A holttest külső felületén észlelhető változások: a rothadás kezdete a holttest külső megszemlélésénél bizonyos jelenségekben mutatkozik, melyek lassan állnak be, de rövid idő alatt mindinkább szembetűnnek. A törvényszéki gyakorlatban régebben három fokozatot különböztettek meg. Az elsőnél csak színeltéréseket látunk a bőrön, a második fokozatban a bőr hámja leválik, helyenként petyhüdt, hólyagok figyelhetők meg a testen (postmortalis bullák). A harmadik fokozatban az előbbi jelek fokozódása mellett puffadás (post-mortem meteorismus) és majdan állományveszteség figyelhető meg. E fokok éles határ nélkül mennek át egymásba és most már a törvényszéki gyakorlatban is csak kezdődő, kifejlődött és nagyfokú rothadásról beszélhetünk egy tetem megszemlélése folytán. A rothadás kezdetén, 24-36 órával a halál után, a bőr az alsó testtájon, a lágyéktájon, majd a köldök körül is, továbbá fekélyek, sebek szomszédságában zöldes vagy szennyes színt ölt. A lágyéktáj elszínesedése sovány egyénnél korábban látszik, ezeknél a hasi izomzat is színváltozása által van feltételezve, amennyiben abban a myohaematin átalakul, de csakhamar a bőr maga is és idővel valamennyi különben halványfehéres szövet zöldes színt ölt, mert az abban lévő hystohaematin is a rothadásnál kifejlődő kén-hidrogén által szennyes szürkés-zöldre festődik, s mikroszkóp alatt a szövetben elszórt igen apró feketés testecskék láthatók. Nemsokára , a második, ötödik napon a bőrön itt-ott, s mindinkább a több beivódási folt támad (liveores transsudationales), azaz a vörhenyes, szederjes, violakékes, vagy zöldes foltok és csíkok a bővérű részleteken és különösen a nagyobb bőrvénák fölött. Míg a hullafoltokban s úgy a belövellt bővérű, vagy lobos részekben a pír a vérerekben van és ez okból bizonyos, a vérerecskék elágazódásának és a hajszálérrece sajátságos elrendeződésének megfelelő pontozott, pettyes vörös rajzolatként látszik, addig a beivódási foltok egyenletes, mintegy mázolt színt mutatnak, elmosódott szélűek, ujjnyomásra nem tűnnek el, bemetszve az irha, sokszor az alatta lévő szövet is egyenletesen elszínesedett és vörössége vízzel való leöblögetésre nem tűnik el. A vörösség többnyire világos, de lehet barnásvörös és sötétvörös is, mindamellett nem olyan telt, mint a vérkiömlés vagy vérbeszűrődés által okozott, s attól különösen az elmosódott szél által is megkülönböztethető. Kétes esetben a mikroszkóp ad felvilágosítást, mert véres beszűrődésnél a szövetben tényleg kiömlött vörös vérsejteket, vagy legalább azok színtelen árnyékait találjuk, míg bármilyen sötét beivódásnak színe csupán átivódott vérfestéktől származik. Megjegyzendő azonban, hogy a mikroszkópos vizsgálat eredménye csak akkor lesz teljesen megbízható, ha a vörösvérsejteket találunk, mert nagymértékű rothadásnál a vörösvérsejtek is szétesnek és ilyenkor a vérbeszűrődés a beivódástól meg sem különböztethető. A beivódási foltok azáltal jönnek létre, hogy a vérpír a rothadt vér vörösvérsejtekből kiválik és a savót megfesti s úgyszintén az érfalakat, az erek között fekvő képletek, a bőr a festett nedvet magába tudja szívni és megtartani. Idővel a beivódás mindinkább elterjed, s bővérű egyénnél végre az egész test különböző árnyalatban szennyesvörös és viola színű lesz s habár először csak a vénák fölött látszottak, egy –két héttel a halál után az egész testet ellepik (rothadásos vénahálózat). Már közvetlenül a halál után a hártyás és csöves képletek kevésbé képesek a bennük lévő folyadékot visszatartani, miről az egyén halálát túlélő részeken átvezetett mesterséges vérkeringés alkalmával könnyen meggyőződhetünk. Ilyenkor a vérnedv a meggyengült érfalon át a rendesnél alantabb nyomásnál is bőven kiszivárog és rövid idő alatt savós beszűrődést hoz létre. A rothadás kezdetével a szövetek folyadékot visszatartó képességükből mindinkább veszítenek s e miatt az erekben és a testüregekben lévő nedvek egyrészről a hajszálerek törvénye szerint minden irányban, másfelől súlyuknál fogva különösen a lecsüngő részek felé szivárognak. A bőr szaruhámja tartja meg a leginkább áthatolhatatlanságát, a rothadó holttest nedve az irhán átszivárogva a Malphigi-réteg sejtjeit felduzzasztja, szétmállásra bírja, mire a hám és irha összefüggése lazul. Helyenként főleg a bő nedvű holttestek alant csüngő részeiben, petyhüdt hólyagok képződnek, melyek eleinte meglehetősen tiszta, színtelen vagy gyengén sárgás savót tartalmaznak, de csakhamar a savó az egyúttal történő véres beivódás miatt vörhenyes, vagy szennyes ibolya, zöldes-barnás és egyszersmind zavaros lesz. Ily rothadási hólyagokat hólyaghúzó tapasz, égés, leforrázás, maróvegyületek, vagy valami betegség miatt az élőn keletkezett hólyagokkal téveszthetjük össze. Friss hullában a lobos hólyagokat könnyen felismerjük, mert mindegyik körül a bőr belövellt, s duzzadt és a hólyag tartalma tiszta, színtelen, vagy fehéres sárgás, zavaros, vagy akár híg gennyesedéshez hasonló és feszesen tölti ki a hólyagot. Felmetszés után az irhát belövelltnek, vérömlésesnek találjuk, s gyakran a mélyebb rétegekben is belövelt rétegekre akadunk, mindezeknek az ellentétjét mutatják a rothadási bullák, melyek alatt az irha halvány, vagy legfeljebb vörhenyesen beivódott. E különbségek azonban előrehaladott rothadásnál elenyészőek. A rothadási hólyagok nemsokára lelohadnak, bennékük vagy máshová szivárog, vagy elpárolog, vagy fölfakadnak, a levált hám rongyokban lefityeg, ilyenkor a hám egyebütt is cafattokban könnyen levonható s vele együtt a hajak és a szőrök is leválnak, mire a nedves irha szabadon előtűnik. A kéz és lábujjakról a bőrhám a körmökkel együtt kesztyűhöz hasonlóan húzható le (hullakesztyű jelenség). A tetem felemelése, beszállítása , levetkőztetése következtében, a vízben fekvő halottaknál a víz áramlása miatt is a test nagyobb része hámtól fosztott, a holttest kopasz és szőrtelen. Közelebbi megtekintésnél azonban ez az állapot hajtüszők és szőrtüszők jelenléte könnyen felvilágosítást ad, hogy valódi kopaszságról beszélhetünk-e. A hámfosztott helyeken az elpárolgás igen gyorsan történik, miért is e területeken a levegő igen hamar kiszáradnak, a bőr kemény, fénylő lesz és ezzel benne a rothadás megáll, míg azon bőrfelületek, melyekhez a levegő szárító hatása nem fér hozzá szétmállásnak indul. A rothadási folyamatnál már kezdettől fogva bizonyos levegőnemek fejlődnek (kénhidrogén, szénhidrogén, szénsav). Eleinte a rothadási gázfejlődés lassú és inkább csak az említett színváltozásból gyanítható, s egyszersmind a rothadásra nézve jellegzetes dögbűzben nyilvánul meg, melynek létesítésében még az illó zsírsavak és aromás vegyületek is szerepelnek. Nemsokára az ötödik, hatodik napon a gázfejlődés már rohamosabb, itt-ott a bőr puffadást okoz, mely nyomásra serceg és kopogtatásnál dobos hangot ad. A rothadás tetőfokán a második, harmadik hétben a holttest óriásira felpuffad, bőre megfeszül, levegőpárnaszerű és dobos, vagy teljesen éles kopogtatási hangot ad, mint valamely levegővel telt hólyag. Ilyen erősen rothadt hulla minden része, különösen a fej, az arc éktelenül puffadt, a felismerhetetlenségig eltorzul. Előfordulhat, hogy a bőr a puffadás folytán magától megreped, beszúrásnál a bűzös levegő sistergéssel surran ki, s meggyújtva kékes lánggal ég. Később a gázfejlődés megint alább száll, a gáz nemek eltávoznak, a holttest összelohad, bőre petyhüdt, ráncos lesz és idővel az erősen megfogyott testen a csontokhoz lapul és szétmállik, vagy kiszárad és lassan elporlik Mi eredményezi a rothadási gázok kialakulását? A rothadási gázok kialakulásában a normális fiziológiai emésztés adja meg a választ. Az élő egyén az emésztés során a beleiben lévő bacteriumok a lebontó tevékenységük egyik terméke a gáz, mely élő organizmus esetében a bélgázzal, flatulatioval távozik. A holttestben a bélgáz nem tud távozni, ezért a gázok felgyülemlenek, főkent a hasüregben, illetve ehhez járul hozzá maga a szövetek lebontása. A holttest belsejében lefolyó változások A rothadás alatt a holttest belsejében lefolyó változások is elsősorban onnan erednek, hogy a vértestekből kiszabadult haemoglobin a legkülönbözőbb színtelen vagy fehéres képleteket vörösre, ibolyára festi, ami legelőször a nagy vérerek és a szív belhártyáján látszik, de idővel az erek közötti képletekre s majd távolabbra terjed. Úgy hogy végre minden képlet, porc, csont, ideg többé-kevésbé vörös színt ölt. A vér festőanyaga által színezett folyadék néha oly sötétpiros, mint vér. A rothadt vér lakkszínű, azonban mikroszkóppal vizsgálva a mélyebb rétegben még nagyfokú rothadás esetén is hosszasan lehet találni egyes piros és nagyobb számmal színt tévesztett vértesteket, melyek a festett folyadékban hiányoznak. Hogy a test üregeiben lévő lakkszínű folyadék csakugyan vér, azt puszta szemmel való vizsgálatnál csak akkor állíthatók biztosan, ha még véralvadékokat találunk benne, különben bátran mondhatjuk, hogy a folyadék nem vér, hanem savó, mely a szomszédos szervekből átivódott vérpírtól vörösre festődött. De amint a haemoglobin a szomszédos szövetekbe és a közelben lévő folyadékba ivódik, az eredetileg erősen vörös belövelt vagy vérömléses képletek mindinkább halványak lesznek. Erősen rothadt tetem ereiben sötétpiros vér helyett csak híg vöröses savót találunk. Így a rothadás folytán a színezési különbség, mely a kóros eltérések felismerésénél oly fontos tényező, mindinkább elvész. A halál idejében erősen vörös képletek elhalványulnak , míg más színtelen szövetek vörösek, sőt éppen feltűnően sötétvörösek lesznek, mert bizonyos szövetek pl.: porc, különösen erősen kötik meg az oldott haemoglobint. Ezen átfestődések később, a vérpír vegyületi átalakulása folytán névleg a kénhidrogén behatása alatt megint átváltoznak, zöldes-barna, fekete színűek lesznek. A színváltozás nemcsak a vérfesték, hanem más festőanyagok oldása és beivódása folytán is bekövetkezik. Az epefesték a béltartalomból a bél nyálkahártyájába ivódik, az egész bélfalat, sőt még a szomszédos más szerveket is elterjedten sárgára festi. A rothadásnak indult tetem többnyire nemcsak az epehólyag fala, hanem még a szomszédos részek, sőt a hasűri folyadék, a netalán ott lévő oedemás, vagy lobos izzadmány a gennyesedés is sárgára festődik. Nagyfokú rothadásnál még a test nedveiben oldatlan festőanyagok is, a sejtek szétbomlása miatt, fölszabadulnak és a folyadékhoz keverednek, a szivárványhártya festéke megfesti a csarnokvizet, a tapetum nigrumé az üvegtestet. A vérsavó a fölbomlott vér és más folyadékok a rothadó holttestben egyik helyről a másikra szivárognak, mert a hártyás tömlők és a csatornák nem képesek többé tartalmukat visszatartani. A folyadékok átömlése egészen meglepő eredményeket hozhat létre. Előfordul, hogy a tüdő savós beszűrődése után a boncolásnál a savó legnagyobb részét szabadon a mellüregben találjuk, úgy hogy a tényleges lelet szerint mellvízkórt kellene fölvennünk. A belekben lévő szabad folyadék a hasüregben, s a savós üregekben lévő folyadék a savóshártya alatti, szerv közötti és bőralatti kötőszövetbe szivárogva, az alantabb fekvő helyek savósan beszűrődöttek lesznek, duzzadtak, levesesek, mint a vízkórnál. Mégis tévedés volna minden, a rothadt hullában talált nedvességet az átszivárgásból magyarázni. A rothadási bomlás alatt a szervek szövet alkotásában felhasznált úgynevezett kötött víz is kiszabadul. Ismeretes, hogy bármily tömöttnek látszó lágyszövet, izom, mirigy, rostanyag alvadék, ha az elpárolgástól védve pl.: zárt edényben rothad, elhígul. A rothadó holttestben mindenütt feltűnő nedvesség tehát legalább ezen körülményre is vezethető vissza. A rothadás alatt kifejlődő levegő a test belsejében is képződik és bűze által már igen korán felismerhető. Valóságos levegőhólyagocskákat legtöbbször a vénákban, szívben találunk, azután a vesében, lépben, májban, s később majdnem minden szervben. A szervek többé- kevésbé, de sokszor egész hólyagszerűen felpuffadnak, vízben úsznak, dobos, vagy teljes éles kopogtatási hangot adva (rothadási levegődaganat), a bemetszéskor a levegő sisteregve elszáll és a róluk lefolyó piszkos nedv többé kevésbé habos. Eleinte a gáz csak felette apró hólyagocskákban jelenik meg a szervek csatornáiban és szövetréseiben, a felületen, s a metszett lapon itt-ott csoportos fehéres pontokat látunk, melyek néha zsíros elfajulásra emlékeztetnek, de rendetlen eloszlásuk és a rothadás egyéb jelenségei, könnyű fajsúly megóvják a boncolót a hibás kórjelzéstől. Később a gáz a szerv felületén és állományában nagy hólyagokat képez, a metszett lap likacsos, mint a svájci sajt pl.: rothadt máj, az üregek többnyire gömbölyűek s a belső fal hiánya által is könnyen megkülönböztethetők kóros tömlőktől. A kötőszövet habos tajtékszerű, a nyálkahártyákon dudoros hólyagok puffadnak s a testüregekben és savós tömlőkben fölhalmozott levegő a falat akár megrepedésig feszíti. Napok, hetek múlva a gázfejlődés megint alábbszáll és lassanként és idővel pépesen szétmállanak (putrid szétesés) vagy összefonnyadva kiszáradnak és csak hosszú idő múlva , évek múltán porladnak el. A zsír a rothadási tünetekben szintén szembetűnő szerepet játszik. Az adypocyták már a rothadás kezdetén a folyékony zsír visszatartására képtelenek lesznek, s e miatt különösen a hígabb zsír, a trioleinsav és a zsír alkotásában résztvevő glicerin kiszivárog és a szomszédos képletekbe szivárog, a folyadékokhoz keveredik. Míg a keményebb zsírsavak nagyobb része jegeces állapotban megmaradnak. Minden rothadó szövetben, minden rothadt folyadékban szabad zsírt találunk és pedig egyrészt , mint olajszerű cseppeket, másrészt mikroszkóppal, mint egyenes és hajlított tűket és tűcsoportokat, pázsitalakban és rendetlen oszlopos kristályokban, melyek gyenge melegítésnél cseppekké olvadnak. Ezenkívül a zsír szappanosodik és további rothadásnál mindinkább magasabb oxidálódási és illó zsírsavakká változik át: caprin, caprolsav, baldriansav, ecetsav, s végre szénsavvá ég el. Mikor a gázok elillantak, a víz kiszivárgott, a pépes vagy morzsalékony, bűzös tömegben többnyire épen a zsír nagy mennyisége s undorító szaga érinti kellemetlenül a boncolót, mert nemcsak a zsíros csontok, izmok, mirigyek avas zsírral vannak átitatódva, a bőr zsírfényű, a halott ruhája zsíros, úgyszintén a koporsó, sőt néha még a sír földje is.
A képek forrása: Charles A. Catanese : Color atlas of forensic medicine and pathology
Scott A. Wagner: Color atlas of the autopsy
Joseph Prahlow: Forensic pathology for forensic Scientist, Police, and Death Investigator
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése