A keringés megszűntével a vér és a test nedvei a gravitáció törvényének értelmében a holttestben a legmélyebb helyeket keresik fel, és bizonyos idő múlva szemmel látható színváltozás képében mutatkoznak. Ezeket hullafoltoknak nevezzük (livores mortuales), melyek a halál után 3-10 óra múlva észlelhetők a holttest alantabb fekvő részein, kivéve azokat a helyeket, ahol a bőr akár a holttest helyzete miatt, akár a ruházat, vagy kötelékek által nyomás alá kerül, vagy redőképződésnél erősen megfeszül. A holttest rendes fekvésének megfelelően leggyakrabban háton, a végtagok hátsó és oldalfelületén fordulnak elő, ahol halvány vagy sötétvörös, gyakran szederjesvörös babnyi, tallérnyi, kerek vagy rendetlen alakú foltokat képeznek, gyakran összefolynak, vagy az elszínesedés a holttest egyéb részeire egyenletesen kiterjed. A hullafoltok sötét, szederjes színének az oka az, hogy a holttestben a szövetek a vér oxigénjét elhasználják és így nem csak a gyűjtőerekben, hanem a verőerekben is sötét színű, redukált hemoglobin van. Az életben bőrvörösség képében jelentkező elváltozások: gyulladásos bőrpír, erythema, ha az elváltozás területébe esnek elhalványodnak, eltűnnek. Kezdetben a hullafoltok ujjnyomásra eltűnnek, bemetszve a szövetek halványabbak látszanak, vízsugárral kimoshatók. Ezek az ún. süllyedéses (hypostaticus) hullafoltok. Ezen hullafoltok elhelyezkedése a test helyzete szerint különböző, pl.: akasztottaknál, ha azok hosszabb ideig függtek, az alsó végtagokon vannak leginkább kifejezve. Ebből lehet következtetni a halál után elfoglalt testhelyzetre. Azonban ezen hullafoltok a test helyzetének megváltozásával más helyen jönnek létre mindaddig, míg a kezdődő rothadás során véres savóval be nem ivódnak. Az ez iránt tett kísérletekből kitűnt, hogy a hullafoltok áthelyezkedése a halál után 4-6-12 órával létrejön, ezen időn túl a foltok csak elhalványodnak és 23-28 óra elteltével már nem tűnnek el. A foltok áthelyeződése során gyakorta láthatunk pontszerű vérzéseket, ún. petechiákat a holttest bőrén. A hullafoltok létrejövetelének gyorsasága, színük teltsége részint a vér mennyiségétől, részint annak folyékony voltától függ. Az előbbire nézve sötétebb színű hullafoltokat találunk olyan egyéneknél, akik vérveszteséggel össze nem kötött hirtelen halállal múltak ki, mint azoknál, akik elvérzés,vagy hosszas kimerítő betegség következtében haltak el. A halál módja is befolyással bír a hullafoltok terjedelmére, színére. Színre nézve kifejezettebb hullafoltokat kapunk azoknál, akik fulladás miatt múltak ki. Feltűnően élénkpiros és kórjelzéssel bírnak a CO- mérgezésnél megfigyelhető élénkvörös hullafoltok. Ennek oka, hogy a szén-monoxid nagymértékben hozzákötődik a hemoglobinhoz és ún. CO-hemoglobin jön létre. Élénkpiros hullafoltok találhatók olyan holttesteknél is, melyek huzamosabb ideig vízben feküdtek, vagy meg voltak fagyva. Az előbbinél azért, mert a vízben lévő oxigén bediffundál a bőrön keresztül. Megfagyásnál, akár a halál előtt, vagy után jön létre, akkor is ilyen hullafoltok dominálnak. A törvényszéki gyakorlatban a hullafoltok felcserélhetők bővérűség által létrehozott foltokkal, különösen vénás bővérűséggel, cianózissal, sőt az utóbbihoz nagyon hasonlóak a hullafoltok, csak elhelyezkedésükben más. Ilyen esetekben kell mindig bemetszeni az adott területet, melynek segítségével biztosan identifikálható az adott elváltozás. A holttest bomlása során az erekben a vér átdiffundál a környező szövetekbe, azokat megfesti. Ezeket bemetszve és vízsugárral kimosva sem tűnnek el, a holttest helyzetét megváltoztatva helyzetüket nem változtatják meg. Ezek az ún. beivódásos hullafoltok (livores ex imbibitione), melyek a halál után 24- óra múltán figyelhetőek meg. Ez már azonban a rothadás tárgyköre.
Vérömlések a halál után is jöhetnek létre, amikor a hajszálerek és kisebb vénák a süllyedő vér nyomása alatt megrepednek, ezek azonban csak apró, gombostűfejnyi, lencsényi ecchymozisok. Gyakori még az is, hogy az élőn támadott, de igen csekély vérömlések a test alant fekvő részeiben a vér utólagos, halál utáni kiszivárgása folytán megnagyobbodnak.
A hullafoltok azonban nem csak kívülről hoznak létre látható elváltozásokat, hanem belső szerveken is, melyet a belső vérsüllyedések hoznak létre. A folyékony vér a verőerekből és a hajszálerekből a vénákba folyik és egyfelől a súly szerint az alantabb fekvő helyekre, másfelől a szövetek saját nyomása szerint a feszesen szőtt részekből a lazább részekbe és az egymáshoz szorult és nyomott helyekből olyanokba szivárog, melyek kisebb vagy semmi nyomásnak nincsenek kitéve. A belső vérsüllyedés elhelyezkedése szintén a holttest helyzetétől függ, a halottak rendes helyzetét, a háton fekvést tartva szem előtt, a belső vérsüllyedés fontosabbjai, mint amelyek a kóros elváltozással összetéveszthetők a következők:
Vérsüllyedés a fejbőr hátsó részén, a lágy agyhártya hátsó részén, a kemény agyhártya haránt öblében, a tarkó izomzatában annál kifejezettebbek, minél kedvezőbbek voltak erre a viszonyok a vér mennyiségét tekintve. A nyakon, a torok, a nyelőcső hátulsó falán és a gerincoszlopon fekvő kötőszövetében nagyfokú vénás bővérűség látható. A tüdők hátsó részén a vérsüllyedés igen szembetűnő. Ezen tüdőrészletek tömöttebbek, sötétvörösek, vérben gazdagok, ellenben légtelenek. A hasűri szervek közül a gyomor hátulsó fala, a bél alsóbb részei és a vesék mutatnak vérsüllyedést. A gerincvelő burkainak vérsüllyedése, illetve ezeknek ismerete igen hiányos, hiszen a boncolási gyakorlatban ritkán kerül sor a gerinccsatorna megnyitására. Gyakorta figyelhető meg a gerincvelő burkainak vérsüllyedése, ha a holttest pl.: félig fekvő, félig lógó helyzetben volt. Akasztottaknál a csípőbél bővérűsége is gyakori, néha a béltartalom a süllyedés miatt is vörösre van festve. Gyakori jelenség, hogy a medence vénás fonatai duzzadásig vannak vérrel telve, ekkor a külső nemi szervek is duzzadtak, szederjesek.
A képek forrása: Scott A. Wagner: Color atlas of autopsy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése