A fizikai test halálával a porhüvely engedelmeskedve a természet törvényeinek dekomponálódásnak indul. A hullajelenségek a holttesten észlelhető „elváltozások”. Megkülönböztetünk korai és késő hullajelenségeket.
A haldoklót észlelve látjuk, hogy a test már a halál előtt, a halál pillanatában és még inkább a halál után elhalványodik, az életpír eltűnik, de még a kóros vörösség (kiütések) is elenyésznek. A jelenséget hullai sápadtságnak (pallor mortis) nevezzük. Ennek azaz oka, hogy amikor a keringés megszűnik a vér az artériákból és a hajszálerekből faluk összehúzódása és a szövetek rugalmassága miatt kiszorul a nagy testüregek vénáiba, ahol a belső nyomás egyszerre lecsökken, valamint lefolyik az alsóbb testrészek vénáiba. A sápadtság annál nagyobb, minél kevesebb és halványabb a tetem vére és minél színtelenebb maga a bőr. Fehérbőrű, elvérzett egyén holtteste majdnem márványfehér. De olyan egyének bőre, akik vérteltséggel rögtön haltak meg, vagy sötét piros vérűek (megfúltak, kolerások) a halál után szintén megváltozik, szürkés vagy fakó szederjes lesz, az ajkak, a fülek, a körömágy, az ujjbegyek, néha az egész arc, továbbá a kéz és láb, vagy akár az egész test sötét szederjes lesz. A vérkeringés megszűnése miatt a test felületén és a belső szerveken is vérsüllyedés jön létre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése