Szövetbomlás rothadásnál

A hullamerevség megszűnése után lágyabbak, szakadékonyabbak a szervek és ezen lágyulás és lazulás a rothadás beálltával és előrehaladtával mindinkább fokozódik. Legelőször a protoplazmás sejtek bomlanak föl. A vörösvérsejtek nagyobb részt elvesztik a pírt, színtelen vázuk, az árnyék szabályos széléről egy darabig még felismerhető ugyan, de néhány nap múlva a szélétől beolvad, vagy pedig szemcsés lesz, földuzzad és szétömlik. Azonban nemritkán megtörténik, hogy a vörösvérsejtek összetöpörödnek és összecsapzódnak, festékrögökké alakulnak. Megjegyzendő, hogy némely vörösvérsejt a rothadásnak meglehetősen ellent áll. A rothadó vérben egy-egy jól megmaradt vértestet még hetek múlva is fölismerjük. A színtelen vértestek szemcsések lesznek, felduzzadnak, s a folyadékban szétoszlanak, ami miatt a rothadt vér híg, savó szerű folyadékká alakul, s ha azelőtt meg is volt alvadva a rostanyag a rothadás alatt újból felolvad, és nyálkás lesz, s majdnem híg folyadékká válik: globulinná alakul. Az idegsejtekben, mirigyhámban és valamennyi protoplazmás sejtben néha már igen rövid idővel a halál után finom, apró szemcsék jelennek meg, a sejt felduzzad és zavaros lesz, apró zsírcseppek is feltűnnek benne, nemsokára szétesik a protoplazma , minek folytán a mag kiszabadul és egy ideig éles határú testecske marad meg, majd ez is szemcsés lesz, végül megsemmisül. A kezdődő rothadás folytán fellépő zavaros duzzadás a kórossal könnyen összetéveszthető, s ha a kórosat konstatálni akarjuk, akkor a boncolást minél gyorsabban kell megejtenünk, mert minden elváltozás a rothadás előrehaladtával megsemmisül. Az elszarusodó hámsejtek sokáig ellent állnak a rothadásnak, a sejt a külalakját megtartja, de protoplazmája szétesik, magja felolvad, ami által hólyagszerű lesz és kifakadva üres sejtek keletkeznek. A teljesen elszarusodott laphám is sokáig ellent áll a rothadásnak, de higroszkópos tulajdonságuk miatt vizes közegben felduzzadnak, szárazságban összezsugorodnak. Emellett a haj színe annyira megváltozik, hogy azt régi holttestnél meg sem lehet néha határozni. A sima izomsejtek megzavarodnak, s bennük szemcsék mutatkoznak, néha olyan szabályos sorban, mintha az harántcsíkolt izom lenne, a folyamat végére nyálkás tömeggé válnak. Megjegyzendő azonban, hogy a sima izomsejtek sokkal tovább maradnak felismerhető állapotban, mint a lágyabb kötőszöveti sejtek, különösen, hogy nem terhes méh igen sokáig épp marad, s erősen rothadt hullában, melyeken a külső nemzőrészek már szétfoszlottak, a méh nemritkán egészen jól felismerhető.A harántcsíkolt izmok sötét, fénylő szemcsék miatt zavarosak, füstösek lesznek, egyszersmind a myohaematin barnás és feketés szemcsékben válik ki, itt-ott zsírcseppek jelentkeznek. Az izom belseje darabokra mállik szét, melyek azonban még néhol felismerhetőek, idővel ez is eltűnik. A sarcolemma tömlőkben rendetlen szemcsés folyadék képződik, mely később kiömlik, a folyamat végére a fonnyadt és összelohadt sarcolemma is nyálkásan szétmállik. A laza kötőszövet gyorsan fellágyul és idővel leves-pépes mázzá folyik szét, rostjai duzzadtak, szemcsék keletkeznek bennük és szétesnek, valamivel később lágyulnak, a finomabb szövetű nyálkahártyák és savós hártyák hosszabb ideig megmaradnak. Sokkal tartósabbak ennél a támasztószövetek: szalagok, inak, csontok. Ezek is egy idő múlva felduzzadnak, mállékony cafatokra esnek szét, mely szemcsés és rostos tömeggé alakul át a folyamat végére. Az erős rostos szalagok teljes szétbomlása sírokban 3-5 év, a porcok szétesése 5 év után kezdődik el. Minden képlet között a legtartósabb a csontszövet, különösen a tömött csont, melynek alakja évekig, sőt évszázadokig megtartott. Szabad levegőn, az atmoszféra behatása alatt egy-két év alatt, porhanyós humuszban gazdag talajban néhány év, sírokban legkorábban 18-25 év alatt porhanyós lesz, töredezik, repedezik, de ez is függ a temető talajától és a talajvíztől.