Az izomzat közvetlenül a halál után többnyire teljesen elernyed, mely elernyedés (collapsus mortualis) még nagyobb, mint amilyen az élőn teljes tétlenségben, mély álomban, vagy akár ájulásnál is észlelhető, mert nemcsak az animális, hanem a vegetatív izmok tónusa is tökéletesen megszűnik, az izmokkal ellátott részek rugalmassága elvész és a test helyzete úgyszólván már csak a súlyviszonyoktól függ (Genersich Antal). A záróizmok elernyednek, az oda fekvő lágyrészek ellapulnak és a tetem áthelyezésekkor a nyomott helyen a benyomás sokáig látszik, a fölemelt bőrredő csak lassan simul el.Mindamellett az elernyedt izmok mechanikai, vegyületi és fizikai ingerekre még egy ideig összehúzódnak, s ezen ideig fél, de akár 4-5-7 óráig is eltart, sőt bizonyos viszonyok között talán tovább is, míg végre sem elektro-muscularis, sem idio-muscularis összehúzódás nem idézhető elő. Bizonyos idő múlva a halál után az izmok kissé megrövidülnek, megvastagodnak és megkeményednek, mint összehúzódáskor, sokszor annyira hogy a test egészen merev és kemény lesz. A lecsüngő állkapocs fölhúzódik, az arc az élőhöz hasonló határozott arckifejezést nyer a végtagok megfeszülnek, néha gyengén behajolnak. Ezt hullamerevségnek, vagy latinul rigor mortisnak nevezzük. A hullamerevség biokémiája, annak mechanizmusa még nincs tisztázva, csupán elméletek vannak. Egyes magyarázatok szerint a központi idegrendszerből kiinduló subminimalis ingerek játszanak szerepet a hullamerevség kialakulásában, hatásukra acetylcholin szabadul fel. A postmortalisan széteső ATP gátolja a cholinesterase működését, az acethylcholin pedig contrahálja az izmokat. Az általánosan elfogadott nézet Brücke szerint az, miszerint az izomfehérjék, az actin és myosin tejsavképződés mellett megalvadnak. Ezalatt az izmok rövidebbek és tömöttebbek lesznek.A merevség megszűnését pedig annak tulajdonítják, hogy a rothadásnál fejlődő ammóniakális bomlási termékek a savat közömbösítik, mire a myosin megint feloldódik. De többféle tapasztalat ellene szól ezen egyszerű teóriának. A rigor támadására nézve Astaschewsky szerint a meredt izom savi hatása nem, mint hitték a tejsavtól, hanem a savanyú foszforsavas kálitól ered, mely a halál utáni autolysis miatti kémhatásváltozás miatt van. Werther azt állítja, hogy a halálmeredt, valamint a kimerült élő izmoban tejsav képződik és a glycogen fogy. Paltauf kísérletei szerint kámfor, aethyltheobromid, Rhodan-sókkal történt mérgezése következtében elhalt állat még teljesen és erősen meredt izomzata is alos hatású maradt és ha ilyen anyagokkal megmérgezett állatoknál a gerincvelő át lett vágva, akkor a felső testrészek gyorsan merevedő izmaiban alos reakció észlelhető, míg a lassabban merevedő hátsó testrészekben savi reakciót kapunk egészen a rothadásos alkalesentiáig. Másfelől a rigor születésére nézve ugyancsak Paltauf említett kísérleteinél azt találta, hogy az elülső testrész alkális izomzata a meredtség szűntével neutrális vagy gyengén savivá vált s csak utólag következett be a rothadásos alkalesentia és általánosan ismert tény, hogy néha a hullamerevség még erősen puffadt és zöldesen elszínesedett hullán is megtalálható. Mégis valószínű, hogy a rothadásos bomlás valami eddig ismeretlen módon hozza létre az oldódást, mert a rothadás gátlása által (pl.: hideg) a merevséget nagyon hosszasan lehet fenntartani. A hullamerevség a legszembetűnőbb a csontvázizomzaton, de a simaizomzatban is kialakul. A hullamerevség legelőször a szívizomzatban alakul ki, mely kb.: a halál után 15 perccel már megfigyelhető. Majd az állkapocs, tarkó és nyakizmaiban áll be, innen áttér a mellkasra, a hasra, a fölső és alsó végtagokra, ugyanezen rendben tűnik el ismét, legtovább a lábtőízületben szokott megmaradni. Kialakulásának időbeli megjelenését a Nysten-szabály mondja ki. A nevezett szabályosság, továbbá azon tapasztalat, hogy az idegek szétroncsolása után a merevség csekélyebb, némelyeket arra indított, hogy a Brücke-féle magyarázattal szemben azt vegyék föl, hogy a hullamerevség a rendes összehúzódással azonos, az elhaló izom még egyszer erősen összehúzódik s ez sokáig így marad, ez a nézet azonban még nincs kellően tisztázva.Felnőttek tetemén a hullamerevség rendszerint az első 2-4 óra alatt kezdődik és további 46 óra alatt az egész testre kiterjed, ritkán áll be már 5 perccel a halál után, vagy pedig sokkal később csak 24 óra múlva, 48 óra múlva a halál után még teljesen ki van fejlődve, de azontúl lassanként eltűnik és teljes oldódása körülbelül a 72-84 óra múlva kezdődik. Úgy a hullamerevség támadási ideje, mint tartása, igen tág határok között ingadozik és az elhalt egyén korától, tápláltságától, a halálnemétől, de főleg a külső viszonyoktól függ. Újszülött csecsemő gyorsabban mered meg, mint felnőtt és meredtségük gyorsabban is tűnik el, mivel tetemük gyorsabban is rothad. Hofmann tapasztalatai szerint újszülöttnél rendesen 24-36, csecsemőknél 40 óra alatt oldódik a rigor. Elvetélt és halva született éretlen magzatban a hullamerevség teljesen hiányzik, ami abban leli magyarázatát, hogy az anyában elhalt magzat, mely több napig vesztegelhet a méhben a hullamerevség még a méhben lefolyt, mert a szülés közben elhalt, vagy szülés előtt elhalt magzatokon nagyon intenzív hullamerevség figyelhető meg, sokszor ez okozza az elvetélt magzatok természetes úton való megszülését. Némely esetben felnőtt egyén hulláján is gyenge a rigor, vagy akár el is marad, így pl.: az izomzat erős parenchymás elfajulásánál (foszformérgezés), bizonyos gomba-mérgezéseknél, továbbá fertőzési és szepszises bajokban elhaltaknál, senyvesztő betegségben elhalt öregeknél a hullamerevség gyenge, gyorsabban támad és gyorsabban tűnik el a vízkórban elhunyt tetemek esetében. A külső tényezők közül nagyobb hatással van a hullamerevségre a hőmérséklet. A hideg a hullamerevség kifejlődését gyorsítja és lefolyására késleltetőleg hat, hideg helyen, friss vízben, hol a tetem még nem rothadhat, heteken át is fennmaradhat a merevség és a hulla megfagyása esetén határtalan ideig tarthat, néha a holttest fölengedése után is észlelhető. Viszont egy fagyott hulla felengedése után a rothadás nagyon gyorsan zajlik le, szinte napok alatt olyan nagymértékű rothadás megy végbe, mely normális esetben több hét alatt.Az igazságügyi orvostani szempontból kiváló fontossággal bír azon kérdés, hogy a hullamerevség, melynek következtében az izmok rövidebbek lesznek, képes–e a halott helyzetében változást hozni. Ha igen, akkor a megmeredt holttest helyzetéből nem vonhatunk le következtetést azon helyzetre, mely a test a hullamerevség bekövetkezte előtt elfoglalt, mivel az izmoknak a hullamerevség által feltételezett megrövidülése következtében változásnak lehetett az alávetve. A hullamerevség alkalmával az életben elégtelenül működő szívbillentyűk rendesen működnek. Miután a hullamerevség úgy a végtaghajlítók, mint a feszítők izmaiban áll be, mely izomcsoportok tehát kölcsönös megrövidülésük által, egymás hatása által létrehozott változások a test helyzetében csak igen csekély fokúak lehetnek, s főleg azon testrészeken fordulnak elő, hol az antagonista izmok ereje között kisebb-nagyobb aránytalanság létezik. Ezen utóbbi körülményből magyarázható azon mindennapi tapasztalat halottakon, mely szerint a halál bekövetkezte után az izmok általános elernyedése miatt, saját súlyánál fogva lecsüngő alsó állkapocs a hullamerevség által a felsőhöz közeledik, s ahhoz nagy erővel rögzül, mivel az állkapocs közelítő izmai erősebbek, mint az adductorok. Az erőszakkal megszüntetett hullamerevség többé nem alakul ki. Azonban, ha a rigor mortis kezdeti szakaszában szüntetjük meg a merevséget, bár nem nagy mértékben, de kialakul a merevség. Olykor olyan erős a merevség, hogy a megszüntetésekkor akár a végtagokat is eltörheti. Igen érdekesek azon esetek, melyek azt látszanak bizonyítani, hogy a hullamerevséget nem mindenkor előzi meg az izomzat általános elernyedése, s hogy a halott nincsen mindig azon helyzetben rögzítve, mely a nehézkedésnek felel meg. Régi tapasztalat szerint kiválóan erőteljes, mint egy görcsös izomműködésektől függő helyzet még a halál után is megmarad. Egyes elbeszélésekből kiderül, hogy csatatereket másnap szemlélve, az elesett emberek és állatok tetemeit gyakran oly helyzetben találták, mintha azok akaratlagos működésben lennének Rossbach a porosz-francia háborúból közöl idevonatkozó eseteket: egy porosz vadászt egy domboldalban a támadást intéző katona korrekt helyzetében találta, egy másikat, pedig háton fekve, egyik karját az ég felé emelve. De néha a gyengébb izomműködés is fennmarad, hat francia katona egy földmélyedésben szorosan egymás mellett ült és reggelizett, majd egy gránát közéjük csapódott valamennyit megölve, s Rossbach 25 óra múlva az egyiket félig fekve találta, kezét, melyben csészéjét tartotta, könnyedén fölemelve, úgy hogy az alsó ajakhoz alig ért, a koponya s az egész arc az állkapocs kivételével szétrobbant. Brixton az észak-amerikai polgárháborúban szintén észlelt ilyen esetet. Az északiak véletlenül a déli csapatok töredékére bukkantak, kik lóra ültek, majd menekültek. A sortűz csupán egy katonát talált el, aki állva maradt, bal kezével a ló sörényét markolta, jobb kezében fegyverét. Kiáltottak rá, hogy adja meg magát, mikor azonban közelebb mentek teljesen meredten halva találták a katonát. A ló nem futhatott el, mert a lovas elfelejtette a kötelet kioldani. A hullamerevség ezen típusát catalepsiás hullamerevségnek nevezte el Du Bois-Reymond, melynek lényege az, hogy a halál pillanatában kialakul a teljes rigor. Feltéve, hogy a testnek vagy egyes részeinek ezen abnormális helyzete a halál bekövetkezte után közvetlenül jelen volt, s ez nem utólagosan jött létre, feltéve hogy a testrészeknek a nehézkedés törvényével ellenkező helyzete nem külső akadályokban találja okát, melyek pl.: a felemelt karnak leesését nem engedi, tehát az csakugyan a hullamerevséggel függ össze. Számos magyarázat született e jelenség magyarázatára. Régi tapasztalat, hogy rohamos elvérzés , a nyaki gerincvelő sérülései, napszúrás, villámcsapás következtében hirtelen elhaltakon, egyes mérgezések pl.: strychinin, coffein a hullamerevség gyorsan áll be.Schroff és Falck kísérleteiből kiderült, hogy a gerincvelő nyaki részének sértései áltál megölt állatokon a tetanusos izomösszehúzódás hullamerevségbe megy át. Paltauf észlelte, hogy gyorsan megfojtott állatokban is rögtön kialakul a hullamerevség. Másik magyarázata a jelenségnek, hogy a halál után a testben a kémhatás megváltozik, eltolódik savas irányba a később tárgyalandó autolysis miatt. Azt feltételezik, hogy itt nem savas, hanem lúgos irányban történik a kémhatásváltozás, mely azonnali rigort okoz. A normális hullamerevség is tartogat még titkokat, hiszen biokémiája még elég ismeretlen. Eddig csak azt tudjuk, hogy a vázizmokban lévő izomfehérje az actin és a myosin átalakul actomyosinná.
A kéz ökölbe szorítása úgy felnőtt, mint gyermek tetemén észrevehető jelenség. Ez a felxor és extensor izmok közötti különbségből adódik, hiszen az élő ember is az ökölbeszorított kezét elernyesztheti anélkül, hogy a kezét szétnyitná. Gyakran megfigyelhető, hogy öngyilkosok kezében rögzül a gyilkos fegyver. A hullamerevség a test simaizomzatában is megfigyelhető. A gyomor jellegzetesen homokóra alakot vehet fel, de nemcsak a simaizomzatban, hanem a belső szervekben is megfigyelhető a hullamerevség. Legelőször a szívizomban alakul ki a hullamerevség. Az agyvelő hullában egy ideig sokkal tömöttebb, a mirigyek is hasonló szerkezetet mutatnak kezdetben, majd szépen ellágyulnak, de ez már a rothadás tárgyköre.
A képek forrása: Scott A. Wagner: Color atlas of the autopsy, Joseph Phralow: forensic pathology for Forensic Scientist, Police , and Death Investigator
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése