A rothadás mértékének és gyorsaságának individuális tényezői

A fentiekben leírt rothadási folyamat részint egyéni, részint külső körülmények miatt módosulhat, s ezeknek tüzetes megfontolása és számbavétele szükséges, hogy az adott esetben a rothadás fennforgó fokozatát az elhalálozás idejének meghatározására értékesíthessük. Az egyéni körülmények között figyelmet érdemelnek: 1: A tápláltság, amennyiben jóltáplált hájas egyén teteme gyorsabban rothad, mivel nagyobb víztartalommal bír, ugyanezen okból fiatal egyén teste is gyorsabban rothad, mint az öreg kevésvérűé. 2: A halál neme is meghatározza a test rothadását: heveny lefolyású betegségben, vagy rögtön elhalt, főleg pedig jóllakott (teli gyomor) egyén hullája hamarabb indul rothadásnak, mint olyanok, akik kimerítő betegségben, vagy nedvveszteséggel járó betegségben haltak el, illetve kiknek bélrendszerük üres. Ami az erőszakos halálnemeket illeti gyorsan áll be a rothadás oly esetekben, midőn a test egyes helyeken a bőrtől meg van fosztva s ott levegővel közvetlenül érintkezik, ha a halotton sebek vannak, vagy ha a holttest megvan csonkítva, vagy gyorsabban rothad a már egyszer felboncolt hulla is. Gyorsabban rothad olyan egyén teteme, akinek a vére folyékony maradt pl.: fulladásos halálnemeknél. Lassabban rothad olyan egyén hullája, aki elvérzett. Különösen rohamos a rothadás pyaemiában, vagy fertőző betegségben elhaltak hulláiban, mert a baktériumok elszaporodtak a testben. Gangraenás egyén hullája is hamarabb rothad, mivel a gangraena, főleg a gangraena humida az élő szövet rothadásával jár, és hasonló elváltozásokat eredményez, mint a holttest rothadása, szintén bűzképződéssel jár. Azonban nemcsak a halál módja és a tetemben rejlő okok határozzák meg a rothadás gyorsaságát, hanem a külső körülmények is, melyek közül a legfontosabb: a levegő hőmérséklete, a páratartalom és a nedvesség.