímvessző akár hurka vastagságúra megduzzad, a scrotum akár emberfejnyire megpuffad. A haj és a szőr levonható könnyedén és a tetem messzireható bűzt terjeszt. A holttest végigmegy a rothadás előző részben leírt szakaszain, aminek eredménye, hogy a lágyszövetek elrothadnak és a csontok megmaradnak. A csontváz is beépül a folyamat végén, a csontok is beépülnek a bioszférába.
A szabadban való bomlást befolyásoló tényezők:
1. Rovaraktivitás: ez jelentősen függ az adott földrajzi rész rovarfaunájától. A tetemet legkorábban a sajtlégy találja meg, mely az eldugott és melegebb részeit keresi fel a holttestnek. A bomlás késői szakaszában már bogarak és más ízelt lábúak is felkeresik a tetemet, hogy petéiket elhelyezzék rajta, valamint a bomló szerves anyagokkal táplálkozzanak. A lárvák táplálkozásának eredménye, hogy a mumifikálódott részek lyukacsosak lesznek A rovaraktivitás azonban nemcsak geológiai, hanem évszakokhoz is kötött, mivel a hőmérséklet szabályozza a lárvák fejlődését. A téli hónapokban a Pharmia regina lárvája,nyáron a legyek, tavasszal a húslegyek pl: Calliphora spp, Sarcophaga cessator a domináns fajok. A melegebb időkben a gyorsan szaporodó húslégyfajok támadják a holttestet. Amint megtalálták a tetemet, azon nyomban lerakják rá a petéjüket, muszáj is nekik, mielőtt a holttest a meleg időszakban kiszáradna. Hidegebb hónapokban fejlődésük akár több hónapra is megrekedhet.
2. Ragadozók, rágcsálók: nagyobb ragadozók egész végtagokat hordhatnak el, a csontokat megrághatják. A házi kedvencek is gyakorta fogyasztják el elhunyt gazdájuk tetemének lágy részeit, főleg az arc, végtagok, nemi szervek. Ismeretes egy eset, egy kutyát a gazdája rendszeresen nemi életének kielégítésére használt. A nő szívinfarktusban elhunyt, a kutya pedig a nő nemi szerveit megette.
A rágcsálók is viszonylag nagy kárt tudnak tenni a tetemben. A bomló szövetekbe befúrják magukat, a csontokat megrágják, melyeken a rágcsáló metszőfogának megfelelő jellegzetes párhuzamos vonalak figyelhetőek meg. Patkányok kisebb csontokat a fészkükbe előszeretettel elhordanak.
3. Időjárási, geológiai, környezeti különbségek:
Az évszakok befolyása a bomlásra közismert, télen akár több hónapig is friss stádiumban marad a holttest, míg nyáron pár nap alatt csontvázzá rothadhat a tetem. Másik fontos tényező a bomlásra nézve a holttest ruházata. Hiszen, ha a levegő és a test között nincs ruházat a testet jobban érik a környezeti hatások. A ruhában lévő holttest a rothadás során, amikor a gázok feszítik a hasüreget a ruházatukat gyakorta "levetik" magukról. A ruházattal fedett test gyakorta mumifikálódni szokott.
A bomlásra nézve fontos, hogy a tetem milyen környezetben van. A rothadás a föld felszínén a leggyorsabb, lassabb a vízben, és a leglassabb a koporsóban lévő földbe temetett holttest bomlása. Környezeti tényezőként említhető meg, hogy a bomlás zárt térben pl.: szobában lassabb, mint szabad térben. A házakban talált tetemek a halál után 3 nappal még a friss stádiumban voltak, 3 nap után kezdődött a gázképződés és ez eltartott a 7. napig is.Legkorábban házakban, lakásokban 4 hónappal a halál után már szkeletonizálódhat a holttest. A lakásban elhalt, betakart tetemeknél a takaró és a szivacsos ágy elvezette a rothadási ázalékokat, így a test könnyen mumifikálódik. Ezzel ellentétes a földbe temetett holttest, ott a maradványok a bomló nedvektől átnedvesednek. Környezeti tényezőként említhető meg, hogy a testen lévő sérülések is gyorsítják a bomlást, hiszen kaput nyitnak a külvilág felé a baktériumoknak és rovaroknak.
A kép Joseph Prahlow : Forensic Patholgy for Police, Death Investigator, and Forensic scientist című könyvéből származik.
A rothadás osztályozása
A holttesteket a bomlás során 5 osztályba kategorizálhatjuk:
1. Friss állapot
2. Korai bomlási állapot
3. Előrehaladott bomlási állapot
4. Szkeletonizáció (skeleton=csontváz)
5. Csontmaradványok degradációja
A bomlás ezen osztályaira több megjelenési forma jellemző.
A friss állapot: közvetlen a halál után, nincs még a rothadásra figyelmeztető elszíneződés, valamint rovar aktivitás sem figyelhető meg a tetemen.
Korai bomlási szakasz:
1. A holttest megjelenése livid-fehér, a bőr néhol kezd leválni, a haj néhol tövestől kihúzható.
2. Zöldes elszíneződés, ugyanakkor a lágy szövetek még megtartottak
3. Barnás elszíneződés a kiálló testrészeken, pl.: fül, orr, végtagok
4. Gázképződés megindulása, a test felszínének zöldes elszíneződése fokozódik.
5. A gázok eltávoznak a megrepedt hasüregből, a zöldes elszíneződés fokozatosan alakul át sötét, fekete árnyalatúvá.
6. A végtagok és kiálló testrészek barnás elszíneződése is fokozatosan sötét lesz.
Előrehaladott bomlás :
1. A lágy szövetek bomlásának eredményeként a megereszkedik, a has lesüpped, intenzív a nyűvek aktivitása.
2. Ebben a fázisban a csontok néhol már láthatóvá válnak.
3. A belső szervek gyakorta mumifikálódnak
4. A mumifikáció helyén nincs nyű aktivitás.
5. Gyakori, hogy a holttest tökéletlenül dekomponálódik, félig csontváz, félig múmia.
6. Hullaviasz (adipocere) képződésének megindulása.
Szkeletonizáció állapota:
1. A csontok a bomló szövetek miatt lucskosak, az ázalékokkal át vannak itatva, a csontvelőt hullaviasz tölti ki.
2. A mumifikálódott részek később rátapadnak a csontokra.
3. A csontok nagy része száraz, de néhol még lucskos.
4. A csontok teljesen szárazak.
A bomlási állapotok további jellemzői:
Friss állapot: a halál után 1 nappal lévő állapotot még friss állapotnak tekintjük, ennek vége a téli időszakban akár több hónapra is kitolódhat. A testen nincs rovaraktivitás, viszont már lehetnek rajta peték a szájban, orrban, szemben, genitális területen.
Korai bomlási szakasz: a halál utáni első 5 napig terjedő szakasz általában. Nyűvek aktivitása a második naptól már megfigyelhető. A 2. nap után a has elkezd puffadni. A gázok a 7. és 13. nap körúl távoznak a holttestből. A korai bomlási szakasz végét a bőr elsötétedése és a rothadási gázok által szétfeszített hasüreg jelzi. Szélsőséges esetben ez már a 3-9 napon bekövetkezhet.
Előrehaladott bomlás szakasza: magas hőmérséklet esetén ez már a 4-10 napon bekövetkezhet. Innen a folyamat a föld felszíne felett 2 irányba mehet tovább: mumifikáció és szkeletonizáció.
Mumifikáció: kedvező körülmények között már a bomlás korai szakaszában megfigyelhető dehidráció a holttest felületén, a bőr szalonnabőrszerű lesz. Kedvező időjárási körülmények között halál után már látható jelei vannak a múmiaképződésnek. A ruhákkal fedett részek gyakran mumifikálódnak.Tökéletlen bomlás, vagyis félig csontváz, félig múmia állapot közönséges körülmények között a 2. hónaptól a 9-10. hónapig alakul ki.
Szkeletonizáció: akkor jön létre, ha a mumifikálódott részek eltűnnek a csontokról és azok szabaddá válnak. Az izmok és inak retenciója a gerincoszlop mentén és a csöves csontok izületi végrészén a leglassabb. Ez az állapot közönséges körülmények között a halál után 2 hónappal kezdődik, de extrém melegben szobában elhaltak már 7 nap alatt csontvázzá bomlottak. A csontokat 1 év után általában már nem borítják kiszáradt szövetek a szabadban a föld felszíne felett. Az állapot végét a csontok kiszáradása jelzi, extrém esetben ez már a halál után 3 héttel megfigyelhető. Általánosan elmondható, hogy a szkeletonizáció folyamata a bőr rothadásával kezdődik, ezt követi az izomzat, a belső szervek, végül az izületek, melyek diszartikulálódnak, ezt a szalagok és inak megsemmisülése idézi elő. Az alsó állkapocs leesik a koponyáról, majd a koponya a gerincoszlopról. A csontokat érő fizikai behatások azokat károsítják, eltörik, dekalcinálják, disszolúciós folyamatokat idéznek elő-főleg a víz és a savas talaj. Tehát a megsemmisülésnek a csontok adják meg magukat legnehezebben, de ezek is végül elemeikre esnek szét, beépülnek a bioszférába. Általánosságban elmondható, hogy minél rohamosabban rothad egy holttest, annál gyorsabban bomlanak le annak csontjai is (fertőző betegségben elhunytak, szepszis, újszülöttek, kisgyermekek csontváza). A csontok az évmilliók alatt fosszilizálódnak, mivel szerves anyagaik kioldódnak belőlük, kémiai szempontból nézve ezen csontok már kőzetek. A csontok pusztulását diagenezisnek nevezzük. A pusztulás először a csont belső, szivacsos állományát érinti, majd fokozatosan, ahogy kioldódnak belőle szerves és szervetlen anyagok a kompakt állomány is diagenizálódik.
Csontok degradációja: Belső és külső faktorokat különböztetünk meg.
Belső faktorok: csont denzitása, általános felépítése, trabekuláris, kortikális szerkezete, mikroanatómiája, patológiás elváltozások, traumatikus elváltozások.
Külső faktorok: napsütés, víz, talaj szerkezete(lúgos, savas), rovarok aktivitása, ragadozók, rágcsálók, növények és gombák.
Friss szakasz.
Puffadás szakasza.
Előrehaladott bomlási állapot.
Szkeletonizáció.
A képek Joseph Prahlow: Forensic Pathology for Police, Death Investigator, and Forensic Scientist és a Current Concept in Forensic Entomology című könyvből származnak.
1. Friss állapot
2. Korai bomlási állapot
3. Előrehaladott bomlási állapot
4. Szkeletonizáció (skeleton=csontváz)
5. Csontmaradványok degradációja
A bomlás ezen osztályaira több megjelenési forma jellemző.
A friss állapot: közvetlen a halál után, nincs még a rothadásra figyelmeztető elszíneződés, valamint rovar aktivitás sem figyelhető meg a tetemen.
Korai bomlási szakasz:
1. A holttest megjelenése livid-fehér, a bőr néhol kezd leválni, a haj néhol tövestől kihúzható.
2. Zöldes elszíneződés, ugyanakkor a lágy szövetek még megtartottak
3. Barnás elszíneződés a kiálló testrészeken, pl.: fül, orr, végtagok
4. Gázképződés megindulása, a test felszínének zöldes elszíneződése fokozódik.
5. A gázok eltávoznak a megrepedt hasüregből, a zöldes elszíneződés fokozatosan alakul át sötét, fekete árnyalatúvá.
6. A végtagok és kiálló testrészek barnás elszíneződése is fokozatosan sötét lesz.
Előrehaladott bomlás :
1. A lágy szövetek bomlásának eredményeként a megereszkedik, a has lesüpped, intenzív a nyűvek aktivitása.
2. Ebben a fázisban a csontok néhol már láthatóvá válnak.
3. A belső szervek gyakorta mumifikálódnak
4. A mumifikáció helyén nincs nyű aktivitás.
5. Gyakori, hogy a holttest tökéletlenül dekomponálódik, félig csontváz, félig múmia.
6. Hullaviasz (adipocere) képződésének megindulása.
Szkeletonizáció állapota:
1. A csontok a bomló szövetek miatt lucskosak, az ázalékokkal át vannak itatva, a csontvelőt hullaviasz tölti ki.
2. A mumifikálódott részek később rátapadnak a csontokra.
3. A csontok nagy része száraz, de néhol még lucskos.
4. A csontok teljesen szárazak.
A bomlási állapotok további jellemzői:
Friss állapot: a halál után 1 nappal lévő állapotot még friss állapotnak tekintjük, ennek vége a téli időszakban akár több hónapra is kitolódhat. A testen nincs rovaraktivitás, viszont már lehetnek rajta peték a szájban, orrban, szemben, genitális területen.
Korai bomlási szakasz: a halál utáni első 5 napig terjedő szakasz általában. Nyűvek aktivitása a második naptól már megfigyelhető. A 2. nap után a has elkezd puffadni. A gázok a 7. és 13. nap körúl távoznak a holttestből. A korai bomlási szakasz végét a bőr elsötétedése és a rothadási gázok által szétfeszített hasüreg jelzi. Szélsőséges esetben ez már a 3-9 napon bekövetkezhet.
Előrehaladott bomlás szakasza: magas hőmérséklet esetén ez már a 4-10 napon bekövetkezhet. Innen a folyamat a föld felszíne felett 2 irányba mehet tovább: mumifikáció és szkeletonizáció.
Mumifikáció: kedvező körülmények között már a bomlás korai szakaszában megfigyelhető dehidráció a holttest felületén, a bőr szalonnabőrszerű lesz. Kedvező időjárási körülmények között halál után már látható jelei vannak a múmiaképződésnek. A ruhákkal fedett részek gyakran mumifikálódnak.Tökéletlen bomlás, vagyis félig csontváz, félig múmia állapot közönséges körülmények között a 2. hónaptól a 9-10. hónapig alakul ki.
Szkeletonizáció: akkor jön létre, ha a mumifikálódott részek eltűnnek a csontokról és azok szabaddá válnak. Az izmok és inak retenciója a gerincoszlop mentén és a csöves csontok izületi végrészén a leglassabb. Ez az állapot közönséges körülmények között a halál után 2 hónappal kezdődik, de extrém melegben szobában elhaltak már 7 nap alatt csontvázzá bomlottak. A csontokat 1 év után általában már nem borítják kiszáradt szövetek a szabadban a föld felszíne felett. Az állapot végét a csontok kiszáradása jelzi, extrém esetben ez már a halál után 3 héttel megfigyelhető. Általánosan elmondható, hogy a szkeletonizáció folyamata a bőr rothadásával kezdődik, ezt követi az izomzat, a belső szervek, végül az izületek, melyek diszartikulálódnak, ezt a szalagok és inak megsemmisülése idézi elő. Az alsó állkapocs leesik a koponyáról, majd a koponya a gerincoszlopról. A csontokat érő fizikai behatások azokat károsítják, eltörik, dekalcinálják, disszolúciós folyamatokat idéznek elő-főleg a víz és a savas talaj. Tehát a megsemmisülésnek a csontok adják meg magukat legnehezebben, de ezek is végül elemeikre esnek szét, beépülnek a bioszférába. Általánosságban elmondható, hogy minél rohamosabban rothad egy holttest, annál gyorsabban bomlanak le annak csontjai is (fertőző betegségben elhunytak, szepszis, újszülöttek, kisgyermekek csontváza). A csontok az évmilliók alatt fosszilizálódnak, mivel szerves anyagaik kioldódnak belőlük, kémiai szempontból nézve ezen csontok már kőzetek. A csontok pusztulását diagenezisnek nevezzük. A pusztulás először a csont belső, szivacsos állományát érinti, majd fokozatosan, ahogy kioldódnak belőle szerves és szervetlen anyagok a kompakt állomány is diagenizálódik.
Csontok degradációja: Belső és külső faktorokat különböztetünk meg.
Belső faktorok: csont denzitása, általános felépítése, trabekuláris, kortikális szerkezete, mikroanatómiája, patológiás elváltozások, traumatikus elváltozások.
Külső faktorok: napsütés, víz, talaj szerkezete(lúgos, savas), rovarok aktivitása, ragadozók, rágcsálók, növények és gombák.
A képek Joseph Prahlow: Forensic Pathology for Police, Death Investigator, and Forensic Scientist és a Current Concept in Forensic Entomology című könyvből származnak.
A rothadás mértékének és gyorsaságának individuális tényezői
A fentiekben leírt rothadási folyamat részint egyéni, részint külső körülmények miatt módosulhat, s ezeknek tüzetes megfontolása és számbavétele szükséges, hogy az adott esetben a rothadás fennforgó fokozatát az elhalálozás idejének meghatározására értékesíthessük. Az egyéni körülmények között figyelmet érdemelnek: 1: A tápláltság, amennyiben jóltáplált hájas egyén teteme gyorsabban rothad, mivel nagyobb víztartalommal bír, ugyanezen okból fiatal egyén teste is gyorsabban rothad, mint az öreg kevésvérűé. 2: A halál neme is meghatározza a test rothadását: heveny lefolyású betegségben, vagy rögtön elhalt, főleg pedig jóllakott (teli gyomor) egyén hullája hamarabb indul rothadásnak, mint olyanok, akik kimerítő betegségben, vagy nedvveszteséggel járó betegségben haltak el, illetve kiknek bélrendszerük üres. Ami az erőszakos halálnemeket illeti gyorsan áll be a rothadás oly esetekben, midőn a test egyes helyeken a bőrtől meg van fosztva s ott levegővel közvetlenül érintkezik, ha a halotton sebek vannak, vagy ha a holttest megvan csonkítva, vagy gyorsabban rothad a már egyszer felboncolt hulla is. Gyorsabban rothad olyan egyén teteme, akinek a vére folyékony maradt pl.: fulladásos halálnemeknél. Lassabban rothad olyan egyén hullája, aki elvérzett. Különösen rohamos a rothadás pyaemiában, vagy fertőző betegségben elhaltak hulláiban, mert a baktériumok elszaporodtak a testben. Gangraenás egyén hullája is hamarabb rothad, mivel a gangraena, főleg a gangraena humida az élő szövet rothadásával jár, és hasonló elváltozásokat eredményez, mint a holttest rothadása, szintén bűzképződéssel jár. Azonban nemcsak a halál módja és a tetemben rejlő okok határozzák meg a rothadás gyorsaságát, hanem a külső körülmények is, melyek közül a legfontosabb: a levegő hőmérséklete, a páratartalom és a nedvesség.
Szövetbomlás rothadásnál
A hullamerevség megszűnése után lágyabbak, szakadékonyabbak a szervek és ezen lágyulás és lazulás a rothadás beálltával és előrehaladtával mindinkább fokozódik. Legelőször a protoplazmás sejtek bomlanak föl. A vörösvérsejtek nagyobb részt elvesztik a pírt, színtelen vázuk, az árnyék szabályos széléről egy darabig még felismerhető ugyan, de néhány nap múlva a szélétől beolvad, vagy pedig szemcsés lesz, földuzzad és szétömlik. Azonban nemritkán megtörténik, hogy a vörösvérsejtek összetöpörödnek és összecsapzódnak, festékrögökké alakulnak. Megjegyzendő, hogy némely vörösvérsejt a rothadásnak meglehetősen ellent áll. A rothadó vérben egy-egy jól megmaradt vértestet még hetek múlva is fölismerjük. A színtelen vértestek szemcsések lesznek, felduzzadnak, s a folyadékban szétoszlanak, ami miatt a rothadt vér híg, savó szerű folyadékká alakul, s ha azelőtt meg is volt alvadva a rostanyag a rothadás alatt újból felolvad, és nyálkás lesz, s majdnem híg folyadékká válik: globulinná alakul. Az idegsejtekben, mirigyhámban és valamennyi protoplazmás sejtben néha már igen rövid idővel a halál után finom, apró szemcsék jelennek meg, a sejt felduzzad és zavaros lesz, apró zsírcseppek is feltűnnek benne, nemsokára szétesik a protoplazma , minek folytán a mag kiszabadul és egy ideig éles határú testecske marad meg, majd ez is szemcsés lesz, végül megsemmisül. A kezdődő rothadás folytán fellépő zavaros duzzadás a kórossal könnyen összetéveszthető, s ha a kórosat konstatálni akarjuk, akkor a boncolást minél gyorsabban kell megejtenünk, mert minden elváltozás a rothadás előrehaladtával megsemmisül. Az elszarusodó hámsejtek sokáig ellent állnak a rothadásnak, a sejt a külalakját megtartja, de protoplazmája szétesik, magja felolvad, ami által hólyagszerű lesz és kifakadva üres sejtek keletkeznek. A teljesen elszarusodott laphám is sokáig ellent áll a rothadásnak, de higroszkópos tulajdonságuk miatt vizes közegben felduzzadnak, szárazságban összezsugorodnak. Emellett a haj színe annyira megváltozik, hogy azt régi holttestnél meg sem lehet néha határozni. A sima izomsejtek megzavarodnak, s bennük szemcsék mutatkoznak, néha olyan szabályos sorban, mintha az harántcsíkolt izom lenne, a folyamat végére nyálkás tömeggé válnak. Megjegyzendő azonban, hogy a sima izomsejtek sokkal tovább maradnak felismerhető állapotban, mint a lágyabb kötőszöveti sejtek, különösen, hogy nem terhes méh igen sokáig épp marad, s erősen rothadt hullában, melyeken a külső nemzőrészek már szétfoszlottak, a méh nemritkán egészen jól felismerhető.A harántcsíkolt izmok sötét, fénylő szemcsék miatt zavarosak, füstösek lesznek, egyszersmind a myohaematin barnás és feketés szemcsékben válik ki, itt-ott zsírcseppek jelentkeznek. Az izom belseje darabokra mállik szét, melyek azonban még néhol felismerhetőek, idővel ez is eltűnik. A sarcolemma tömlőkben rendetlen szemcsés folyadék képződik, mely később kiömlik, a folyamat végére a fonnyadt és összelohadt sarcolemma is nyálkásan szétmállik. A laza kötőszövet gyorsan fellágyul és idővel leves-pépes mázzá folyik szét, rostjai duzzadtak, szemcsék keletkeznek bennük és szétesnek, valamivel később lágyulnak, a finomabb szövetű nyálkahártyák és savós hártyák hosszabb ideig megmaradnak. Sokkal tartósabbak ennél a támasztószövetek: szalagok, inak, csontok. Ezek is egy idő múlva felduzzadnak, mállékony cafatokra esnek szét, mely szemcsés és rostos tömeggé alakul át a folyamat végére. Az erős rostos szalagok teljes szétbomlása sírokban 3-5 év, a porcok szétesése 5 év után kezdődik el. Minden képlet között a legtartósabb a csontszövet, különösen a tömött csont, melynek alakja évekig, sőt évszázadokig megtartott. Szabad levegőn, az atmoszféra behatása alatt egy-két év alatt, porhanyós humuszban gazdag talajban néhány év, sírokban legkorábban 18-25 év alatt porhanyós lesz, töredezik, repedezik, de ez is függ a temető talajától és a talajvíztől.
A holttest rothadása-putrificatio, decompositio postmortale
A szervezet molekuláris halála olyan folyamatokat indít be, amely azt eredményezi, hogy a halott test mind fizikailag, mind pedig kémiailag elveszíti integritását. Mint tudjuk ezeket az elváltozásokat a citológiai rendszer irreverzibilis károsodása idézi elő. Az autolízis már a halál után kb.: 4 perccel megindul (Vass). Az önlebontás okai többek között: az anyagcsere pályák szétkapcsolása, kétirányú folyamatok eltolódása, "sejtlégzés" megszűnése, anaerob erjedés megindulása, mely szerves savak felhalmozódását eredményezi. Ezek a mikrorendszerben végbemenő változások eredményezik egy rothadó holttest makroszkópos megjelenését. A rothadás színváltozással, gáz-és bűzképződéssel és az ezeket követő szövetszétmállással járó folyamat, amely már gyakran már a hullamerevség idejében megindul. A rothadás közönséges viszonyok között az első 24 óra múlva némi tünetekből (zöldes elszíneződés a lágyéktáj felett) észrevehető és 48 óra múlva már igen szembetűnő jelenségekben nyilvánul meg. Nyáron jól táplált, nedvben dús tetemben, főleg villámcsapottaknál, már néhány óra alatt kezdődik, ellenben hideg időben, sovány száraz halotton egyáltalán nem jön létre, vagy csak nagyon későn. Már rég tudják, hogy alacsony hőmérsékleten (5 Celsius-fokon alul), vagy magas hőmérsékleten (50 Celsius-fokon felül) a test nem rothad meg, hogy a szénsavban eltett hús épp marad, hogy a húst a gyors kiszárítás által a rothadástól védeni lehet, hogy különböző vegyületek, arzén, corrosiv, borszesz által a rothadást megakadályozhatjuk. És ezen tapasztalatokból meghatározták a rothadás szükséges feltételeit, ezek: kedvező hőfok (legjobb 25-40 Celsius), szabad levegő hozzájárulása és bizonyos fokú nedvesség. Az újabb korban tett kísérletek mindinkább tisztára derítették, hogy valamint az erjedés erjesztőgombák eredménye, úgy a rothadás is csak bizonyos schizomyceták hatása alatt jön létre. Igaz, hogy az említett rothadási feltételek szükségesek a rothadásra, de azon esetben, ha hasadó gombák nincsenek jelen, akkor a rothadás még kedvezőbb külső feltételek mellett sem következik be. A közönséges bűzös rothadás sajátságos okául a bacteriumokat tekintették, mely kicsi 0.5-1.5 mikron nagyságú , olykor széles, hengerded, vagy hosszúkás tojásdad sejtekből áll, , melyek többnyire páronként összefüggenek. Híg oldatban élénken mozognak, hosszabb fonalakat nem képeznek, hanem igen gyakran különösen sűrűbb közegben, egyszerű anyag által odatapadva, nagyobb még szabad szemmel is látható halmazokat , szürkés, nyálkás cseppeket (zoogloea), vagy a folyadék felületén feltűnő hártyákat képeznek. Hauser szerint az említett piskóta alak a bacterium termonek csak egyik alakjelensége, az előfordul még, mint gömb, rövid és hosszú pálcika, fonal és csavar is (proteus mirabilis, vulgaris, Zenkeri). Ezeken kívül a rothadási anyagokban még sokféle más microba is van, kisebb és nagyobb gömböcskék (micrococcusok), finomabb és vastagabb pálcika alakú ( bacillus butyricus, prodigiosus, fluorescens putidus, fluorescens liquefaciens, pyogenes foetidus, bacillus putrificus coli, bacillus saprogenes, bacillus saprogenes foetidus, leptothrix, clostridium butyricum) és csavarszerű spirillium hasadó gomba. Ezeken kívül fejlődnek a rothadás alatt sokféle kórgerjesztő bacteriumok, különösen septicus micrococcusok: streptococcus pyogenes és staphylococcus pyogenes aureus, albus, coeruleus. Továbbá igen gyakran erjesztőgombák ( saccharomyces) és penészgombák (mucor mucedo, aspergillus flavus), de ezek nem a sajátságos bűzös rothadási gombák, hanem a rothadás mellett lefolyó, különböző mellékes erjedési folyamatok (alkoholos, ecetsavas, tejsavas)okozói.Találni még a rothadó holttestben ázalékokat, rovarokat, főleg légypetéket, nyüvek ezreit és egyéb bogarakat, melyek a rothadó anyagokkal táplálkoznak, illetve a legyek lárváival. Ezek azonban a rothadási folyamatban annyiban játszanak szerepet, hogy a szöveteket bontják. A rothadásnál szerepelhetnek más dögevő állatok is, vízben vízi bogarak, a rák és a patkány, ponty szívó hatása is megfigyelhető tetemeken, bár a halak megvetik a rothadó szöveteket. Szárazföldön a varjak, keselyűk, egerek, patkányok, kutyák, sertések végezhetnek nagyobb pusztítást a tetemen. Hogy vajon létrejöhet-e bűzös rothadás a schizomyceták közrehatása nélkül, nagyon kérdéses. Kérdés továbbá az is, hogy vajon a rothadási microbák mindig és kivétel nélkül csak kívülről juthatnak –e be a rothadásra képes anyagba, avagy némely esetben kedvező viszonyok között nem képződhetnek-e a rothadó anyagban is ősnemzés, abiogenesis, vagy túlélés útján oly módon, hogy a haldokló sejtekből microzymák válnak külön. De annyi bizonyos, hogy a szabad természetben lefolyó közönséges rothadás rendszerint kívülről bejutott és a testben gyorsan elszaporodó microbák által jön létre. A rothasztó baktériumok a táplálkozásuk során nitrogént, hidrogént, ként és oxigént igénylenek. Életműködésük által a test fehérjéiben különféle vegyi átalakulás, részint hydratatio, részint redukció, részint oxydáció által jön létre és ezen vegyületi átalakulás eredményei peptonok és azokhoz hasonló anyagok, nitrogéntartalmú vegyületek, leucin, tirozin, aminok: metil, aetil, propilamin, továbbá szerves zsírsavak, hangya, vajbaldrian, palmitin, sztearin, tejsav, borostyánsav, továbbá aromás termékek: skatol, indol, fenol, krezol, ecetsav, brenzkatechin, hidrokinon, hydroparacumarsav, paroxyphenol, kén-hidrogén, szén-hidrogén, ammónia, szénsav és víz. Bizonyos rothadási mérgek, alkaloidok, hullatoxinok, ptomainok, melyek közül a legrégebben ismert putrid méreg, a sepsin és még különböző más, főleg Brieger által elkülönített ptomainok: peptotoxin, neuridin, neurin, kolin, etiléndiamin, gadinin, muszkarin, cadaverin, colidin, és még sok más. A rothadási anyagoktól különválasztott és megmosott rothadási bacterium fajok az élő szervezetben többnyire nem szaporodnak és ártalmatlanoknak mondhatók, míg az általuk létrehozott alkaloidok között vannak igen toxicusak is.
A holttest külső felületén észlelhető változások: a rothadás kezdete a holttest külső megszemlélésénél bizonyos jelenségekben mutatkozik, melyek lassan állnak be, de rövid idő alatt mindinkább szembetűnnek. A törvényszéki gyakorlatban régebben három fokozatot különböztettek meg. Az elsőnél csak színeltéréseket látunk a bőrön, a második fokozatban a bőr hámja leválik, helyenként petyhüdt, hólyagok figyelhetők meg a testen (postmortalis bullák). A harmadik fokozatban az előbbi jelek fokozódása mellett puffadás (post-mortem meteorismus) és majdan állományveszteség figyelhető meg. E fokok éles határ nélkül mennek át egymásba és most már a törvényszéki gyakorlatban is csak kezdődő, kifejlődött és nagyfokú rothadásról beszélhetünk egy tetem megszemlélése folytán. A rothadás kezdetén, 24-36 órával a halál után, a bőr az alsó testtájon, a lágyéktájon, majd a köldök körül is, továbbá fekélyek, sebek szomszédságában zöldes vagy szennyes színt ölt. A lágyéktáj elszínesedése sovány egyénnél korábban látszik, ezeknél a hasi izomzat is színváltozása által van feltételezve, amennyiben abban a myohaematin átalakul, de csakhamar a bőr maga is és idővel valamennyi különben halványfehéres szövet zöldes színt ölt, mert az abban lévő hystohaematin is a rothadásnál kifejlődő kén-hidrogén által szennyes szürkés-zöldre festődik, s mikroszkóp alatt a szövetben elszórt igen apró feketés testecskék láthatók. Nemsokára , a második, ötödik napon a bőrön itt-ott, s mindinkább a több beivódási folt támad (liveores transsudationales), azaz a vörhenyes, szederjes, violakékes, vagy zöldes foltok és csíkok a bővérű részleteken és különösen a nagyobb bőrvénák fölött. Míg a hullafoltokban s úgy a belövellt bővérű, vagy lobos részekben a pír a vérerekben van és ez okból bizonyos, a vérerecskék elágazódásának és a hajszálérrece sajátságos elrendeződésének megfelelő pontozott, pettyes vörös rajzolatként látszik, addig a beivódási foltok egyenletes, mintegy mázolt színt mutatnak, elmosódott szélűek, ujjnyomásra nem tűnnek el, bemetszve az irha, sokszor az alatta lévő szövet is egyenletesen elszínesedett és vörössége vízzel való leöblögetésre nem tűnik el. A vörösség többnyire világos, de lehet barnásvörös és sötétvörös is, mindamellett nem olyan telt, mint a vérkiömlés vagy vérbeszűrődés által okozott, s attól különösen az elmosódott szél által is megkülönböztethető. Kétes esetben a mikroszkóp ad felvilágosítást, mert véres beszűrődésnél a szövetben tényleg kiömlött vörös vérsejteket, vagy legalább azok színtelen árnyékait találjuk, míg bármilyen sötét beivódásnak színe csupán átivódott vérfestéktől származik. Megjegyzendő azonban, hogy a mikroszkópos vizsgálat eredménye csak akkor lesz teljesen megbízható, ha a vörösvérsejteket találunk, mert nagymértékű rothadásnál a vörösvérsejtek is szétesnek és ilyenkor a vérbeszűrődés a beivódástól meg sem különböztethető. A beivódási foltok azáltal jönnek létre, hogy a vérpír a rothadt vér vörösvérsejtekből kiválik és a savót megfesti s úgyszintén az érfalakat, az erek között fekvő képletek, a bőr a festett nedvet magába tudja szívni és megtartani. Idővel a beivódás mindinkább elterjed, s bővérű egyénnél végre az egész test különböző árnyalatban szennyesvörös és viola színű lesz s habár először csak a vénák fölött látszottak, egy –két héttel a halál után az egész testet ellepik (rothadásos vénahálózat). Már közvetlenül a halál után a hártyás és csöves képletek kevésbé képesek a bennük lévő folyadékot visszatartani, miről az egyén halálát túlélő részeken átvezetett mesterséges vérkeringés alkalmával könnyen meggyőződhetünk. Ilyenkor a vérnedv a meggyengült érfalon át a rendesnél alantabb nyomásnál is bőven kiszivárog és rövid idő alatt savós beszűrődést hoz létre. A rothadás kezdetével a szövetek folyadékot visszatartó képességükből mindinkább veszítenek s e miatt az erekben és a testüregekben lévő nedvek egyrészről a hajszálerek törvénye szerint minden irányban, másfelől súlyuknál fogva különösen a lecsüngő részek felé szivárognak. A bőr szaruhámja tartja meg a leginkább áthatolhatatlanságát, a rothadó holttest nedve az irhán átszivárogva a Malphigi-réteg sejtjeit felduzzasztja, szétmállásra bírja, mire a hám és irha összefüggése lazul. Helyenként főleg a bő nedvű holttestek alant csüngő részeiben, petyhüdt hólyagok képződnek, melyek eleinte meglehetősen tiszta, színtelen vagy gyengén sárgás savót tartalmaznak, de csakhamar a savó az egyúttal történő véres beivódás miatt vörhenyes, vagy szennyes ibolya, zöldes-barnás és egyszersmind zavaros lesz. Ily rothadási hólyagokat hólyaghúzó tapasz, égés, leforrázás, maróvegyületek, vagy valami betegség miatt az élőn keletkezett hólyagokkal téveszthetjük össze. Friss hullában a lobos hólyagokat könnyen felismerjük, mert mindegyik körül a bőr belövellt, s duzzadt és a hólyag tartalma tiszta, színtelen, vagy fehéres sárgás, zavaros, vagy akár híg gennyesedéshez hasonló és feszesen tölti ki a hólyagot. Felmetszés után az irhát belövelltnek, vérömlésesnek találjuk, s gyakran a mélyebb rétegekben is belövelt rétegekre akadunk, mindezeknek az ellentétjét mutatják a rothadási bullák, melyek alatt az irha halvány, vagy legfeljebb vörhenyesen beivódott. E különbségek azonban előrehaladott rothadásnál elenyészőek. A rothadási hólyagok nemsokára lelohadnak, bennékük vagy máshová szivárog, vagy elpárolog, vagy fölfakadnak, a levált hám rongyokban lefityeg, ilyenkor a hám egyebütt is cafattokban könnyen levonható s vele együtt a hajak és a szőrök is leválnak, mire a nedves irha szabadon előtűnik. A kéz és lábujjakról a bőrhám a körmökkel együtt kesztyűhöz hasonlóan húzható le (hullakesztyű jelenség). A tetem felemelése, beszállítása , levetkőztetése következtében, a vízben fekvő halottaknál a víz áramlása miatt is a test nagyobb része hámtól fosztott, a holttest kopasz és szőrtelen. Közelebbi megtekintésnél azonban ez az állapot hajtüszők és szőrtüszők jelenléte könnyen felvilágosítást ad, hogy valódi kopaszságról beszélhetünk-e. A hámfosztott helyeken az elpárolgás igen gyorsan történik, miért is e területeken a levegő igen hamar kiszáradnak, a bőr kemény, fénylő lesz és ezzel benne a rothadás megáll, míg azon bőrfelületek, melyekhez a levegő szárító hatása nem fér hozzá szétmállásnak indul. A rothadási folyamatnál már kezdettől fogva bizonyos levegőnemek fejlődnek (kénhidrogén, szénhidrogén, szénsav). Eleinte a rothadási gázfejlődés lassú és inkább csak az említett színváltozásból gyanítható, s egyszersmind a rothadásra nézve jellegzetes dögbűzben nyilvánul meg, melynek létesítésében még az illó zsírsavak és aromás vegyületek is szerepelnek. Nemsokára az ötödik, hatodik napon a gázfejlődés már rohamosabb, itt-ott a bőr puffadást okoz, mely nyomásra serceg és kopogtatásnál dobos hangot ad. A rothadás tetőfokán a második, harmadik hétben a holttest óriásira felpuffad, bőre megfeszül, levegőpárnaszerű és dobos, vagy teljesen éles kopogtatási hangot ad, mint valamely levegővel telt hólyag. Ilyen erősen rothadt hulla minden része, különösen a fej, az arc éktelenül puffadt, a felismerhetetlenségig eltorzul. Előfordulhat, hogy a bőr a puffadás folytán magától megreped, beszúrásnál a bűzös levegő sistergéssel surran ki, s meggyújtva kékes lánggal ég. Később a gázfejlődés megint alább száll, a gáz nemek eltávoznak, a holttest összelohad, bőre petyhüdt, ráncos lesz és idővel az erősen megfogyott testen a csontokhoz lapul és szétmállik, vagy kiszárad és lassan elporlik Mi eredményezi a rothadási gázok kialakulását? A rothadási gázok kialakulásában a normális fiziológiai emésztés adja meg a választ. Az élő egyén az emésztés során a beleiben lévő bacteriumok a lebontó tevékenységük egyik terméke a gáz, mely élő organizmus esetében a bélgázzal, flatulatioval távozik. A holttestben a bélgáz nem tud távozni, ezért a gázok felgyülemlenek, főkent a hasüregben, illetve ehhez járul hozzá maga a szövetek lebontása. A holttest belsejében lefolyó változások A rothadás alatt a holttest belsejében lefolyó változások is elsősorban onnan erednek, hogy a vértestekből kiszabadult haemoglobin a legkülönbözőbb színtelen vagy fehéres képleteket vörösre, ibolyára festi, ami legelőször a nagy vérerek és a szív belhártyáján látszik, de idővel az erek közötti képletekre s majd távolabbra terjed. Úgy hogy végre minden képlet, porc, csont, ideg többé-kevésbé vörös színt ölt. A vér festőanyaga által színezett folyadék néha oly sötétpiros, mint vér. A rothadt vér lakkszínű, azonban mikroszkóppal vizsgálva a mélyebb rétegben még nagyfokú rothadás esetén is hosszasan lehet találni egyes piros és nagyobb számmal színt tévesztett vértesteket, melyek a festett folyadékban hiányoznak. Hogy a test üregeiben lévő lakkszínű folyadék csakugyan vér, azt puszta szemmel való vizsgálatnál csak akkor állíthatók biztosan, ha még véralvadékokat találunk benne, különben bátran mondhatjuk, hogy a folyadék nem vér, hanem savó, mely a szomszédos szervekből átivódott vérpírtól vörösre festődött. De amint a haemoglobin a szomszédos szövetekbe és a közelben lévő folyadékba ivódik, az eredetileg erősen vörös belövelt vagy vérömléses képletek mindinkább halványak lesznek. Erősen rothadt tetem ereiben sötétpiros vér helyett csak híg vöröses savót találunk. Így a rothadás folytán a színezési különbség, mely a kóros eltérések felismerésénél oly fontos tényező, mindinkább elvész. A halál idejében erősen vörös képletek elhalványulnak , míg más színtelen szövetek vörösek, sőt éppen feltűnően sötétvörösek lesznek, mert bizonyos szövetek pl.: porc, különösen erősen kötik meg az oldott haemoglobint. Ezen átfestődések később, a vérpír vegyületi átalakulása folytán névleg a kénhidrogén behatása alatt megint átváltoznak, zöldes-barna, fekete színűek lesznek. A színváltozás nemcsak a vérfesték, hanem más festőanyagok oldása és beivódása folytán is bekövetkezik. Az epefesték a béltartalomból a bél nyálkahártyájába ivódik, az egész bélfalat, sőt még a szomszédos más szerveket is elterjedten sárgára festi. A rothadásnak indult tetem többnyire nemcsak az epehólyag fala, hanem még a szomszédos részek, sőt a hasűri folyadék, a netalán ott lévő oedemás, vagy lobos izzadmány a gennyesedés is sárgára festődik. Nagyfokú rothadásnál még a test nedveiben oldatlan festőanyagok is, a sejtek szétbomlása miatt, fölszabadulnak és a folyadékhoz keverednek, a szivárványhártya festéke megfesti a csarnokvizet, a tapetum nigrumé az üvegtestet. A vérsavó a fölbomlott vér és más folyadékok a rothadó holttestben egyik helyről a másikra szivárognak, mert a hártyás tömlők és a csatornák nem képesek többé tartalmukat visszatartani. A folyadékok átömlése egészen meglepő eredményeket hozhat létre. Előfordul, hogy a tüdő savós beszűrődése után a boncolásnál a savó legnagyobb részét szabadon a mellüregben találjuk, úgy hogy a tényleges lelet szerint mellvízkórt kellene fölvennünk. A belekben lévő szabad folyadék a hasüregben, s a savós üregekben lévő folyadék a savóshártya alatti, szerv közötti és bőralatti kötőszövetbe szivárogva, az alantabb fekvő helyek savósan beszűrődöttek lesznek, duzzadtak, levesesek, mint a vízkórnál. Mégis tévedés volna minden, a rothadt hullában talált nedvességet az átszivárgásból magyarázni. A rothadási bomlás alatt a szervek szövet alkotásában felhasznált úgynevezett kötött víz is kiszabadul. Ismeretes, hogy bármily tömöttnek látszó lágyszövet, izom, mirigy, rostanyag alvadék, ha az elpárolgástól védve pl.: zárt edényben rothad, elhígul. A rothadó holttestben mindenütt feltűnő nedvesség tehát legalább ezen körülményre is vezethető vissza. A rothadás alatt kifejlődő levegő a test belsejében is képződik és bűze által már igen korán felismerhető. Valóságos levegőhólyagocskákat legtöbbször a vénákban, szívben találunk, azután a vesében, lépben, májban, s később majdnem minden szervben. A szervek többé- kevésbé, de sokszor egész hólyagszerűen felpuffadnak, vízben úsznak, dobos, vagy teljes éles kopogtatási hangot adva (rothadási levegődaganat), a bemetszéskor a levegő sisteregve elszáll és a róluk lefolyó piszkos nedv többé kevésbé habos. Eleinte a gáz csak felette apró hólyagocskákban jelenik meg a szervek csatornáiban és szövetréseiben, a felületen, s a metszett lapon itt-ott csoportos fehéres pontokat látunk, melyek néha zsíros elfajulásra emlékeztetnek, de rendetlen eloszlásuk és a rothadás egyéb jelenségei, könnyű fajsúly megóvják a boncolót a hibás kórjelzéstől. Később a gáz a szerv felületén és állományában nagy hólyagokat képez, a metszett lap likacsos, mint a svájci sajt pl.: rothadt máj, az üregek többnyire gömbölyűek s a belső fal hiánya által is könnyen megkülönböztethetők kóros tömlőktől. A kötőszövet habos tajtékszerű, a nyálkahártyákon dudoros hólyagok puffadnak s a testüregekben és savós tömlőkben fölhalmozott levegő a falat akár megrepedésig feszíti. Napok, hetek múlva a gázfejlődés megint alábbszáll és lassanként és idővel pépesen szétmállanak (putrid szétesés) vagy összefonnyadva kiszáradnak és csak hosszú idő múlva , évek múltán porladnak el. A zsír a rothadási tünetekben szintén szembetűnő szerepet játszik. Az adypocyták már a rothadás kezdetén a folyékony zsír visszatartására képtelenek lesznek, s e miatt különösen a hígabb zsír, a trioleinsav és a zsír alkotásában résztvevő glicerin kiszivárog és a szomszédos képletekbe szivárog, a folyadékokhoz keveredik. Míg a keményebb zsírsavak nagyobb része jegeces állapotban megmaradnak. Minden rothadó szövetben, minden rothadt folyadékban szabad zsírt találunk és pedig egyrészt , mint olajszerű cseppeket, másrészt mikroszkóppal, mint egyenes és hajlított tűket és tűcsoportokat, pázsitalakban és rendetlen oszlopos kristályokban, melyek gyenge melegítésnél cseppekké olvadnak. Ezenkívül a zsír szappanosodik és további rothadásnál mindinkább magasabb oxidálódási és illó zsírsavakká változik át: caprin, caprolsav, baldriansav, ecetsav, s végre szénsavvá ég el. Mikor a gázok elillantak, a víz kiszivárgott, a pépes vagy morzsalékony, bűzös tömegben többnyire épen a zsír nagy mennyisége s undorító szaga érinti kellemetlenül a boncolót, mert nemcsak a zsíros csontok, izmok, mirigyek avas zsírral vannak átitatódva, a bőr zsírfényű, a halott ruhája zsíros, úgyszintén a koporsó, sőt néha még a sír földje is.
A has jobb oldalának zöldes elszíneződése a rothadás első jele
rothadásos vénahálózat
A rothadási ázalék felpuhítja a bőrt, ami cafatosan leválik
A hasüreg tele rothadási gázokkal
A szövetek rothadásának végén a csontok maradnak vissza.
A holttest külső felületén észlelhető változások: a rothadás kezdete a holttest külső megszemlélésénél bizonyos jelenségekben mutatkozik, melyek lassan állnak be, de rövid idő alatt mindinkább szembetűnnek. A törvényszéki gyakorlatban régebben három fokozatot különböztettek meg. Az elsőnél csak színeltéréseket látunk a bőrön, a második fokozatban a bőr hámja leválik, helyenként petyhüdt, hólyagok figyelhetők meg a testen (postmortalis bullák). A harmadik fokozatban az előbbi jelek fokozódása mellett puffadás (post-mortem meteorismus) és majdan állományveszteség figyelhető meg. E fokok éles határ nélkül mennek át egymásba és most már a törvényszéki gyakorlatban is csak kezdődő, kifejlődött és nagyfokú rothadásról beszélhetünk egy tetem megszemlélése folytán. A rothadás kezdetén, 24-36 órával a halál után, a bőr az alsó testtájon, a lágyéktájon, majd a köldök körül is, továbbá fekélyek, sebek szomszédságában zöldes vagy szennyes színt ölt. A lágyéktáj elszínesedése sovány egyénnél korábban látszik, ezeknél a hasi izomzat is színváltozása által van feltételezve, amennyiben abban a myohaematin átalakul, de csakhamar a bőr maga is és idővel valamennyi különben halványfehéres szövet zöldes színt ölt, mert az abban lévő hystohaematin is a rothadásnál kifejlődő kén-hidrogén által szennyes szürkés-zöldre festődik, s mikroszkóp alatt a szövetben elszórt igen apró feketés testecskék láthatók. Nemsokára , a második, ötödik napon a bőrön itt-ott, s mindinkább a több beivódási folt támad (liveores transsudationales), azaz a vörhenyes, szederjes, violakékes, vagy zöldes foltok és csíkok a bővérű részleteken és különösen a nagyobb bőrvénák fölött. Míg a hullafoltokban s úgy a belövellt bővérű, vagy lobos részekben a pír a vérerekben van és ez okból bizonyos, a vérerecskék elágazódásának és a hajszálérrece sajátságos elrendeződésének megfelelő pontozott, pettyes vörös rajzolatként látszik, addig a beivódási foltok egyenletes, mintegy mázolt színt mutatnak, elmosódott szélűek, ujjnyomásra nem tűnnek el, bemetszve az irha, sokszor az alatta lévő szövet is egyenletesen elszínesedett és vörössége vízzel való leöblögetésre nem tűnik el. A vörösség többnyire világos, de lehet barnásvörös és sötétvörös is, mindamellett nem olyan telt, mint a vérkiömlés vagy vérbeszűrődés által okozott, s attól különösen az elmosódott szél által is megkülönböztethető. Kétes esetben a mikroszkóp ad felvilágosítást, mert véres beszűrődésnél a szövetben tényleg kiömlött vörös vérsejteket, vagy legalább azok színtelen árnyékait találjuk, míg bármilyen sötét beivódásnak színe csupán átivódott vérfestéktől származik. Megjegyzendő azonban, hogy a mikroszkópos vizsgálat eredménye csak akkor lesz teljesen megbízható, ha a vörösvérsejteket találunk, mert nagymértékű rothadásnál a vörösvérsejtek is szétesnek és ilyenkor a vérbeszűrődés a beivódástól meg sem különböztethető. A beivódási foltok azáltal jönnek létre, hogy a vérpír a rothadt vér vörösvérsejtekből kiválik és a savót megfesti s úgyszintén az érfalakat, az erek között fekvő képletek, a bőr a festett nedvet magába tudja szívni és megtartani. Idővel a beivódás mindinkább elterjed, s bővérű egyénnél végre az egész test különböző árnyalatban szennyesvörös és viola színű lesz s habár először csak a vénák fölött látszottak, egy –két héttel a halál után az egész testet ellepik (rothadásos vénahálózat). Már közvetlenül a halál után a hártyás és csöves képletek kevésbé képesek a bennük lévő folyadékot visszatartani, miről az egyén halálát túlélő részeken átvezetett mesterséges vérkeringés alkalmával könnyen meggyőződhetünk. Ilyenkor a vérnedv a meggyengült érfalon át a rendesnél alantabb nyomásnál is bőven kiszivárog és rövid idő alatt savós beszűrődést hoz létre. A rothadás kezdetével a szövetek folyadékot visszatartó képességükből mindinkább veszítenek s e miatt az erekben és a testüregekben lévő nedvek egyrészről a hajszálerek törvénye szerint minden irányban, másfelől súlyuknál fogva különösen a lecsüngő részek felé szivárognak. A bőr szaruhámja tartja meg a leginkább áthatolhatatlanságát, a rothadó holttest nedve az irhán átszivárogva a Malphigi-réteg sejtjeit felduzzasztja, szétmállásra bírja, mire a hám és irha összefüggése lazul. Helyenként főleg a bő nedvű holttestek alant csüngő részeiben, petyhüdt hólyagok képződnek, melyek eleinte meglehetősen tiszta, színtelen vagy gyengén sárgás savót tartalmaznak, de csakhamar a savó az egyúttal történő véres beivódás miatt vörhenyes, vagy szennyes ibolya, zöldes-barnás és egyszersmind zavaros lesz. Ily rothadási hólyagokat hólyaghúzó tapasz, égés, leforrázás, maróvegyületek, vagy valami betegség miatt az élőn keletkezett hólyagokkal téveszthetjük össze. Friss hullában a lobos hólyagokat könnyen felismerjük, mert mindegyik körül a bőr belövellt, s duzzadt és a hólyag tartalma tiszta, színtelen, vagy fehéres sárgás, zavaros, vagy akár híg gennyesedéshez hasonló és feszesen tölti ki a hólyagot. Felmetszés után az irhát belövelltnek, vérömlésesnek találjuk, s gyakran a mélyebb rétegekben is belövelt rétegekre akadunk, mindezeknek az ellentétjét mutatják a rothadási bullák, melyek alatt az irha halvány, vagy legfeljebb vörhenyesen beivódott. E különbségek azonban előrehaladott rothadásnál elenyészőek. A rothadási hólyagok nemsokára lelohadnak, bennékük vagy máshová szivárog, vagy elpárolog, vagy fölfakadnak, a levált hám rongyokban lefityeg, ilyenkor a hám egyebütt is cafattokban könnyen levonható s vele együtt a hajak és a szőrök is leválnak, mire a nedves irha szabadon előtűnik. A kéz és lábujjakról a bőrhám a körmökkel együtt kesztyűhöz hasonlóan húzható le (hullakesztyű jelenség). A tetem felemelése, beszállítása , levetkőztetése következtében, a vízben fekvő halottaknál a víz áramlása miatt is a test nagyobb része hámtól fosztott, a holttest kopasz és szőrtelen. Közelebbi megtekintésnél azonban ez az állapot hajtüszők és szőrtüszők jelenléte könnyen felvilágosítást ad, hogy valódi kopaszságról beszélhetünk-e. A hámfosztott helyeken az elpárolgás igen gyorsan történik, miért is e területeken a levegő igen hamar kiszáradnak, a bőr kemény, fénylő lesz és ezzel benne a rothadás megáll, míg azon bőrfelületek, melyekhez a levegő szárító hatása nem fér hozzá szétmállásnak indul. A rothadási folyamatnál már kezdettől fogva bizonyos levegőnemek fejlődnek (kénhidrogén, szénhidrogén, szénsav). Eleinte a rothadási gázfejlődés lassú és inkább csak az említett színváltozásból gyanítható, s egyszersmind a rothadásra nézve jellegzetes dögbűzben nyilvánul meg, melynek létesítésében még az illó zsírsavak és aromás vegyületek is szerepelnek. Nemsokára az ötödik, hatodik napon a gázfejlődés már rohamosabb, itt-ott a bőr puffadást okoz, mely nyomásra serceg és kopogtatásnál dobos hangot ad. A rothadás tetőfokán a második, harmadik hétben a holttest óriásira felpuffad, bőre megfeszül, levegőpárnaszerű és dobos, vagy teljesen éles kopogtatási hangot ad, mint valamely levegővel telt hólyag. Ilyen erősen rothadt hulla minden része, különösen a fej, az arc éktelenül puffadt, a felismerhetetlenségig eltorzul. Előfordulhat, hogy a bőr a puffadás folytán magától megreped, beszúrásnál a bűzös levegő sistergéssel surran ki, s meggyújtva kékes lánggal ég. Később a gázfejlődés megint alább száll, a gáz nemek eltávoznak, a holttest összelohad, bőre petyhüdt, ráncos lesz és idővel az erősen megfogyott testen a csontokhoz lapul és szétmállik, vagy kiszárad és lassan elporlik Mi eredményezi a rothadási gázok kialakulását? A rothadási gázok kialakulásában a normális fiziológiai emésztés adja meg a választ. Az élő egyén az emésztés során a beleiben lévő bacteriumok a lebontó tevékenységük egyik terméke a gáz, mely élő organizmus esetében a bélgázzal, flatulatioval távozik. A holttestben a bélgáz nem tud távozni, ezért a gázok felgyülemlenek, főkent a hasüregben, illetve ehhez járul hozzá maga a szövetek lebontása. A holttest belsejében lefolyó változások A rothadás alatt a holttest belsejében lefolyó változások is elsősorban onnan erednek, hogy a vértestekből kiszabadult haemoglobin a legkülönbözőbb színtelen vagy fehéres képleteket vörösre, ibolyára festi, ami legelőször a nagy vérerek és a szív belhártyáján látszik, de idővel az erek közötti képletekre s majd távolabbra terjed. Úgy hogy végre minden képlet, porc, csont, ideg többé-kevésbé vörös színt ölt. A vér festőanyaga által színezett folyadék néha oly sötétpiros, mint vér. A rothadt vér lakkszínű, azonban mikroszkóppal vizsgálva a mélyebb rétegben még nagyfokú rothadás esetén is hosszasan lehet találni egyes piros és nagyobb számmal színt tévesztett vértesteket, melyek a festett folyadékban hiányoznak. Hogy a test üregeiben lévő lakkszínű folyadék csakugyan vér, azt puszta szemmel való vizsgálatnál csak akkor állíthatók biztosan, ha még véralvadékokat találunk benne, különben bátran mondhatjuk, hogy a folyadék nem vér, hanem savó, mely a szomszédos szervekből átivódott vérpírtól vörösre festődött. De amint a haemoglobin a szomszédos szövetekbe és a közelben lévő folyadékba ivódik, az eredetileg erősen vörös belövelt vagy vérömléses képletek mindinkább halványak lesznek. Erősen rothadt tetem ereiben sötétpiros vér helyett csak híg vöröses savót találunk. Így a rothadás folytán a színezési különbség, mely a kóros eltérések felismerésénél oly fontos tényező, mindinkább elvész. A halál idejében erősen vörös képletek elhalványulnak , míg más színtelen szövetek vörösek, sőt éppen feltűnően sötétvörösek lesznek, mert bizonyos szövetek pl.: porc, különösen erősen kötik meg az oldott haemoglobint. Ezen átfestődések később, a vérpír vegyületi átalakulása folytán névleg a kénhidrogén behatása alatt megint átváltoznak, zöldes-barna, fekete színűek lesznek. A színváltozás nemcsak a vérfesték, hanem más festőanyagok oldása és beivódása folytán is bekövetkezik. Az epefesték a béltartalomból a bél nyálkahártyájába ivódik, az egész bélfalat, sőt még a szomszédos más szerveket is elterjedten sárgára festi. A rothadásnak indult tetem többnyire nemcsak az epehólyag fala, hanem még a szomszédos részek, sőt a hasűri folyadék, a netalán ott lévő oedemás, vagy lobos izzadmány a gennyesedés is sárgára festődik. Nagyfokú rothadásnál még a test nedveiben oldatlan festőanyagok is, a sejtek szétbomlása miatt, fölszabadulnak és a folyadékhoz keverednek, a szivárványhártya festéke megfesti a csarnokvizet, a tapetum nigrumé az üvegtestet. A vérsavó a fölbomlott vér és más folyadékok a rothadó holttestben egyik helyről a másikra szivárognak, mert a hártyás tömlők és a csatornák nem képesek többé tartalmukat visszatartani. A folyadékok átömlése egészen meglepő eredményeket hozhat létre. Előfordul, hogy a tüdő savós beszűrődése után a boncolásnál a savó legnagyobb részét szabadon a mellüregben találjuk, úgy hogy a tényleges lelet szerint mellvízkórt kellene fölvennünk. A belekben lévő szabad folyadék a hasüregben, s a savós üregekben lévő folyadék a savóshártya alatti, szerv közötti és bőralatti kötőszövetbe szivárogva, az alantabb fekvő helyek savósan beszűrődöttek lesznek, duzzadtak, levesesek, mint a vízkórnál. Mégis tévedés volna minden, a rothadt hullában talált nedvességet az átszivárgásból magyarázni. A rothadási bomlás alatt a szervek szövet alkotásában felhasznált úgynevezett kötött víz is kiszabadul. Ismeretes, hogy bármily tömöttnek látszó lágyszövet, izom, mirigy, rostanyag alvadék, ha az elpárolgástól védve pl.: zárt edényben rothad, elhígul. A rothadó holttestben mindenütt feltűnő nedvesség tehát legalább ezen körülményre is vezethető vissza. A rothadás alatt kifejlődő levegő a test belsejében is képződik és bűze által már igen korán felismerhető. Valóságos levegőhólyagocskákat legtöbbször a vénákban, szívben találunk, azután a vesében, lépben, májban, s később majdnem minden szervben. A szervek többé- kevésbé, de sokszor egész hólyagszerűen felpuffadnak, vízben úsznak, dobos, vagy teljes éles kopogtatási hangot adva (rothadási levegődaganat), a bemetszéskor a levegő sisteregve elszáll és a róluk lefolyó piszkos nedv többé kevésbé habos. Eleinte a gáz csak felette apró hólyagocskákban jelenik meg a szervek csatornáiban és szövetréseiben, a felületen, s a metszett lapon itt-ott csoportos fehéres pontokat látunk, melyek néha zsíros elfajulásra emlékeztetnek, de rendetlen eloszlásuk és a rothadás egyéb jelenségei, könnyű fajsúly megóvják a boncolót a hibás kórjelzéstől. Később a gáz a szerv felületén és állományában nagy hólyagokat képez, a metszett lap likacsos, mint a svájci sajt pl.: rothadt máj, az üregek többnyire gömbölyűek s a belső fal hiánya által is könnyen megkülönböztethetők kóros tömlőktől. A kötőszövet habos tajtékszerű, a nyálkahártyákon dudoros hólyagok puffadnak s a testüregekben és savós tömlőkben fölhalmozott levegő a falat akár megrepedésig feszíti. Napok, hetek múlva a gázfejlődés megint alábbszáll és lassanként és idővel pépesen szétmállanak (putrid szétesés) vagy összefonnyadva kiszáradnak és csak hosszú idő múlva , évek múltán porladnak el. A zsír a rothadási tünetekben szintén szembetűnő szerepet játszik. Az adypocyták már a rothadás kezdetén a folyékony zsír visszatartására képtelenek lesznek, s e miatt különösen a hígabb zsír, a trioleinsav és a zsír alkotásában résztvevő glicerin kiszivárog és a szomszédos képletekbe szivárog, a folyadékokhoz keveredik. Míg a keményebb zsírsavak nagyobb része jegeces állapotban megmaradnak. Minden rothadó szövetben, minden rothadt folyadékban szabad zsírt találunk és pedig egyrészt , mint olajszerű cseppeket, másrészt mikroszkóppal, mint egyenes és hajlított tűket és tűcsoportokat, pázsitalakban és rendetlen oszlopos kristályokban, melyek gyenge melegítésnél cseppekké olvadnak. Ezenkívül a zsír szappanosodik és további rothadásnál mindinkább magasabb oxidálódási és illó zsírsavakká változik át: caprin, caprolsav, baldriansav, ecetsav, s végre szénsavvá ég el. Mikor a gázok elillantak, a víz kiszivárgott, a pépes vagy morzsalékony, bűzös tömegben többnyire épen a zsír nagy mennyisége s undorító szaga érinti kellemetlenül a boncolót, mert nemcsak a zsíros csontok, izmok, mirigyek avas zsírral vannak átitatódva, a bőr zsírfényű, a halott ruhája zsíros, úgyszintén a koporsó, sőt néha még a sír földje is.
A képek forrása: Charles A. Catanese : Color atlas of forensic medicine and pathology
Scott A. Wagner: Color atlas of the autopsy
Joseph Prahlow: Forensic pathology for forensic Scientist, Police, and Death Investigator
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)