A halál folyamata

A halál (mors, exitus) általában egy folyamat, melynek szakaszai vannak. Természetesen ez alól lehetnek kivételek, hiszen más rendkívüli halálokoknál akár azonnal beállhat, pl.: fejlövés. Vannak azonban olyan esetek, amikor megfigyelhető egy élőlényről, hogy közeleg az elmúlás. Maga a halál az agóniával kezdődik, ezt agonális szakasznak nevezzük. Az orvostudomány ki tudja tolni ezt az időszakot mesterséges táplálással, keringést segítő kemikáliákkal. Egyes kórképek hosszú, elnyúlt agóniát okozhatnak. Vannak emberek, akik ilyenkor már nem kommunikálnak a külvilággal, de az is előfordulhat, hogy a haldokló végig öntudatánál van, és mikor a szívműködés abbamarad, csak akkor veszíti el a kontaktust a külvilággal. Ennek lehetnek pszichológiai okai, de a beteg általános fizikai állapota, illetve maga a kórkép is közrejátszik abban, hogy milyen az agonális periódus. A tapasztalt vizsgálónak azonnal szembetűnhetnek azok a testhőmérsékleti változások, melyek felhívják a figyelmet a haldoklásra. Az agónia a testhőt tekintve két formában nyilvánul meg.
1. Agonális láz: Vagyis a haldokló hőmérséklete megemelkedik. Gyakorta fertőző betegségben szenvedőknél figyelhető meg ez a fajta agónia. Ilyenkor általában a holttesten hamarabb alakul ki a hullamerevség és gyorsabban indul bomlásnak.
2. Agonális hypothermia, vagyis a haldokló testhőmérséklete csökkenni kezd. Ez általában senyvesztő betegségben szenvedőknél figyelhető meg, a szívműködés gyengülésével, valamint a szervezet metabolizmusának lassulásával magyarázható a jelenség. A halál beállta után az ilyen agonális szakaszt átélt elhunytak holtteste nem indul gyorsan bomlásnak.
 Hosszantartó agónia következtében gyakorta láthatjuk, hogy a véralvadék a szív, és erek belvilágának az öntvényét adja. Néha az utolsó szívösszehúzódások alkalmával zabszemalakú vérzések keletkezhetnek a bal kamra szívbelhártyáján.
Az agónia eredménye a halál. De vajon milyen fizikális jelei vannak annak, hogy egy organizmus halott?
Az igazságügyi orvostani és a patológiai gyakorlatban vannak ún. gyanújelek, és vannak biztos jelek.
A halál gyanújelei:
1. A bőr elsápadása, latinul pallor mortis és a bőr elaszticitásának csökkenése: a vérkeringés csökkenése, illetve leállása, az izomzat tónusának csökkenése együttesen eredményezi  azt, hogy a bőr színe halványabbá válik, turgora csökken.
2. Okuláris jelek:
A vér szegmentációja a retina ereiben. A vérkeringés leálltával szegmentéció figyelhető meg a retina ereiben. A vörösvérsejtek összecsapzódnak és kisebb gócokat alkotnak. Az elváltozás a vérkeringés leállása után 15 percen belül megjelenik.
Az intraocularis tenzió csökkenése. Élőben a szemen belül a nyomás 14-22 Hgmm között változik. Fél órával a halál beálltával ez akár 3 Hgmm-re is lecsökkenhet. Két órával később gyakorlatilag megszűnik.
A szaruhártya beszáradása (tache noire de la sclerotique): az első órákban ritkán lehet észlelni, később általában a halál beállta után két nappal vizsgálható. A nem teljesen lezárt szemrés esetén a szaruhártyán sárgásbarna elszíneződés figyelhető meg.
3. Az izomzat tónusának csökkenése: az innerváció megszűnését követően az izomzat alaptónusa csökken, a végtagok tónustalanná válnak, a mimikai izmok elernyednek, az arckifejezés múmiaszerűvé változik (risus sardonicus). A hullamerevség megjelenése után a jelenség nem figyelhető meg, az oldódása után sem.
4. a vérkeringés leállása: a radiális, vagy carotis pulzus hiánya a szívműködés megszűnését jelzi, mely klasszikus haláljel.
5. A légzés leállása: szintén klasszikus haláljel, a laikusok a halál beálltát az utolsó légvétellel azonosítják (kilehelte a lelkét). Azonban számos olyan kórkép lehet  mely csak azt a benyomást kelti, hogy a beteg nem lélegzik pl.: Cheyne-Stokes légzés, apnoés intervallumok.
A halál biztos jelei: itt is megkülönböztetünk korai és késői ún. hullajelenségeket.
Korai hullajelenségek: süllyedéses hullafoltok, beivódásos hullafoltok, hullamerevség, holttest lehűlése, hullai libabőr, hullai önemésztődés, hullai véralvadék.
Késői hullajelenségek: rothadás, hullaviasz, hullai kiszáradás, mumifikáció, maceráció.
Azt láthattuk eddig, hogy a halál bekövetkezésének idejét a három legfontosabb életműködésnek: az agy, tüdő és szívműködésének a végleges megszűnése jelzi. Ennek korai megállapítása nagyon nehéz feladat, mert az említett szerveknek a működését egyszerűbb módszerekkel nehéz vizsgálni. Egyes esetekben a halál pillanatában az arcvonások nyugodt kifejezést mutatnak, azokon fájdalomnak, indulatnak a jelét nem lehet látni. Bizonyos esetekben a halott élő benyomását keltheti pl.: szén-monoxid mérgezettek holtteste üde piros színű. Más esetekben súlyos senyvesztő betegségben szenvedő egyén keltheti halott benyomását, holott az csak alszik.Tehát a holttest egyszerű megszemlélése nem elegendő a halál megállapításához. Az előbb említett három szervet kell vizsgálni. Napjainkban korszerű vizsgálati eljárások vannak, amelyekkel biztosan kimondható a halál beállta pl: EKG, EEG, stb...
A tudományos szakirodalom rengeteg olyan esetet ismer, amikor megállapították a halál beálltát, viszont később a halottnak hitt egyén magához tért.  Egy ilyen eset 1919 telén történt, amikor egy fiatal nőt találtak a város parkjában fekve. Ruházata átnedvesedett, teste hideg volt, látszólag nem lélegzett. Ezek után beszállították a halottasházba, ahol egy bizonyos idő után életjeleket mutatott és magához tért. Ezért kórházba szállították, ahol kiderült, hogy öngyilkossági szempontból 1,7 g morfiumot és 5 g veronalt vett be. Ezért számos vizsgáló eljárást dolgoztak ki a régi idők törvényszéki orvosai, hogy biztosan tudják a halál beálltát. Ilyenek: a halott szája elé tartott tükör nem homályosodik, gyomortájra helyezett vizespohárban a víz tükre mozdulatlan marad, a bőrre cseppentett forró pecsétviasz környezetében nem mutatkozik reakció, a lekötött ujjbegy  nem duzzad és nem kékül el, röntgen képen a mellkasi szervek határai élesek.
Egyetlen egy eljárás amellyel a halál beálltát korán tudjuk bizonyítani az EKG. Az elektrokardiográfiás vizsgálatokkal fedezték fel, hogy klinikai értelemben vett halál után 5-10, nem ritkán 25-30 percig is mutatkozik még szívverés. Legelőször a pitvar-kamrai köteg működése szűnik meg (Hering: primum moriens), legutoljára pedig a jobb fülcse mozgása (Schill-Fernbach: ultimum moriens), ezután a szív csak mesterségesen hozható működésbe. Hugelmannak volt egy idevágó észlelése: egy haldoklón baleset következtében szabadon fekvő szív működését figyelhette meg: azt tapasztalta, hogy először a pitvarok működése szűnik meg, majd a kamráké, ez átment remegésbe és a szív végül diasztoléban megállt. A halál folyamatosan szünteti meg a szervezet integritását nem azonnal. Így a fehérvérsejtek  fagocita tevékenységüket rövid ideig még folytatják. Kezdetben leucocytosis, neutrophilia érzékelhető a holttest vérében, majd egy óra múlva aniso-poikilocytosis figyelhető meg. Közvetlenül a vörösvérsejtek a halál után oxigénjüket még leadják, a széndioxidot felveszik. A gyomor tovább emészt, a pupilla a halál pillanatában kitágul. Hirtelen elhaltaknál ez nagyon szembetűnő és fokozott. Kórházi kórboncolások alkalmával tapasztalható az a jelenség, hogy néhány órával a halál után végzett boncoláskor a belek perisztaltikája még működött, ez magyarázza, hogy bélcsavarodásban elhaltak boncolásánál néha már nem találjuk a csavarodás helyét, csak pangást látunk a helyén. Újszülötteknél a bél invaginációja is ilyen jelenség. Az ondószálak 24-36 órán át mozognak még. Külső behatásra is mutatkoznak jelek, ilyenek: 2-6 perccel a lefejezés után a pupillák fényre reagálnak, térd és Achilles-reflexek is kiválthatóak. Az izmok erélyes megütésekor ún. idiomuscularis domb képződik, mely a kontrakcióképességet jelzi. Az izmok elektromosan ingerelhetők, de csak a hullamerevség beállta előtt. Epinger kórházi boncolások alkalmával, a halál beállta után 2-4 órával végzett boncoláskor megérintette a holttestet és az erélyes rángásba kezdett. Arsonval a mikrofon elve alapján szerkesztett egy készüléket, amit myophonnak nevezett, ezzel a halál után 10 órával is detektált molekuláris rángásokat. Genersich kolerában elhalt holttest boncolásakor, amikor az agyat távolította el, szintén ilyen rángásokat észlelt. A gyomron is észlelhető ilyen jelenség, poszt-mortális homokóra gyomor. A tüdő alsó részeinek beszűrődése habos savóval (oedema agonicum) is gyakori jelenség. A halál pillanatában gyakorta figyelhető meg széklet, illetve vizelet ürítés, mely a záróizmok elernyedésével magyarázható. Néha a végbél záróizma annyira kitágul, hogy az bűncselekményre  hívja fel a figyelmet, holott csak halál utáni jelenségek egyike. Terhes nőknél hirtelen halál esetén néha spontán megindul a szülés. Ezeket összefoglalóan szupravitális jelenségeknek nevezzük.