Rothadás vízben, hullaviasz-adipocere

Másképp megy végbe a rothadás a vízben. A vízben a halott a víz tükre alá süllyed, arccal lefelé. Kövér egyének holtteste lebeg a vízben, mert a zsír fajsúlya könnyű. A vízben fekvő és átivódott holttestek a nagyobb víztartalom következtében azonnal rohamos rothadásnak indulnak, mihelyt levegővel érintkeznek. Ellenben, ha a vízben fekvő halott a víz tükre alatt maradt s a levegő hozzáférése akadályozva van, akkor a rothadás menete változást szenved, mely annál feltűnőbben különbözik a közönséges rothadástól, minél alacsonyabb a víz hőmérséklete. Ilyenkor bűzös rothadás helyett, a víz lassú áztató hatása folytán a hám előbb a fedetlen részeken 1-2 héttel később az egész testen táskásodik, majd 3-4 hét múlva a haj, a körmök, a bőr leválik. A vérpír a víz által kívülről és belülről kimosódik, a rothadási elszíneződés elmarad, a lágyrészek sokáig olyan állapotban maradnak, hogy az friss halottra emlékeztetnek, de közelebbi vizsgálódás alkalmával a fakó bőr (friss vízihulla bőre élénkpiros, mert a vízben lévő oxigén bediffundál a haemoglobinba), avas szag jellemző ezekre. A vízben lévő holttestek macerálódnak, de ez történik a sokáig a magzatvízben lévő magzattal is. A vízben lévő hullák a maceratiot követően gyakran hullaviaszosan átalakulnak (adipocere), de megfigyelhető a hullaviasz, vagy halotti zsír jelensége még a kövér egyéneken, vagy nedves agyagos talajban temetetteken, vagy azokban a temetőkben lévő tetemeken, ahol magas volt a talajvíz. Ezen átalakulást először Fourcroy tanulmányozta egy francia temető felszámolása alkalmával, ahol az exhumált tetemek jelentős része adipocerás volt. Az ilyen tetemek lágyrészei kemények, de könnyen vághatók, kenőcsszerű, fehéres avas sajtszagú zsírnemű anyaggá váltak. A szervek felismerhető állapotban vannak általában. Meggyújtva az adipocere kormozó lánggal ég, nagyrészt palmitinsavból és stearinsavból áll. Az adipocere kialakulása hosszabb időt vesz igénybe, mely kb 6 hét után kezd kialakulni megfelelő környezetben, és kb fél év alatt alakul át az egész test és évtizedekig változatlan állapotban marad. A hullaviasz képződése a testben lévő Ca és Mg ionok reakcióba lépnek a környezettel és kialakul a testet körülvevő adiposus páncél. A zsírsavas ammónia és mész kristályos állapotban marad, s mint a vizet és meszet is köt meg, így magyarázható a zsírszaporodás. Vízben fekvő hullánál a bőr elrothad és a víz által elmosódik, az izmok is szétbomlanak, s ha bennük lévő fehérjéből valami kevés zsír képződik, az nagyon kevés, hogy a testet körbe vegye. Gyakran csecsemők és fiatal gyerekek hullái is adipocerásan alakulnak át, mert bennük a zsír sokkal tömöttebb, illetve az alkoholisták teteme is hullaviaszosan alakul át, mert az alkohol hatására a zsír keményebb lesz, illetve kövér egyének tetem is gyakran hullaviaszos lesz.

                                                            Hullaviasz (adipocere)

                                                        Vízben rothadó holttest.

                                        A rothadó holttest jellegzetes "birkózó" pozíciója

A kép Joseph Prahlow: Forensic Pathology for Police, Death Investigator, and Forensic Scientist című könyvéből származik.

Rothadás a föld alatt, koporsóban, mumifikáció

Az ember a halottait már az ősidőkben is eltemette. Ásatások bizonyítják, hogy a neandervölgyi ember már eltemette meghalt társait. A halott eltemetésének egyik fő célja, hogy a halott testtől, mint fertőző forrástól megszabaduljanak az emberek, másrészt ezzel is misztifikálják a halált. A valóságban azonban ez a leglassabb módja a porhüvely megsemmisülésének, hiszen a test bár mélyen van, mégis el van szeparálva a környezeti hatásoktól, melyek beépítenék azt a környezetbe. A test tulajdonképpen azokon a bomlási folyamatokon megy keresztül, mint a föld felszíne felett, csak sokkal lassabban. Itt is zöldes elszíneződés indul meg a has jobb oldalán, az ún ileocoekalis tájékon, ez az a hely, ahol a vékonybél a vastagbélbe megy át. Azért itt színeződik el először a has, mert itt az emésztés miatt sokkal több baktérium található, mint a tápcsatorna más részeiben. A rothadó vérsavó a holttest oldalsó részein leemeli a hámot az irháról, hólyagok jelennek meg a tetemen, melyek kifakadásuk után rothasztják a környezetüket, illetve a koporsóba kifolyó rothadási ázalékokban fekszik a holttest. A koporsó anyaga is nagyban befolyásolja a rothadást, fa koporsóban gyorsabban, fém koporsóban nagyon lassan oszlik a tetem. A tetemben gázok képződnek, a szennyesvörösen beivódott szemgolyók kidüllednek, a herezacskó akár emberfejnyire megnagyobbodik.. Régebben, exhumálások alkalmával, mikor az emberek nem ismerték a bomlás okozta elváltozásokat azt hitték, hogy a holttest még él, hiszen szeméből és szájából piros vér folyt. Ezek a tévedések adtak okot a vámpirizmus jelenségére.
Ezt követően a holttest jellegzetes birkózó pozíciót vesz fel a gázok feszítő ereje miatt. A néphit ezt azzal magyarázta, hogy a halott fel akarta emelni a koporsó fedelét. A gázok feszítése révén a holttest hasa megreped, abból a gázok eltávoznak. Ennek tompa hangját a temetőőrök szokták hallani. A bomlás tulajdonképpen itt 3 irányba mehet: szkeletonizáció, mumifikáció, adipocere. Ha a temetőben magas a talajvíz, az beszivárog a koporsóba és ott a tetem hullaviaszosan alakul át. Eltemetett halottakon általában először az arcról, kezekről és lábakról rothadnak le a lágy szövetek. Sírban fekvő halottakon a csontok széthullása legkorábban 5 év, a csontok szétporlása 7-25 év. Az eltemetett holttesteken gyakorta láthatunk gombatelepeket, penésztelepeket.A koporsóban lévő tetemek haja általában rókaprémszerű lesz, valamint színük vöröses a bomlási ázalékoktól. A balzsamozott holttest is bomlásnak indul, hiszen ha a talajvíz megemelkedik a sírban, akkor az semlegesíti a balzsamozó anyagokat. A rovarok szerepe itt sem elhanyagolható, hiszen azok már a haldoklóra is lerakhatják petéiket, majd az eltemetett holttesten is tovább fejlődnek.Egyes fajok még a koporsóba is képesek magukat befúrni, pl.: a koporsólégy (Conicera tibialis). A régi törvényszéki gyakorlat úgy határozta meg, hogy egy hét szabadban fekvés megfelel két hét vízben és nyolc heti sírban fekvésnek.A koporsóban négyszer olyan lassan bomlik a holttest, mint a föld felszíne felett. Az is tény, hogy a légmentesen lezárt koporsóban az oszlás során keletkeznek toxicus gázok, melyek a koporsó légterét kitöltik és az oszlásért felelős baktériumokat is elpusztítják ezek a gázok.
Mumifikáció: a folyamat lényege, hogy száraz, forró klímájú területen a holttest kiszárad, mielőtt rothadásnak indulna. A vízvesztés miatt a holttest zsugorodik, ez a zsugorodás súlyvesztéssel is jár. A bőr szürkésbarna, . barnásfekete, pergamenszerű lesz. A folyamathoz még szükséges páraszegény levegő. A magas hőfok és az alacsony páratartalom kedvezőtlenül hat a rothasztó baktériumokra. Ilyen állapotban a holttest akár évezredekig is fent maradhat. Megkülönböztetünk száraz égövi és jégmúmiákat is.

Sírban lévő holttest bomlási szakaszai: a kísérletet Wilson végezte el 2007-ben.
A bomlás fázisait jól ismerjük, azonban más a helyzet eltemetett, koporsóban lévő holttestek esetén, hiszen ezen tetemeket nem érik a környezet hatásai.
Más rothadási fázisokon megy keresztül a sírban lévő test, mint a föld felszíne felett.

1. Friss fázis: közvetlen a halál utáni állapot, a hullafoltok és a hullamerevség még fent állnak. Ez fázis addig tart, amíg a holttest a puffadás jelit nem kezdi el mutatni.
Sírban lévő holttestek esetén ez az első 6 hónapig is eltarthat.

2. Elsődleges puffadási fázis: a tetem a korai puffadás jeleit mutatja, az izületek nem diszartikuláltak, a haj kihúzható tövestől, a bőr kezd cafatokban lemállani a testről.
A test koporsóval érintkező részén a bőr sötét szürke színű, a tetemnek már erős szaga van. Ez a fázis 6 és 12 hónap között szokott létrejönni a sírban.

3. Másodlagos puffadási fázis:a holttest erősen felpuffadt állapotban van a fejlődő rothadási gázoktól, a végtagok már diszartikuláltak lehetnek ebben a szakaszban.
A test koporsóval érintkező része fekete színű, a holttest erős szagot áraszt. Ez a fázis 12-24 hónap között figyelhető meg.

4. Aktív rothadási fázis: a tetemből elkezd távozni a rothadási gáz. A végtagok és a fej általában elválnak a testtől. A bőr és a lágy szövetek mállékonyak.
A holttest a rothadási ázalékok és kidiffundáló testnedvek miatt nagyon nedves, lucskos tapintatú, erős szag jellemzi, hullaviasz képződés. A fázis a 12-24. hónap között figyelhető meg.

5. Előrehaladott rothadási fázis: a rothadásos gázok eltávozása miatt a tetem hasa összeesik, a test lelohad, a lágy szövetek elrothadtak nagyobb részt.
A tetemem bőre még megmaradt, a test rothadó zsírral átitatott, porcok és szalagok még nem dekomponálódtak. A fázis a 12-24. hónap között szokott bekövetkezni.

6. Szkeletonizáció: a bőr a porcokkal együtt már elrothadt,  csak a csontváz maradt meg, melyet még a szalagok néhol összetartanak. A folyamat sírban lévő halottaknál legkorábban 24 hónap után szokott bekövetkezni, de antropogénikus és környezeti tényezőktől függően ez lehet akár 5-7 év is.

                                              Természetes úton mumifikálódott nő holtteste.
A kép Joseph Prahlow: Forensic Pathology for Police, Death Investigator, and Forensic Scientist című könyvéből származik.

Rothadás a szabadban, a föld felszíne felett

A föld felszíne feletti viszonylag jól ismert. Amikor beáll a halál, a klasszikus hullajelenségek kialakulnak a holttesten (hullafoltok, hullamerevség stb.). A hullafoltok mentén imbibició figyelhető meg, az idő előrehaladtával a hullamerevség megszűnik jelezve a fehérjék bomlását.
A szabadban való bomlásnál a normális folyamat a következő: középhőmérsékletnél 24-36 óra elteltével az alhason és lágyékon kezdődő zöldes elszíneződés. A bőralatti vénáknak megfelelően a rothadásos vénahálózat 48 órán túl jelentkezik. Három-öt nap múlva a halál után az egész altestre kiterjed az elszínesedés (pseudomelanosis). Ötödik-hatodik napon túl a rothadási gázok rohamosan fejlődnek, a hulla puffadni kezd először a hason, a bőrön rothadási hólyagok jelennek meg. Majd 14-20 nap múlva az egész test óriásira megpuffad, az arc felismerhetetlen, a hímvessző akár hurka vastagságúra megduzzad, a scrotum akár emberfejnyire megpuffad. A haj és a szőr levonható könnyedén és a tetem messzireható bűzt terjeszt. A holttest végigmegy a rothadás előző részben leírt szakaszain, aminek eredménye, hogy a lágyszövetek elrothadnak és a csontok megmaradnak. A csontváz is beépül a folyamat végén, a csontok is beépülnek a bioszférába.
A szabadban való bomlást befolyásoló tényezők:
1. Rovaraktivitás: ez jelentősen függ az adott földrajzi rész rovarfaunájától. A tetemet legkorábban a sajtlégy találja meg, mely az eldugott és melegebb részeit keresi fel a holttestnek.  A bomlás késői szakaszában már bogarak és más ízelt lábúak is felkeresik a tetemet, hogy petéiket elhelyezzék rajta, valamint a bomló szerves anyagokkal táplálkozzanak. A lárvák táplálkozásának eredménye, hogy a mumifikálódott részek lyukacsosak lesznek A rovaraktivitás azonban nemcsak geológiai, hanem évszakokhoz is kötött, mivel a hőmérséklet szabályozza a lárvák fejlődését. A téli hónapokban a Pharmia regina lárvája,nyáron a legyek, tavasszal a húslegyek pl: Calliphora spp, Sarcophaga cessator a domináns fajok. A melegebb időkben a gyorsan szaporodó húslégyfajok támadják a holttestet. Amint megtalálták a tetemet, azon nyomban lerakják rá a petéjüket, muszáj is nekik, mielőtt a holttest a meleg időszakban kiszáradna. Hidegebb hónapokban fejlődésük akár több hónapra is megrekedhet.
2. Ragadozók, rágcsálók: nagyobb ragadozók egész végtagokat hordhatnak el, a csontokat megrághatják. A házi kedvencek is gyakorta fogyasztják el elhunyt gazdájuk tetemének lágy részeit, főleg az arc, végtagok, nemi szervek. Ismeretes egy eset, egy kutyát a gazdája rendszeresen nemi életének kielégítésére használt. A nő szívinfarktusban elhunyt, a kutya pedig a nő nemi szerveit megette.
A rágcsálók is viszonylag nagy kárt tudnak tenni a tetemben. A bomló szövetekbe befúrják magukat, a csontokat megrágják, melyeken a rágcsáló metszőfogának megfelelő jellegzetes párhuzamos vonalak figyelhetőek meg. Patkányok kisebb csontokat a fészkükbe előszeretettel elhordanak.
3. Időjárási, geológiai, környezeti különbségek:
Az évszakok befolyása a bomlásra közismert, télen akár több hónapig is friss stádiumban marad a holttest, míg nyáron pár nap alatt csontvázzá rothadhat a tetem. Másik fontos tényező  a bomlásra nézve a holttest ruházata. Hiszen, ha a levegő és a test között nincs ruházat a testet jobban érik a környezeti hatások. A ruhában lévő holttest a rothadás során, amikor a gázok feszítik a hasüreget a ruházatukat gyakorta "levetik" magukról. A ruházattal fedett test gyakorta mumifikálódni szokott.
A bomlásra nézve fontos, hogy a tetem milyen környezetben van. A rothadás a föld felszínén a leggyorsabb, lassabb a vízben, és a leglassabb a koporsóban lévő földbe temetett holttest bomlása. Környezeti tényezőként említhető meg, hogy a bomlás zárt térben pl.: szobában lassabb, mint szabad térben. A házakban talált tetemek a halál után 3 nappal még a friss stádiumban voltak, 3 nap után kezdődött a gázképződés és ez eltartott a 7. napig is.Legkorábban házakban, lakásokban 4 hónappal a halál után már szkeletonizálódhat a holttest. A lakásban elhalt, betakart tetemeknél a takaró és a szivacsos ágy elvezette a rothadási ázalékokat, így a test könnyen mumifikálódik. Ezzel ellentétes a földbe temetett holttest, ott a maradványok a bomló nedvektől átnedvesednek. Környezeti tényezőként említhető meg, hogy a testen lévő sérülések is gyorsítják a bomlást, hiszen kaput nyitnak a külvilág felé a baktériumoknak és rovaroknak.

                               Kutya által megcsonkított holttest.

 A kép Joseph Prahlow : Forensic Patholgy for Police, Death Investigator, and Forensic scientist című könyvéből származik.

A rothadás osztályozása

A holttesteket a bomlás során 5 osztályba kategorizálhatjuk:
1. Friss állapot
2. Korai bomlási állapot
3. Előrehaladott bomlási állapot
4. Szkeletonizáció (skeleton=csontváz)
5. Csontmaradványok degradációja
A bomlás ezen osztályaira több megjelenési forma jellemző.

A friss állapot: közvetlen a halál után, nincs még a rothadásra figyelmeztető elszíneződés, valamint rovar aktivitás sem figyelhető meg a tetemen.

Korai bomlási szakasz:
1. A holttest megjelenése livid-fehér, a bőr néhol kezd leválni, a haj néhol tövestől kihúzható.
2. Zöldes elszíneződés, ugyanakkor a lágy szövetek még megtartottak
3. Barnás elszíneződés a kiálló testrészeken, pl.: fül, orr, végtagok
4. Gázképződés megindulása, a test felszínének zöldes elszíneződése fokozódik.
5. A gázok eltávoznak a megrepedt hasüregből, a zöldes elszíneződés fokozatosan    alakul át sötét, fekete árnyalatúvá.
6. A végtagok és kiálló testrészek barnás elszíneződése is fokozatosan sötét lesz.

Előrehaladott bomlás :
1. A lágy szövetek bomlásának eredményeként a megereszkedik, a has lesüpped, intenzív a nyűvek aktivitása.
2. Ebben a fázisban a csontok néhol már láthatóvá válnak.
3. A belső szervek gyakorta mumifikálódnak
4. A mumifikáció helyén nincs nyű aktivitás.
5. Gyakori, hogy a holttest tökéletlenül dekomponálódik, félig csontváz, félig múmia.
6. Hullaviasz (adipocere) képződésének megindulása.

Szkeletonizáció állapota:
1. A csontok a bomló szövetek miatt lucskosak, az ázalékokkal át vannak itatva, a csontvelőt hullaviasz tölti ki.
2. A mumifikálódott részek később rátapadnak a csontokra.
3. A csontok nagy része száraz, de néhol még lucskos.
4. A csontok teljesen szárazak.

A bomlási állapotok további jellemzői:
Friss állapot: a halál után 1 nappal lévő állapotot még friss állapotnak tekintjük, ennek vége a téli időszakban akár több hónapra is kitolódhat. A testen nincs rovaraktivitás, viszont már lehetnek rajta peték a szájban, orrban, szemben, genitális területen.

Korai bomlási szakasz: a halál utáni első 5 napig terjedő szakasz általában. Nyűvek aktivitása a második naptól már megfigyelhető. A 2. nap után a has elkezd puffadni. A gázok a 7. és 13. nap körúl távoznak a holttestből. A korai bomlási szakasz végét a bőr elsötétedése és a rothadási gázok által szétfeszített hasüreg jelzi. Szélsőséges esetben ez már a 3-9 napon bekövetkezhet.

Előrehaladott bomlás szakasza: magas hőmérséklet esetén ez már a 4-10 napon bekövetkezhet. Innen a folyamat a föld felszíne felett 2 irányba mehet tovább: mumifikáció és szkeletonizáció.

Mumifikáció: kedvező körülmények között már a bomlás korai szakaszában megfigyelhető dehidráció a holttest felületén, a bőr szalonnabőrszerű lesz. Kedvező időjárási körülmények között  halál után már látható jelei vannak a múmiaképződésnek. A ruhákkal fedett részek gyakran mumifikálódnak.Tökéletlen bomlás,  vagyis félig csontváz, félig múmia állapot közönséges körülmények között a 2. hónaptól a 9-10. hónapig alakul ki.
Szkeletonizáció: akkor jön létre, ha a mumifikálódott részek eltűnnek a csontokról és azok szabaddá válnak. Az izmok és inak retenciója a gerincoszlop mentén és a csöves csontok izületi végrészén a leglassabb. Ez az állapot közönséges körülmények között a halál után 2 hónappal kezdődik, de extrém melegben szobában elhaltak már 7 nap alatt csontvázzá bomlottak. A csontokat 1 év után általában már nem borítják kiszáradt szövetek a szabadban a föld felszíne felett. Az állapot végét a csontok kiszáradása jelzi, extrém esetben ez már a halál után 3 héttel megfigyelhető. Általánosan elmondható, hogy a szkeletonizáció folyamata a bőr rothadásával kezdődik, ezt követi az izomzat, a belső szervek, végül az izületek, melyek diszartikulálódnak, ezt a szalagok és inak megsemmisülése idézi elő. Az alsó állkapocs leesik a koponyáról, majd a koponya a gerincoszlopról. A csontokat érő fizikai behatások azokat károsítják, eltörik, dekalcinálják, disszolúciós folyamatokat idéznek elő-főleg a víz és a savas talaj.  Tehát a megsemmisülésnek a csontok adják meg magukat legnehezebben, de ezek is végül elemeikre esnek szét, beépülnek a bioszférába. Általánosságban elmondható, hogy minél rohamosabban rothad egy holttest, annál gyorsabban bomlanak le annak csontjai is (fertőző betegségben elhunytak, szepszis, újszülöttek, kisgyermekek csontváza). A csontok az évmilliók alatt fosszilizálódnak, mivel szerves anyagaik kioldódnak belőlük, kémiai szempontból nézve ezen csontok már kőzetek. A csontok pusztulását diagenezisnek nevezzük. A pusztulás először a csont belső, szivacsos állományát érinti, majd fokozatosan, ahogy kioldódnak belőle szerves és szervetlen anyagok a kompakt állomány is diagenizálódik.
Csontok degradációja: Belső és külső faktorokat különböztetünk meg.
Belső faktorok: csont denzitása, általános felépítése, trabekuláris, kortikális szerkezete, mikroanatómiája, patológiás elváltozások, traumatikus elváltozások.
Külső faktorok: napsütés, víz, talaj szerkezete(lúgos, savas), rovarok aktivitása, ragadozók, rágcsálók, növények és gombák.

                                                                Friss szakasz.

                                                             Puffadás szakasza.

                                                   Előrehaladott bomlási állapot.

                                                                Szkeletonizáció.
A képek Joseph Prahlow: Forensic Pathology for Police, Death Investigator, and Forensic Scientist és a Current Concept in Forensic Entomology című könyvből származnak.

A rothadás mértékének és gyorsaságának individuális tényezői

A fentiekben leírt rothadási folyamat részint egyéni, részint külső körülmények miatt módosulhat, s ezeknek tüzetes megfontolása és számbavétele szükséges, hogy az adott esetben a rothadás fennforgó fokozatát az elhalálozás idejének meghatározására értékesíthessük. Az egyéni körülmények között figyelmet érdemelnek: 1: A tápláltság, amennyiben jóltáplált hájas egyén teteme gyorsabban rothad, mivel nagyobb víztartalommal bír, ugyanezen okból fiatal egyén teste is gyorsabban rothad, mint az öreg kevésvérűé. 2: A halál neme is meghatározza a test rothadását: heveny lefolyású betegségben, vagy rögtön elhalt, főleg pedig jóllakott (teli gyomor) egyén hullája hamarabb indul rothadásnak, mint olyanok, akik kimerítő betegségben, vagy nedvveszteséggel járó betegségben haltak el, illetve kiknek bélrendszerük üres. Ami az erőszakos halálnemeket illeti gyorsan áll be a rothadás oly esetekben, midőn a test egyes helyeken a bőrtől meg van fosztva s ott levegővel közvetlenül érintkezik, ha a halotton sebek vannak, vagy ha a holttest megvan csonkítva, vagy gyorsabban rothad a már egyszer felboncolt hulla is. Gyorsabban rothad olyan egyén teteme, akinek a vére folyékony maradt pl.: fulladásos halálnemeknél. Lassabban rothad olyan egyén hullája, aki elvérzett. Különösen rohamos a rothadás pyaemiában, vagy fertőző betegségben elhaltak hulláiban, mert a baktériumok elszaporodtak a testben. Gangraenás egyén hullája is hamarabb rothad, mivel a gangraena, főleg a gangraena humida az élő szövet rothadásával jár, és hasonló elváltozásokat eredményez, mint a holttest rothadása, szintén bűzképződéssel jár. Azonban nemcsak a halál módja és a tetemben rejlő okok határozzák meg a rothadás gyorsaságát, hanem a külső körülmények is, melyek közül a legfontosabb: a levegő hőmérséklete, a páratartalom és a nedvesség.

Szövetbomlás rothadásnál

A hullamerevség megszűnése után lágyabbak, szakadékonyabbak a szervek és ezen lágyulás és lazulás a rothadás beálltával és előrehaladtával mindinkább fokozódik. Legelőször a protoplazmás sejtek bomlanak föl. A vörösvérsejtek nagyobb részt elvesztik a pírt, színtelen vázuk, az árnyék szabályos széléről egy darabig még felismerhető ugyan, de néhány nap múlva a szélétől beolvad, vagy pedig szemcsés lesz, földuzzad és szétömlik. Azonban nemritkán megtörténik, hogy a vörösvérsejtek összetöpörödnek és összecsapzódnak, festékrögökké alakulnak. Megjegyzendő, hogy némely vörösvérsejt a rothadásnak meglehetősen ellent áll. A rothadó vérben egy-egy jól megmaradt vértestet még hetek múlva is fölismerjük. A színtelen vértestek szemcsések lesznek, felduzzadnak, s a folyadékban szétoszlanak, ami miatt a rothadt vér híg, savó szerű folyadékká alakul, s ha azelőtt meg is volt alvadva a rostanyag a rothadás alatt újból felolvad, és nyálkás lesz, s majdnem híg folyadékká válik: globulinná alakul. Az idegsejtekben, mirigyhámban és valamennyi protoplazmás sejtben néha már igen rövid idővel a halál után finom, apró szemcsék jelennek meg, a sejt felduzzad és zavaros lesz, apró zsírcseppek is feltűnnek benne, nemsokára szétesik a protoplazma , minek folytán a mag kiszabadul és egy ideig éles határú testecske marad meg, majd ez is szemcsés lesz, végül megsemmisül. A kezdődő rothadás folytán fellépő zavaros duzzadás a kórossal könnyen összetéveszthető, s ha a kórosat konstatálni akarjuk, akkor a boncolást minél gyorsabban kell megejtenünk, mert minden elváltozás a rothadás előrehaladtával megsemmisül. Az elszarusodó hámsejtek sokáig ellent állnak a rothadásnak, a sejt a külalakját megtartja, de protoplazmája szétesik, magja felolvad, ami által hólyagszerű lesz és kifakadva üres sejtek keletkeznek. A teljesen elszarusodott laphám is sokáig ellent áll a rothadásnak, de higroszkópos tulajdonságuk miatt vizes közegben felduzzadnak, szárazságban összezsugorodnak. Emellett a haj színe annyira megváltozik, hogy azt régi holttestnél meg sem lehet néha határozni. A sima izomsejtek megzavarodnak, s bennük szemcsék mutatkoznak, néha olyan szabályos sorban, mintha az harántcsíkolt izom lenne, a folyamat végére nyálkás tömeggé válnak. Megjegyzendő azonban, hogy a sima izomsejtek sokkal tovább maradnak felismerhető állapotban, mint a lágyabb kötőszöveti sejtek, különösen, hogy nem terhes méh igen sokáig épp marad, s erősen rothadt hullában, melyeken a külső nemzőrészek már szétfoszlottak, a méh nemritkán egészen jól felismerhető.A harántcsíkolt izmok sötét, fénylő szemcsék miatt zavarosak, füstösek lesznek, egyszersmind a myohaematin barnás és feketés szemcsékben válik ki, itt-ott zsírcseppek jelentkeznek. Az izom belseje darabokra mállik szét, melyek azonban még néhol felismerhetőek, idővel ez is eltűnik. A sarcolemma tömlőkben rendetlen szemcsés folyadék képződik, mely később kiömlik, a folyamat végére a fonnyadt és összelohadt sarcolemma is nyálkásan szétmállik. A laza kötőszövet gyorsan fellágyul és idővel leves-pépes mázzá folyik szét, rostjai duzzadtak, szemcsék keletkeznek bennük és szétesnek, valamivel később lágyulnak, a finomabb szövetű nyálkahártyák és savós hártyák hosszabb ideig megmaradnak. Sokkal tartósabbak ennél a támasztószövetek: szalagok, inak, csontok. Ezek is egy idő múlva felduzzadnak, mállékony cafatokra esnek szét, mely szemcsés és rostos tömeggé alakul át a folyamat végére. Az erős rostos szalagok teljes szétbomlása sírokban 3-5 év, a porcok szétesése 5 év után kezdődik el. Minden képlet között a legtartósabb a csontszövet, különösen a tömött csont, melynek alakja évekig, sőt évszázadokig megtartott. Szabad levegőn, az atmoszféra behatása alatt egy-két év alatt, porhanyós humuszban gazdag talajban néhány év, sírokban legkorábban 18-25 év alatt porhanyós lesz, töredezik, repedezik, de ez is függ a temető talajától és a talajvíztől.

A holttest rothadása-putrificatio, decompositio postmortale

A szervezet molekuláris halála olyan folyamatokat indít be, amely azt eredményezi, hogy a halott test mind fizikailag, mind pedig kémiailag elveszíti integritását. Mint tudjuk ezeket az elváltozásokat a citológiai rendszer irreverzibilis károsodása idézi elő. Az autolízis már a halál után kb.: 4 perccel megindul (Vass). Az önlebontás okai többek között: az anyagcsere pályák szétkapcsolása, kétirányú folyamatok eltolódása, "sejtlégzés" megszűnése, anaerob erjedés megindulása, mely szerves savak felhalmozódását eredményezi. Ezek a mikrorendszerben végbemenő változások eredményezik egy rothadó holttest makroszkópos megjelenését. A rothadás színváltozással, gáz-és bűzképződéssel és az ezeket követő szövetszétmállással járó folyamat, amely már gyakran már a hullamerevség idejében megindul. A rothadás közönséges viszonyok között az első 24 óra múlva némi tünetekből (zöldes elszíneződés a lágyéktáj felett) észrevehető és 48 óra múlva már igen szembetűnő jelenségekben nyilvánul meg. Nyáron jól táplált, nedvben dús tetemben, főleg villámcsapottaknál, már néhány óra alatt kezdődik, ellenben hideg időben, sovány száraz halotton egyáltalán nem jön létre, vagy csak nagyon későn. Már rég tudják, hogy alacsony hőmérsékleten (5 Celsius-fokon alul), vagy magas hőmérsékleten (50 Celsius-fokon felül) a test nem rothad meg, hogy a szénsavban eltett hús épp marad, hogy a húst a gyors kiszárítás által a rothadástól védeni lehet, hogy különböző vegyületek, arzén, corrosiv, borszesz által a rothadást megakadályozhatjuk. És ezen tapasztalatokból meghatározták a rothadás szükséges feltételeit, ezek: kedvező hőfok (legjobb 25-40 Celsius), szabad levegő hozzájárulása és bizonyos fokú nedvesség. Az újabb korban tett kísérletek mindinkább tisztára derítették, hogy valamint az erjedés erjesztőgombák eredménye, úgy a rothadás is csak bizonyos schizomyceták hatása alatt jön létre. Igaz, hogy az említett rothadási feltételek szükségesek a rothadásra, de azon esetben, ha hasadó gombák nincsenek jelen, akkor a rothadás még kedvezőbb külső feltételek mellett sem következik be. A közönséges bűzös rothadás sajátságos okául a bacteriumokat tekintették, mely kicsi 0.5-1.5 mikron nagyságú , olykor széles, hengerded, vagy hosszúkás tojásdad sejtekből áll, , melyek többnyire páronként összefüggenek. Híg oldatban élénken mozognak, hosszabb fonalakat nem képeznek, hanem igen gyakran különösen sűrűbb közegben, egyszerű anyag által odatapadva, nagyobb még szabad szemmel is látható halmazokat , szürkés, nyálkás cseppeket (zoogloea), vagy a folyadék felületén feltűnő hártyákat képeznek. Hauser szerint az említett piskóta alak a bacterium termonek csak egyik alakjelensége, az előfordul még, mint gömb, rövid és hosszú pálcika, fonal és csavar is (proteus mirabilis, vulgaris, Zenkeri). Ezeken kívül a rothadási anyagokban még sokféle más microba is van, kisebb és nagyobb gömböcskék (micrococcusok), finomabb és vastagabb pálcika alakú ( bacillus butyricus, prodigiosus, fluorescens putidus, fluorescens liquefaciens, pyogenes foetidus, bacillus putrificus coli, bacillus saprogenes, bacillus saprogenes foetidus, leptothrix, clostridium butyricum) és csavarszerű spirillium hasadó gomba. Ezeken kívül fejlődnek a rothadás alatt sokféle kórgerjesztő bacteriumok, különösen septicus micrococcusok: streptococcus pyogenes és staphylococcus pyogenes aureus, albus, coeruleus. Továbbá igen gyakran erjesztőgombák ( saccharomyces) és penészgombák (mucor mucedo, aspergillus flavus), de ezek nem a sajátságos bűzös rothadási gombák, hanem a rothadás mellett lefolyó, különböző mellékes erjedési folyamatok (alkoholos, ecetsavas, tejsavas)okozói.Találni még a rothadó holttestben ázalékokat, rovarokat, főleg légypetéket, nyüvek ezreit és egyéb bogarakat, melyek a rothadó anyagokkal táplálkoznak, illetve a legyek lárváival. Ezek azonban a rothadási folyamatban annyiban játszanak szerepet, hogy a szöveteket bontják. A rothadásnál szerepelhetnek más dögevő állatok is, vízben vízi bogarak, a rák és a patkány, ponty szívó hatása is megfigyelhető tetemeken, bár a halak megvetik a rothadó szöveteket. Szárazföldön a varjak, keselyűk, egerek, patkányok, kutyák, sertések végezhetnek nagyobb pusztítást a tetemen. Hogy vajon létrejöhet-e bűzös rothadás a schizomyceták közrehatása nélkül, nagyon kérdéses. Kérdés továbbá az is, hogy vajon a rothadási microbák mindig és kivétel nélkül csak kívülről juthatnak –e be a rothadásra képes anyagba, avagy némely esetben kedvező viszonyok között nem képződhetnek-e a rothadó anyagban is ősnemzés, abiogenesis, vagy túlélés útján oly módon, hogy a haldokló sejtekből microzymák válnak külön. De annyi bizonyos, hogy a szabad természetben lefolyó közönséges rothadás rendszerint kívülről bejutott és a testben gyorsan elszaporodó microbák által jön létre. A rothasztó baktériumok a táplálkozásuk során nitrogént, hidrogént, ként és oxigént igénylenek. Életműködésük által a test fehérjéiben különféle vegyi átalakulás, részint hydratatio, részint redukció, részint oxydáció által jön létre és ezen vegyületi átalakulás eredményei peptonok és azokhoz hasonló anyagok, nitrogéntartalmú vegyületek, leucin, tirozin, aminok: metil, aetil, propilamin, továbbá szerves zsírsavak, hangya, vajbaldrian, palmitin, sztearin, tejsav, borostyánsav, továbbá aromás termékek: skatol, indol, fenol, krezol, ecetsav, brenzkatechin, hidrokinon, hydroparacumarsav, paroxyphenol, kén-hidrogén, szén-hidrogén, ammónia, szénsav és víz. Bizonyos rothadási mérgek, alkaloidok, hullatoxinok, ptomainok, melyek közül a legrégebben ismert putrid méreg, a sepsin és még különböző más, főleg Brieger által elkülönített ptomainok: peptotoxin, neuridin, neurin, kolin, etiléndiamin, gadinin, muszkarin, cadaverin, colidin, és még sok más. A rothadási anyagoktól különválasztott és megmosott rothadási bacterium fajok az élő szervezetben többnyire nem szaporodnak és ártalmatlanoknak mondhatók, míg az általuk létrehozott alkaloidok között vannak igen toxicusak is.
A holttest külső felületén észlelhető változások: a rothadás kezdete a holttest külső megszemlélésénél bizonyos jelenségekben mutatkozik, melyek lassan állnak be, de rövid idő alatt mindinkább szembetűnnek. A törvényszéki gyakorlatban régebben három fokozatot különböztettek meg. Az elsőnél csak színeltéréseket látunk a bőrön, a második fokozatban a bőr hámja leválik, helyenként petyhüdt, hólyagok figyelhetők meg a testen (postmortalis bullák). A harmadik fokozatban az előbbi jelek fokozódása mellett puffadás (post-mortem meteorismus) és majdan állományveszteség figyelhető meg. E fokok éles határ nélkül mennek át egymásba és most már a törvényszéki gyakorlatban is csak kezdődő, kifejlődött és nagyfokú rothadásról beszélhetünk egy tetem megszemlélése folytán. A rothadás kezdetén, 24-36 órával a halál után, a bőr az alsó testtájon, a lágyéktájon, majd a köldök körül is, továbbá fekélyek, sebek szomszédságában zöldes vagy szennyes színt ölt. A lágyéktáj elszínesedése sovány egyénnél korábban látszik, ezeknél a hasi izomzat is színváltozása által van feltételezve, amennyiben abban a myohaematin átalakul, de csakhamar a bőr maga is és idővel valamennyi különben halványfehéres szövet zöldes színt ölt, mert az abban lévő hystohaematin is a rothadásnál kifejlődő kén-hidrogén által szennyes szürkés-zöldre festődik, s mikroszkóp alatt a szövetben elszórt igen apró feketés testecskék láthatók. Nemsokára , a második, ötödik napon a bőrön itt-ott, s mindinkább a több beivódási folt támad (liveores transsudationales), azaz a vörhenyes, szederjes, violakékes, vagy zöldes foltok és csíkok a bővérű részleteken és különösen a nagyobb bőrvénák fölött. Míg a hullafoltokban s úgy a belövellt bővérű, vagy lobos részekben a pír a vérerekben van és ez okból bizonyos, a vérerecskék elágazódásának és a hajszálérrece sajátságos elrendeződésének megfelelő pontozott, pettyes vörös rajzolatként látszik, addig a beivódási foltok egyenletes, mintegy mázolt színt mutatnak, elmosódott szélűek, ujjnyomásra nem tűnnek el, bemetszve az irha, sokszor az alatta lévő szövet is egyenletesen elszínesedett és vörössége vízzel való leöblögetésre nem tűnik el. A vörösség többnyire világos, de lehet barnásvörös és sötétvörös is, mindamellett nem olyan telt, mint a vérkiömlés vagy vérbeszűrődés által okozott, s attól különösen az elmosódott szél által is megkülönböztethető. Kétes esetben a mikroszkóp ad felvilágosítást, mert véres beszűrődésnél a szövetben tényleg kiömlött vörös vérsejteket, vagy legalább azok színtelen árnyékait találjuk, míg bármilyen sötét beivódásnak színe csupán átivódott vérfestéktől származik. Megjegyzendő azonban, hogy a mikroszkópos vizsgálat eredménye csak akkor lesz teljesen megbízható, ha a vörösvérsejteket találunk, mert nagymértékű rothadásnál a vörösvérsejtek is szétesnek és ilyenkor a vérbeszűrődés a beivódástól meg sem különböztethető. A beivódási foltok azáltal jönnek létre, hogy a vérpír a rothadt vér vörösvérsejtekből kiválik és a savót megfesti s úgyszintén az érfalakat, az erek között fekvő képletek, a bőr a festett nedvet magába tudja szívni és megtartani. Idővel a beivódás mindinkább elterjed, s bővérű egyénnél végre az egész test különböző árnyalatban szennyesvörös és viola színű lesz s habár először csak a vénák fölött látszottak, egy –két héttel a halál után az egész testet ellepik (rothadásos vénahálózat). Már közvetlenül a halál után a hártyás és csöves képletek kevésbé képesek a bennük lévő folyadékot visszatartani, miről az egyén halálát túlélő részeken átvezetett mesterséges vérkeringés alkalmával könnyen meggyőződhetünk. Ilyenkor a vérnedv a meggyengült érfalon át a rendesnél alantabb nyomásnál is bőven kiszivárog és rövid idő alatt savós beszűrődést hoz létre. A rothadás kezdetével a szövetek folyadékot visszatartó képességükből mindinkább veszítenek s e miatt az erekben és a testüregekben lévő nedvek egyrészről a hajszálerek törvénye szerint minden irányban, másfelől súlyuknál fogva különösen a lecsüngő részek felé szivárognak. A bőr szaruhámja tartja meg a leginkább áthatolhatatlanságát, a rothadó holttest nedve az irhán átszivárogva a Malphigi-réteg sejtjeit felduzzasztja, szétmállásra bírja, mire a hám és irha összefüggése lazul. Helyenként főleg a bő nedvű holttestek alant csüngő részeiben, petyhüdt hólyagok képződnek, melyek eleinte meglehetősen tiszta, színtelen vagy gyengén sárgás savót tartalmaznak, de csakhamar a savó az egyúttal történő véres beivódás miatt vörhenyes, vagy szennyes ibolya, zöldes-barnás és egyszersmind zavaros lesz. Ily rothadási hólyagokat hólyaghúzó tapasz, égés, leforrázás, maróvegyületek, vagy valami betegség miatt az élőn keletkezett hólyagokkal téveszthetjük össze. Friss hullában a lobos hólyagokat könnyen felismerjük, mert mindegyik körül a bőr belövellt, s duzzadt és a hólyag tartalma tiszta, színtelen, vagy fehéres sárgás, zavaros, vagy akár híg gennyesedéshez hasonló és feszesen tölti ki a hólyagot. Felmetszés után az irhát belövelltnek, vérömlésesnek találjuk, s gyakran a mélyebb rétegekben is belövelt rétegekre akadunk, mindezeknek az ellentétjét mutatják a rothadási bullák, melyek alatt az irha halvány, vagy legfeljebb vörhenyesen beivódott. E különbségek azonban előrehaladott rothadásnál elenyészőek. A rothadási hólyagok nemsokára lelohadnak, bennékük vagy máshová szivárog, vagy elpárolog, vagy fölfakadnak, a levált hám rongyokban lefityeg, ilyenkor a hám egyebütt is cafattokban könnyen levonható s vele együtt a hajak és a szőrök is leválnak, mire a nedves irha szabadon előtűnik. A kéz és lábujjakról a bőrhám a körmökkel együtt kesztyűhöz hasonlóan húzható le (hullakesztyű jelenség). A tetem felemelése, beszállítása , levetkőztetése következtében, a vízben fekvő halottaknál a víz áramlása miatt is a test nagyobb része hámtól fosztott, a holttest kopasz és szőrtelen. Közelebbi megtekintésnél azonban ez az állapot hajtüszők és szőrtüszők jelenléte könnyen felvilágosítást ad, hogy valódi kopaszságról beszélhetünk-e. A hámfosztott helyeken az elpárolgás igen gyorsan történik, miért is e területeken a levegő igen hamar kiszáradnak, a bőr kemény, fénylő lesz és ezzel benne a rothadás megáll, míg azon bőrfelületek, melyekhez a levegő szárító hatása nem fér hozzá szétmállásnak indul. A rothadási folyamatnál már kezdettől fogva bizonyos levegőnemek fejlődnek (kénhidrogén, szénhidrogén, szénsav). Eleinte a rothadási gázfejlődés lassú és inkább csak az említett színváltozásból gyanítható, s egyszersmind a rothadásra nézve jellegzetes dögbűzben nyilvánul meg, melynek létesítésében még az illó zsírsavak és aromás vegyületek is szerepelnek. Nemsokára az ötödik, hatodik napon a gázfejlődés már rohamosabb, itt-ott a bőr puffadást okoz, mely nyomásra serceg és kopogtatásnál dobos hangot ad. A rothadás tetőfokán a második, harmadik hétben a holttest óriásira felpuffad, bőre megfeszül, levegőpárnaszerű és dobos, vagy teljesen éles kopogtatási hangot ad, mint valamely levegővel telt hólyag. Ilyen erősen rothadt hulla minden része, különösen a fej, az arc éktelenül puffadt, a felismerhetetlenségig eltorzul. Előfordulhat, hogy a bőr a puffadás folytán magától megreped, beszúrásnál a bűzös levegő sistergéssel surran ki, s meggyújtva kékes lánggal ég. Később a gázfejlődés megint alább száll, a gáz nemek eltávoznak, a holttest összelohad, bőre petyhüdt, ráncos lesz és idővel az erősen megfogyott testen a csontokhoz lapul és szétmállik, vagy kiszárad és lassan elporlik Mi eredményezi a rothadási gázok kialakulását? A rothadási gázok kialakulásában a normális fiziológiai emésztés adja meg a választ. Az élő egyén az emésztés során a beleiben lévő bacteriumok a lebontó tevékenységük egyik terméke a gáz, mely élő organizmus esetében a bélgázzal, flatulatioval távozik. A holttestben a bélgáz nem tud távozni, ezért a gázok felgyülemlenek, főkent a hasüregben, illetve ehhez járul hozzá maga a szövetek lebontása. A holttest belsejében lefolyó változások A rothadás alatt a holttest belsejében lefolyó változások is elsősorban onnan erednek, hogy a vértestekből kiszabadult haemoglobin a legkülönbözőbb színtelen vagy fehéres képleteket vörösre, ibolyára festi, ami legelőször a nagy vérerek és a szív belhártyáján látszik, de idővel az erek közötti képletekre s majd távolabbra terjed. Úgy hogy végre minden képlet, porc, csont, ideg többé-kevésbé vörös színt ölt. A vér festőanyaga által színezett folyadék néha oly sötétpiros, mint vér. A rothadt vér lakkszínű, azonban mikroszkóppal vizsgálva a mélyebb rétegben még nagyfokú rothadás esetén is hosszasan lehet találni egyes piros és nagyobb számmal színt tévesztett vértesteket, melyek a festett folyadékban hiányoznak. Hogy a test üregeiben lévő lakkszínű folyadék csakugyan vér, azt puszta szemmel való vizsgálatnál csak akkor állíthatók biztosan, ha még véralvadékokat találunk benne, különben bátran mondhatjuk, hogy a folyadék nem vér, hanem savó, mely a szomszédos szervekből átivódott vérpírtól vörösre festődött. De amint a haemoglobin a szomszédos szövetekbe és a közelben lévő folyadékba ivódik, az eredetileg erősen vörös belövelt vagy vérömléses képletek mindinkább halványak lesznek. Erősen rothadt tetem ereiben sötétpiros vér helyett csak híg vöröses savót találunk. Így a rothadás folytán a színezési különbség, mely a kóros eltérések felismerésénél oly fontos tényező, mindinkább elvész. A halál idejében erősen vörös képletek elhalványulnak , míg más színtelen szövetek vörösek, sőt éppen feltűnően sötétvörösek lesznek, mert bizonyos szövetek pl.: porc, különösen erősen kötik meg az oldott haemoglobint. Ezen átfestődések később, a vérpír vegyületi átalakulása folytán névleg a kénhidrogén behatása alatt megint átváltoznak, zöldes-barna, fekete színűek lesznek. A színváltozás nemcsak a vérfesték, hanem más festőanyagok oldása és beivódása folytán is bekövetkezik. Az epefesték a béltartalomból a bél nyálkahártyájába ivódik, az egész bélfalat, sőt még a szomszédos más szerveket is elterjedten sárgára festi. A rothadásnak indult tetem többnyire nemcsak az epehólyag fala, hanem még a szomszédos részek, sőt a hasűri folyadék, a netalán ott lévő oedemás, vagy lobos izzadmány a gennyesedés is sárgára festődik. Nagyfokú rothadásnál még a test nedveiben oldatlan festőanyagok is, a sejtek szétbomlása miatt, fölszabadulnak és a folyadékhoz keverednek, a szivárványhártya festéke megfesti a csarnokvizet, a tapetum nigrumé az üvegtestet. A vérsavó a fölbomlott vér és más folyadékok a rothadó holttestben egyik helyről a másikra szivárognak, mert a hártyás tömlők és a csatornák nem képesek többé tartalmukat visszatartani. A folyadékok átömlése egészen meglepő eredményeket hozhat létre. Előfordul, hogy a tüdő savós beszűrődése után a boncolásnál a savó legnagyobb részét szabadon a mellüregben találjuk, úgy hogy a tényleges lelet szerint mellvízkórt kellene fölvennünk. A belekben lévő szabad folyadék a hasüregben, s a savós üregekben lévő folyadék a savóshártya alatti, szerv közötti és bőralatti kötőszövetbe szivárogva, az alantabb fekvő helyek savósan beszűrődöttek lesznek, duzzadtak, levesesek, mint a vízkórnál. Mégis tévedés volna minden, a rothadt hullában talált nedvességet az átszivárgásból magyarázni. A rothadási bomlás alatt a szervek szövet alkotásában felhasznált úgynevezett kötött víz is kiszabadul. Ismeretes, hogy bármily tömöttnek látszó lágyszövet, izom, mirigy, rostanyag alvadék, ha az elpárolgástól védve pl.: zárt edényben rothad, elhígul. A rothadó holttestben mindenütt feltűnő nedvesség tehát legalább ezen körülményre is vezethető vissza. A rothadás alatt kifejlődő levegő a test belsejében is képződik és bűze által már igen korán felismerhető. Valóságos levegőhólyagocskákat legtöbbször a vénákban, szívben találunk, azután a vesében, lépben, májban, s később majdnem minden szervben. A szervek többé- kevésbé, de sokszor egész hólyagszerűen felpuffadnak, vízben úsznak, dobos, vagy teljes éles kopogtatási hangot adva (rothadási levegődaganat), a bemetszéskor a levegő sisteregve elszáll és a róluk lefolyó piszkos nedv többé kevésbé habos. Eleinte a gáz csak felette apró hólyagocskákban jelenik meg a szervek csatornáiban és szövetréseiben, a felületen, s a metszett lapon itt-ott csoportos fehéres pontokat látunk, melyek néha zsíros elfajulásra emlékeztetnek, de rendetlen eloszlásuk és a rothadás egyéb jelenségei, könnyű fajsúly megóvják a boncolót a hibás kórjelzéstől. Később a gáz a szerv felületén és állományában nagy hólyagokat képez, a metszett lap likacsos, mint a svájci sajt pl.: rothadt máj, az üregek többnyire gömbölyűek s a belső fal hiánya által is könnyen megkülönböztethetők kóros tömlőktől. A kötőszövet habos tajtékszerű, a nyálkahártyákon dudoros hólyagok puffadnak s a testüregekben és savós tömlőkben fölhalmozott levegő a falat akár megrepedésig feszíti. Napok, hetek múlva a gázfejlődés megint alábbszáll és lassanként és idővel pépesen szétmállanak (putrid szétesés) vagy összefonnyadva kiszáradnak és csak hosszú idő múlva , évek múltán porladnak el. A zsír a rothadási tünetekben szintén szembetűnő szerepet játszik. Az adypocyták már a rothadás kezdetén a folyékony zsír visszatartására képtelenek lesznek, s e miatt különösen a hígabb zsír, a trioleinsav és a zsír alkotásában résztvevő glicerin kiszivárog és a szomszédos képletekbe szivárog, a folyadékokhoz keveredik. Míg a keményebb zsírsavak nagyobb része jegeces állapotban megmaradnak. Minden rothadó szövetben, minden rothadt folyadékban szabad zsírt találunk és pedig egyrészt , mint olajszerű cseppeket, másrészt mikroszkóppal, mint egyenes és hajlított tűket és tűcsoportokat, pázsitalakban és rendetlen oszlopos kristályokban, melyek gyenge melegítésnél cseppekké olvadnak. Ezenkívül a zsír szappanosodik és további rothadásnál mindinkább magasabb oxidálódási és illó zsírsavakká változik át: caprin, caprolsav, baldriansav, ecetsav, s végre szénsavvá ég el. Mikor a gázok elillantak, a víz kiszivárgott, a pépes vagy morzsalékony, bűzös tömegben többnyire épen a zsír nagy mennyisége s undorító szaga érinti kellemetlenül a boncolót, mert nemcsak a zsíros csontok, izmok, mirigyek avas zsírral vannak átitatódva, a bőr zsírfényű, a halott ruhája zsíros, úgyszintén a koporsó, sőt néha még a sír földje is.

                                        A has jobb oldalának zöldes elszíneződése a rothadás első jele

                                                           rothadásos vénahálózat

                                     A rothadási ázalék felpuhítja a bőrt, ami cafatosan leválik

                                                     A hasüreg tele rothadási gázokkal

                                        A szövetek rothadásának végén a csontok maradnak vissza.

 

                           

A képek forrása: Charles A. Catanese : Color atlas of forensic medicine and pathology                          

Scott A. Wagner: Color atlas of the autopsy  

Joseph Prahlow: Forensic pathology for forensic Scientist, Police, and Death Investigator

                                                                                        

Miért indul bomlásnak a test a halál után?

Az élő szervezet kémiai folyamatok által meghatározott, legmagasabb rendű organizmus.Ahhoz, hogy egy organizmus fiziológiai folyamatait fent tudja tartani, normális metabolikus folyamatokat tudjon produkálni, fent kell tartani a homeosztázist. A sejtek a leghatékonyabban alacsony, 37 Celsius fokos hőmérsékleten tudnak működni. Szükség van folyadékra is, mely általában víz (ez lehet intracelluláris és extracelluláris), és enzimfolyamatokra is, melyek katalizálják a folyamatokat. Természetesen ezek szoros kölcsönhatásban vannak egymással, ha az egyik működése hiányos, akkor az kihat a másik működésére is. Erre a legjobb példa, hogy ha  a fiziológiás testhőmérséklet akár negatív, akár pozitív irányba tér el, akkor az enzimek már nem tudják katalitikus folyamataikat ellátni. A halállal megszűnik ennek a dinamikus rendszernek az egyensúlya, az oxigén transzformáció hiánya felborítja a bioszintézist, a kémiai folyamatok leállnak és megindul a szervezet diszorganizációja. Tulajdonképpen ez a bomlás, vagy dekompozíció, mely lehet anaerob és aerob. Az anaerob bomláshoz nem szükséges oxigén, az aerob bomlás erősen igényel oxigént.
A halott szervezet a megsemmisülésre van "beprogramozva", tehát minél hamarabb elemeire "essen" szét, minél hamarabb beépüljön a biológiai körforgásba. Testünk biokémiai felépítése már elegendő a bomlás megindításához. A bomlás megindításának egyik legfontosabb eleme a víz. Az emberi test kb.: 70%-a víz, az újszülötteké pedig még több, mely elegendő a fizikai és kémiai bomlás megindulásához. Ez a víz a dekomponálódási folyamat előrehaladásával csökken. A rothadás megindításának másik fontos individuális tényezője a test kémhatásának a változása. A keringés megszűntével a test ph-ja rohamosan csökken, hiperaciditás figyelhető meg. A sejteken belüli savasodás enzimfolyamatokat indít be, ez a kémiai környezet kedvez a sejtekben lévő, lizoszómákban lévő emésztőenzimek kiszabadulásához, mivel a membrán áteresztővé válik. A folyamatot autolízisnek nevezzük. Ennek eredménye, hogy a biomolekulák, szerves savak degradálódnak, a fehérjék denaturálódnak.  Az anaerob bomlást elősegítik a testben lévő baktériumok, azok is, melyek az élet során szimbiózisban voltak az organizmussal, pl.: E. coli, Nitrosomonas, tehát a belekben lévő baktériumok. Ezen baktériumok fermentációs folyamatai savas ázalékokat eredményeznek. Szabadban lévő holttestből ezen ázalékok beivódnak a talajba és annak szerves humusztartalmát növelik.Ekkor a holttest körül lévő növények is elpusztulnak, csak néhány ezt a viszonyt szerető gombatelep lepi el a holttestet. Az antropogenikus tényezőkön kívül nagyon fontos a külső környezet is bomlásra nézve. Az egyik legfontosabb az oxigén, hiszen az aerob bomlás feltétele.Az anaerob bomlás nem biztos, hogy elegendő lenne a teljes test elpusztításához. Ennek bizonyítéka, hogy a hermetikusan elzárt, vagy mélyre temetett tetemek bomlása nagyon lassú, vagy valamelyik szakaszban megrekedt. A másik legfontosabb környezeti tényező a hőmérséklet. Alacsony hőmérséklet esetén, 4 Celsius fok alatt, a baktériumok anaerob fermentációja is abbamarad, tehát bomlás nem megy végbe, viszont a magas hőmérséklet is kedvezőtlen hatással van a bomlás megindulására, hiszen a fermentáció itt is abbamarad, ilyenkor a víz elpárolog és a fehérjék gyorsan koagulálódnak. A bomlás megindulására a legmegfelelőbb külső hőmérséklet 25 és 35 Celsius fok között van.

A hullai véralvadékok-cruor postmortale

A halál utáni véralvadás hozza létre, melyet el kell tudni különíteni a pathologiás folyamatoktól. A halál után a nagyobb erekben a vér megalvad, a kiserekben soha sem alvad meg. Ez a véralvadék az erek falához tapad, azoktól azonban könnyen leválasztható, fényes felszínű alvadékok. Két típusa különböztethető meg: vörös hullai véralvadék és sárga hullai véralvadék. A kettő között szövettani különbségek figyelhetőek meg. A sárga alvadékban elhalt zsírsejtek, lymphocyták, leukocyták figyelhetőek meg. A vörös alvadékban pedig vörösvértestek figyelhetőek meg. Ez leggyakrabban a fésűizomzatban figyelhető meg.

A hullai önemésztődés-autodigestio postmortale

Ezen jelenségek általában az üreges szervekben figyelhetőek meg, pl.: gyomorban. A gyomorban lévő folyadék és félig megemésztett táplálék fellágyítja a gyomorfalat, így az cafatokban leválik, gyakran perforálhatja a gyomorfalat is, a jelenséget automalacia acida postmortale-nak nevezzük. Ez a magyarázata annak, hogy gyakorta gyomortartalom található a mellüregben a boncolás során. A nyelőcső cardialis részén is gyakorta megfigyelhető jelenség-automalacia acida oesophagi-, a tetem mozgatásakor gyakran vándorol a testüregekben az üreges szervek tartalma.

A hullai kiszáradás-exsiccatio postmortale

 A holttest száradása a párolgás következtében elsősorban külsőleg látható változásokban mutatkozik, melyekhez később testsúly csökkenés társul. A kiszáradás a legszembetűnőbb a bőrön és az azokon lévő sérüléseken, valamint a levegővel érintkező nyálkahártyákon és a szemen. A nedvveszteség folytán a szemgolyók feszülése csökken, a szaruhártya elhomályosodik, az ínhártya szabadon fekvő részei pedig háromszög alakú területen beszáradnak (Sommer-Larcher féle halálfolt) végül a szemgolyó összetöpörödik. Sokan a halál utáni pupillaszűkülést is ezzel magyarázzák, de ott a hullamerevségnek is van szerepe. Feltűnően gyorsan mutatkozik beszáradás azokon a területeken, amelyek finom hámmal vannak borítva, nedvesség miatt előzőleg felpállottak, vagy hámtól fosztottak. Gyorsan szárad be ennek folytán az újszülöttek ajka, köldökzsinór, a boka-csukló tájék, külső nemi szervek, főleg a herezacskó. A testfelületen mutatkozó beszáradás attól függően, hogy alatta zsírréteg vagy izomzat fekszik sárgás, illetőleg barnás-vöröses szalonnabőrszerű megkeményedés formájában észlelhető. Néha az erek rajzolata is kivehető ezeken a területeken. Újszülöttek, kisgyermekek ajkainak beszáradása maró anyag lenyelésének nyomait utánozhatja. Sovány egyéneknél a csípőtányér szélén, valamint ott ahol vékony a bőr lehetnek sötétebb foltok, melyek bántalmazás gyanúját kelthetik, holott csak a beszáradás egyik jelensége. Kövér emberek nyakán a redőképződés, valamint annak beszáradása akasztás gyanúját vetheti föl, holott arról van szó, hogy a vaskos nyakon redők képződnek, melyek bepállanak és annak a helye szárad ki. Újraélesztettek mellkasán láthatunk ilyen elváltozásokat, melyek a reanimáció következményei általában. Akasztottaknál, akik gyakorta elharapják a nyelvüket, a kidülledő nyelv is feketére elszíneződik a száradás miatt.

A száradással kapcsolatban megemlítendő két olyan jelenség, melyet a néphit tévesen magyaráz és a köztudatban is téves. A népies felfogás szerint ugyanis a halál után a köröm és a szőrzet növekszik egy darabig. Ennek a tévedésnek az ad magyarázatot, hogy a száradás következtében az ujjak bőre zsugorodik és így a körmök kíjjebb állnak. A szőrzet és a haj látszólagos növekedését a bőr száradásával magyarázhatjuk, ezáltal jobban kiemelkednek az előbbi képletek.
Száradás azonban nemcsak a holttest külső, hanem belső részeiben is okoz elváltozásokat. A csecsemőmirigy helyén lévő zsírszövet (corpus adiposum retrosternale) barnás beszáradását és a tüdőnek a szívburokhoz való tapadását láthatjuk. Főleg idősebb emberek holttestein figyelhető meg.

                                                     Sommer-Larcher féle halálfolt

A hullai lúdbőr-cutis anserina postmortale

Gyakorta megfigyelhető jelenség az, hogy a holttesten lévő szőrök "felállnak". A jelenséget a szőrmerevítő izmok hullamerevsége okozza. Azonban nemcsak a szőrzettel fedett részeken figyelhető meg a jelenség, hanem a férfiaknál a herezacskó bőrén is, mely gyakran ráncosodik, valamint az emlőudvar körül is hasonló jelenséget lehet megfigyelni a halál után. A jelenség viszonylag sokáig megmarad, 2-3 héttel a halál után exhumált holttesteken is megfigyelték a jelenséget. A lúdbőr kialakulása megfigyelések alapján először a combokon figyelhető meg, majd később a többi szőrrel fedett területen. Régen úgy tartották, hogy csak vízi halottakon jön létre a jelenség (az ilyen holttesteknél fokozottabban figyelhető meg).

A hullamerevség biokémiája

A hullamerevség makroszkópos megjelenését ismerjük, de ezen jelenség kialakulásában bonyolult biokémiai folyamatok vesznek részt. Ezen kémiai folyamatok eredetét az izmot alkotó egységben, az izomsejtekben kell keresni. A hipoxia és az autolízis eredményeként az izomsejt szarkoplazmatikus retikuluma elveszíti integritását, kalcium ionok áramlanak a kontraktilis egységbe, vagyis a szarkomerbe. A szarkomer fehérje filamentumokból épül fel, amit aktinnak és miozinnak nevezünk. Az ionáramlás miatt az aktinban felszabadulnak a kötőhelyek, ezáltal a két rész molekulái egy kereszt kötéssel össze tudnak kapcsolódni. Ahogy ez a keresztkar visszahúzódik, húzza magával az aktint a miozin felé. Majd a szarkomer fehérjéi egyesülnek (end-to-end), akkor a folyamat azt eredményezi, hogy az izom hossza rövidebb lesz, valamint rigid is lesz. Élő szervezeteben az ATP transzport folyamatosan pumpálja a kalcium iont a szarkoplazmatikus retikulumba, ami az izom relaxációjához kell. Halott organizmusban azonban nincs ATP termelés, melynek eredményeként a kontraktilis fehérjék nem tudnak relaxált állapotba kerülni, így kontrakcióban maradnak. A rigiditás struktúrális elváltozásokat is eredményez a miofibrillumokban. A hullamerevség oldódásának biokémiai oka pedig az, hogy kontrakcióra képes fehérjék elválnak a szarkomer végéről. Ezt a folyamatot a proteolízis indítja el, mely a halál után kb.: 24 órával indul meg. Az izomsejtekben található egy proteolitikus enzim, melyet katepszinnek neveznek. Ez a promótere annak a folyamatnak, ami felbontja az aktin és a szarkomer közötti junkciót. A folyamat sebességében nagy szerepe van a hőmérsékletnek, valamint a test kémhatásának, mely a halál után rohamosan csökkenni kezd. Magas hőmérsékleten gyorsabb, alacsony hőmérsékleten lassabb a folyamat.

A hullamerevség-rigor mortis

Az izomzat közvetlenül a halál után többnyire teljesen elernyed, mely elernyedés (collapsus mortualis) még nagyobb, mint amilyen az élőn teljes tétlenségben, mély álomban, vagy akár ájulásnál is észlelhető, mert nemcsak az animális, hanem a vegetatív izmok tónusa is tökéletesen megszűnik, az izmokkal ellátott részek rugalmassága elvész és a test helyzete úgyszólván már csak a súlyviszonyoktól függ (Genersich Antal). A záróizmok elernyednek, az oda fekvő lágyrészek ellapulnak és a tetem áthelyezésekkor a nyomott helyen a benyomás sokáig látszik, a fölemelt bőrredő csak lassan simul el.Mindamellett az elernyedt izmok mechanikai, vegyületi és fizikai ingerekre még egy ideig összehúzódnak, s ezen ideig fél, de akár 4-5-7 óráig is eltart, sőt bizonyos viszonyok között talán tovább is, míg végre sem elektro-muscularis, sem idio-muscularis összehúzódás nem idézhető elő. Bizonyos idő múlva a halál után az izmok kissé megrövidülnek, megvastagodnak és megkeményednek, mint összehúzódáskor, sokszor annyira hogy a test egészen merev és kemény lesz. A lecsüngő állkapocs fölhúzódik, az arc az élőhöz hasonló határozott arckifejezést nyer a végtagok megfeszülnek, néha gyengén behajolnak. Ezt hullamerevségnek, vagy latinul rigor mortisnak nevezzük. A hullamerevség biokémiája, annak mechanizmusa még nincs tisztázva, csupán elméletek vannak. Egyes magyarázatok szerint a központi idegrendszerből kiinduló subminimalis ingerek játszanak szerepet a hullamerevség kialakulásában, hatásukra acetylcholin szabadul fel. A postmortalisan széteső ATP gátolja a cholinesterase működését, az acethylcholin pedig contrahálja az izmokat. Az általánosan elfogadott nézet Brücke szerint az, miszerint az izomfehérjék, az actin és myosin tejsavképződés mellett megalvadnak. Ezalatt az izmok rövidebbek és tömöttebbek lesznek.A merevség megszűnését pedig annak tulajdonítják, hogy a rothadásnál fejlődő ammóniakális bomlási termékek a savat közömbösítik, mire a myosin megint feloldódik. De többféle tapasztalat ellene szól ezen egyszerű teóriának. A rigor támadására nézve Astaschewsky szerint a meredt izom savi hatása nem, mint hitték a tejsavtól, hanem a savanyú foszforsavas kálitól ered, mely a halál utáni autolysis miatti kémhatásváltozás miatt van. Werther azt állítja, hogy a halálmeredt, valamint a kimerült élő izmoban tejsav képződik és a glycogen fogy. Paltauf kísérletei szerint kámfor, aethyltheobromid, Rhodan-sókkal történt mérgezése következtében elhalt állat még teljesen és erősen meredt izomzata is alos hatású maradt és ha ilyen anyagokkal megmérgezett állatoknál a gerincvelő át lett vágva, akkor a felső testrészek gyorsan merevedő izmaiban alos reakció észlelhető, míg a lassabban merevedő hátsó testrészekben savi reakciót kapunk egészen a rothadásos alkalesentiáig. Másfelől a rigor születésére nézve ugyancsak Paltauf említett kísérleteinél azt találta, hogy az elülső testrész alkális izomzata a meredtség szűntével neutrális vagy gyengén savivá vált s csak utólag következett be a rothadásos alkalesentia és általánosan ismert tény, hogy néha a hullamerevség még erősen puffadt és zöldesen elszínesedett hullán is megtalálható. Mégis valószínű, hogy a rothadásos bomlás valami eddig ismeretlen módon hozza létre az oldódást, mert a rothadás gátlása által (pl.: hideg) a merevséget nagyon hosszasan lehet fenntartani. A hullamerevség a legszembetűnőbb a csontvázizomzaton, de a simaizomzatban is kialakul. A hullamerevség legelőször a szívizomzatban alakul ki, mely kb.: a halál után 15 perccel már megfigyelhető. Majd az állkapocs, tarkó és nyakizmaiban áll be, innen áttér a mellkasra, a hasra, a fölső és alsó végtagokra, ugyanezen rendben tűnik el ismét, legtovább a lábtőízületben szokott megmaradni. Kialakulásának időbeli megjelenését a Nysten-szabály mondja ki. A nevezett szabályosság, továbbá azon tapasztalat, hogy az idegek szétroncsolása után a merevség csekélyebb, némelyeket arra indított, hogy a Brücke-féle magyarázattal szemben azt vegyék föl, hogy a hullamerevség a rendes összehúzódással azonos, az elhaló izom még egyszer erősen összehúzódik s ez sokáig így marad, ez a nézet azonban még nincs kellően tisztázva.Felnőttek tetemén a hullamerevség rendszerint az első 2-4 óra alatt kezdődik és további 46 óra alatt az egész testre kiterjed, ritkán áll be már 5 perccel a halál után, vagy pedig sokkal később csak 24 óra múlva, 48 óra múlva a halál után még teljesen ki van fejlődve, de azontúl lassanként eltűnik és teljes oldódása körülbelül a 72-84 óra múlva kezdődik. Úgy a hullamerevség támadási ideje, mint tartása, igen tág határok között ingadozik és az elhalt egyén korától, tápláltságától, a halálnemétől, de főleg a külső viszonyoktól függ. Újszülött csecsemő gyorsabban mered meg, mint felnőtt és meredtségük gyorsabban is tűnik el, mivel tetemük gyorsabban is rothad. Hofmann tapasztalatai szerint újszülöttnél rendesen 24-36, csecsemőknél 40 óra alatt oldódik a rigor. Elvetélt és halva született éretlen magzatban a hullamerevség teljesen hiányzik, ami abban leli magyarázatát, hogy az anyában elhalt magzat, mely több napig vesztegelhet a méhben a hullamerevség még a méhben lefolyt, mert a szülés közben elhalt, vagy szülés előtt elhalt magzatokon nagyon intenzív hullamerevség figyelhető meg, sokszor ez okozza az elvetélt magzatok természetes úton való megszülését. Némely esetben felnőtt egyén hulláján is gyenge a rigor, vagy akár el is marad, így pl.: az izomzat erős parenchymás elfajulásánál (foszformérgezés), bizonyos gomba-mérgezéseknél, továbbá fertőzési és szepszises bajokban elhaltaknál, senyvesztő betegségben elhalt öregeknél a hullamerevség gyenge, gyorsabban támad és gyorsabban tűnik el a vízkórban elhunyt tetemek esetében. A külső tényezők közül nagyobb hatással van a hullamerevségre a hőmérséklet. A hideg a hullamerevség kifejlődését gyorsítja és lefolyására késleltetőleg hat, hideg helyen, friss vízben, hol a tetem még nem rothadhat, heteken át is fennmaradhat a merevség és a hulla megfagyása esetén határtalan ideig tarthat, néha a holttest fölengedése után is észlelhető. Viszont egy fagyott hulla felengedése után a rothadás nagyon gyorsan zajlik le, szinte napok alatt olyan nagymértékű rothadás megy végbe, mely normális esetben több hét alatt.Az igazságügyi orvostani szempontból kiváló fontossággal bír azon kérdés, hogy a hullamerevség, melynek következtében az izmok rövidebbek lesznek, képes–e a halott helyzetében változást hozni. Ha igen, akkor a megmeredt holttest helyzetéből nem vonhatunk le következtetést azon helyzetre, mely a test a hullamerevség bekövetkezte előtt elfoglalt, mivel az izmoknak a hullamerevség által feltételezett megrövidülése következtében változásnak lehetett az alávetve. A hullamerevség alkalmával az életben elégtelenül működő szívbillentyűk rendesen működnek. Miután a hullamerevség úgy a végtaghajlítók, mint a feszítők izmaiban áll be, mely izomcsoportok tehát kölcsönös megrövidülésük által, egymás hatása által létrehozott változások a test helyzetében csak igen csekély fokúak lehetnek, s főleg azon testrészeken fordulnak elő, hol az antagonista izmok ereje között kisebb-nagyobb aránytalanság létezik. Ezen utóbbi körülményből magyarázható azon mindennapi tapasztalat halottakon, mely szerint a halál bekövetkezte után az izmok általános elernyedése miatt, saját súlyánál fogva lecsüngő alsó állkapocs a hullamerevség által a felsőhöz közeledik, s ahhoz nagy erővel rögzül, mivel az állkapocs közelítő izmai erősebbek, mint az adductorok. Az erőszakkal megszüntetett hullamerevség többé nem alakul ki. Azonban, ha a rigor mortis kezdeti szakaszában szüntetjük meg a merevséget, bár nem nagy mértékben, de kialakul a merevség. Olykor olyan erős a merevség, hogy a megszüntetésekkor akár a végtagokat is eltörheti. Igen érdekesek azon esetek, melyek azt látszanak bizonyítani, hogy a hullamerevséget nem mindenkor előzi meg az izomzat általános elernyedése, s hogy a halott nincsen mindig azon helyzetben rögzítve, mely a nehézkedésnek felel meg. Régi tapasztalat szerint kiválóan erőteljes, mint egy görcsös izomműködésektől függő helyzet még a halál után is megmarad. Egyes elbeszélésekből kiderül, hogy  csatatereket másnap szemlélve, az elesett emberek és állatok tetemeit gyakran oly helyzetben találták, mintha azok akaratlagos működésben lennének Rossbach a porosz-francia háborúból közöl idevonatkozó eseteket: egy porosz vadászt egy domboldalban a támadást intéző katona korrekt helyzetében találta, egy másikat, pedig háton fekve, egyik karját az ég felé emelve. De néha a gyengébb izomműködés is fennmarad, hat francia katona egy földmélyedésben szorosan egymás mellett ült és reggelizett, majd egy gránát közéjük csapódott valamennyit megölve, s Rossbach 25 óra múlva az egyiket félig fekve találta, kezét, melyben csészéjét tartotta, könnyedén fölemelve, úgy hogy az alsó ajakhoz alig ért, a koponya s az egész arc az állkapocs kivételével szétrobbant. Brixton az észak-amerikai polgárháborúban szintén észlelt ilyen esetet. Az északiak véletlenül a déli csapatok töredékére bukkantak, kik lóra ültek, majd menekültek. A sortűz csupán egy katonát talált el, aki állva maradt, bal kezével a ló sörényét markolta, jobb kezében fegyverét. Kiáltottak rá, hogy adja meg magát, mikor azonban közelebb mentek teljesen meredten halva találták a katonát. A ló nem futhatott el, mert a lovas elfelejtette a kötelet kioldani. A hullamerevség ezen típusát catalepsiás hullamerevségnek nevezte el Du Bois-Reymond, melynek lényege az, hogy a halál pillanatában kialakul a teljes rigor. Feltéve, hogy a testnek vagy egyes részeinek ezen abnormális helyzete a halál bekövetkezte után közvetlenül jelen volt, s ez nem utólagosan jött létre, feltéve hogy a testrészeknek a nehézkedés törvényével ellenkező helyzete nem külső akadályokban találja okát, melyek pl.: a felemelt karnak leesését nem engedi, tehát az csakugyan a hullamerevséggel függ össze. Számos magyarázat született e jelenség magyarázatára. Régi tapasztalat, hogy rohamos elvérzés , a nyaki gerincvelő sérülései, napszúrás, villámcsapás következtében hirtelen elhaltakon, egyes mérgezések pl.: strychinin, coffein a hullamerevség gyorsan áll be.Schroff és Falck kísérleteiből kiderült, hogy a gerincvelő nyaki részének sértései áltál megölt állatokon a tetanusos izomösszehúzódás hullamerevségbe megy át. Paltauf észlelte, hogy gyorsan megfojtott állatokban is rögtön kialakul a hullamerevség. Másik magyarázata a jelenségnek, hogy a halál után a testben a kémhatás megváltozik, eltolódik savas irányba a később tárgyalandó autolysis miatt. Azt feltételezik, hogy itt nem savas, hanem lúgos irányban történik a kémhatásváltozás, mely azonnali rigort okoz. A normális hullamerevség is tartogat még titkokat, hiszen biokémiája még elég ismeretlen. Eddig csak azt tudjuk, hogy a vázizmokban lévő izomfehérje az actin és a myosin átalakul actomyosinná.
A kéz ökölbe szorítása úgy felnőtt, mint gyermek tetemén észrevehető jelenség. Ez a felxor és extensor izmok közötti különbségből adódik, hiszen az élő ember is az ökölbeszorított kezét elernyesztheti anélkül, hogy a kezét szétnyitná. Gyakran megfigyelhető, hogy öngyilkosok kezében rögzül a gyilkos fegyver. A hullamerevség a test simaizomzatában is megfigyelhető. A gyomor jellegzetesen homokóra alakot vehet fel, de nemcsak a simaizomzatban, hanem a belső szervekben is megfigyelhető a hullamerevség. Legelőször a szívizomban alakul ki a hullamerevség. Az agyvelő hullában egy ideig sokkal tömöttebb, a mirigyek is hasonló szerkezetet mutatnak kezdetben, majd szépen ellágyulnak, de ez már a rothadás tárgyköre.

A képek forrása: Scott A. Wagner: Color atlas of the autopsy, Joseph Phralow: forensic pathology for Forensic Scientist, Police , and Death Investigator

A holttest kihűlése-algor mortis

A test melege már az agónia alatt, de rendesen már a halál beálltával lecsökken és utána 10-20 perc múlva rohamosan csökkenni kezd, de mégis sokáig tart, míg a teljes test kihűlése bekövetkezik. Ennek az oka az, hogy a bőr rossz és pedig annál rosszabb hővezető, minél hájdúsabb a bőralatti kötőszövet. Kövér egyének hullája a halál után 10-12 óra múlva is olyan meleg lehet, mint sovány egyéné egy-két óra múlva. Caspar-Liman szerint a holttest az esetek többségében 8-12 óra múlva a halál után a tapintásnál hidegnek mutatkozik, de termométeres mérések szerint átlag 23 óra múlva hűl ki teljesen. Kolerában elhalt közepesen táplált egyén boncolásánál a halál után 6 órával a májban 36,8 Celsius-fokot, 12 óra múlva 26,8 Celsius-fokot írt le Genersich, és a halott combjai még melegek voltak. Gyermekek holtteste hamarabb hűl ki, de a tápláltsági állapot itt is befolyással bír.

Az individuális tényezőkön kívül jelentős befolyással bírnak a holttestek gyorsabb, vagy lassabb kihűlésére az évszakok, illetve a környezet hőmérséklete, illetve a holttest ruházata is nagyon fontos jelentőséggel bír.  A vízben lévő halott hamarabb hűl ki, mint a szárazföldön, mert a víz hőmérséklete mindig alacsonyabb. Figyelembe kell venni a halál okát is, amennyiben bizonyos betegségeknél (heveny fertőzés, tetanus, központi idegrendszeri bántalom) a hőmérséklet jelentős emelkedése észlelhető a halál előtt és közvetlen a halál után is. Ezáltal a halott kihűlése is hosszabb időt vesz igénybe. Először a végtagok, az orr, a fül, tehát a kiálló testrészek hűlnek ki.Legutoljára a has felső része hűl ki.  Az erőszakos halálnemek közül a fulladásra és a gerincvelő sértéseire nézve vannak hasonló észlelések feljegyezve, Caspar észlelései alapján a megfúltak is később hűlnek ki.  Teljes kihűléskor a holttest hőmérséklete a környező levegőénél alacsonyabbra süllyed a felületen létrejövő elpárolgás és az ez által előidézett hőmérsékletvesztés miatt, ezért olyan kellemetlenül hideg tapintatú a holttest, „mint a jég”.

A hullafoltok-livores mortuales

A keringés megszűntével a vér és a test nedvei a gravitáció törvényének értelmében a holttestben a legmélyebb helyeket keresik fel, és bizonyos idő múlva szemmel látható színváltozás képében mutatkoznak. Ezeket hullafoltoknak nevezzük (livores mortuales), melyek a halál után 3-10 óra múlva észlelhetők a holttest alantabb fekvő részein, kivéve azokat a helyeket, ahol a bőr akár a holttest helyzete miatt, akár a ruházat, vagy kötelékek által nyomás alá kerül, vagy redőképződésnél erősen megfeszül. A holttest rendes fekvésének megfelelően leggyakrabban háton, a végtagok hátsó és oldalfelületén fordulnak elő, ahol halvány vagy sötétvörös, gyakran szederjesvörös babnyi, tallérnyi, kerek vagy rendetlen alakú foltokat képeznek, gyakran összefolynak, vagy az elszínesedés a holttest egyéb részeire egyenletesen kiterjed. A hullafoltok sötét, szederjes színének az oka az, hogy a holttestben a szövetek a vér oxigénjét elhasználják és így nem csak a gyűjtőerekben, hanem a verőerekben is sötét színű, redukált hemoglobin van. Az életben bőrvörösség képében jelentkező elváltozások: gyulladásos bőrpír, erythema, ha az elváltozás területébe esnek elhalványodnak, eltűnnek. Kezdetben a hullafoltok ujjnyomásra eltűnnek, bemetszve a szövetek halványabbak látszanak, vízsugárral kimoshatók. Ezek az ún. süllyedéses (hypostaticus) hullafoltok. Ezen hullafoltok elhelyezkedése a test helyzete szerint különböző, pl.: akasztottaknál, ha azok hosszabb ideig függtek, az alsó végtagokon vannak leginkább kifejezve. Ebből lehet következtetni a halál után elfoglalt testhelyzetre. Azonban ezen hullafoltok a test helyzetének megváltozásával más helyen jönnek létre mindaddig, míg a kezdődő rothadás során véres savóval be nem ivódnak. Az ez iránt tett kísérletekből kitűnt, hogy a hullafoltok áthelyezkedése a halál után 4-6-12 órával létrejön, ezen időn túl a foltok csak elhalványodnak és 23-28 óra elteltével már nem tűnnek el. A foltok áthelyeződése során gyakorta láthatunk pontszerű vérzéseket, ún. petechiákat a holttest bőrén. A hullafoltok létrejövetelének gyorsasága, színük teltsége részint a vér mennyiségétől, részint annak folyékony voltától függ. Az előbbire nézve sötétebb színű hullafoltokat találunk olyan egyéneknél, akik vérveszteséggel össze nem kötött hirtelen halállal múltak ki, mint azoknál, akik elvérzés,vagy hosszas kimerítő betegség következtében haltak el. A halál módja is befolyással bír a hullafoltok terjedelmére, színére. Színre nézve kifejezettebb hullafoltokat kapunk azoknál, akik fulladás miatt múltak ki. Feltűnően élénkpiros és kórjelzéssel bírnak a CO- mérgezésnél megfigyelhető élénkvörös hullafoltok. Ennek oka, hogy a szén-monoxid nagymértékben hozzákötődik a hemoglobinhoz és ún. CO-hemoglobin jön létre. Élénkpiros hullafoltok találhatók olyan holttesteknél is, melyek huzamosabb ideig vízben feküdtek, vagy meg voltak fagyva. Az előbbinél azért, mert a vízben lévő oxigén bediffundál a bőrön keresztül. Megfagyásnál, akár a halál előtt, vagy után jön létre, akkor is ilyen hullafoltok dominálnak. A törvényszéki gyakorlatban a hullafoltok felcserélhetők bővérűség által létrehozott foltokkal, különösen vénás bővérűséggel, cianózissal, sőt az utóbbihoz nagyon hasonlóak a hullafoltok, csak elhelyezkedésükben más. Ilyen esetekben kell mindig bemetszeni az adott területet, melynek segítségével biztosan identifikálható az adott elváltozás.  A holttest bomlása során az erekben a vér átdiffundál a környező szövetekbe, azokat megfesti. Ezeket bemetszve és vízsugárral kimosva sem tűnnek el, a holttest helyzetét megváltoztatva helyzetüket nem változtatják meg. Ezek az ún. beivódásos hullafoltok (livores ex imbibitione), melyek a halál után 24- óra múltán figyelhetőek meg.  Ez már azonban a rothadás tárgyköre.

Vérömlések a halál után is jöhetnek létre, amikor a hajszálerek és kisebb vénák a süllyedő vér nyomása alatt megrepednek, ezek azonban csak apró, gombostűfejnyi, lencsényi ecchymozisok. Gyakori még az is, hogy az élőn támadott, de igen csekély vérömlések a test alant fekvő részeiben a vér utólagos, halál utáni kiszivárgása folytán megnagyobbodnak.

A hullafoltok azonban nem csak kívülről hoznak létre látható elváltozásokat, hanem belső szerveken is, melyet a belső vérsüllyedések hoznak létre. A folyékony vér a verőerekből és a hajszálerekből a vénákba folyik és egyfelől a súly szerint az alantabb fekvő helyekre, másfelől a szövetek saját nyomása szerint a feszesen szőtt részekből a lazább részekbe és az egymáshoz szorult és nyomott helyekből olyanokba szivárog, melyek kisebb vagy semmi nyomásnak nincsenek kitéve. A belső vérsüllyedés elhelyezkedése szintén a holttest helyzetétől függ, a halottak rendes helyzetét, a háton fekvést tartva szem előtt, a belső vérsüllyedés fontosabbjai, mint amelyek a kóros elváltozással összetéveszthetők a következők:

Vérsüllyedés a fejbőr hátsó részén, a lágy agyhártya hátsó részén, a kemény agyhártya haránt öblében, a tarkó izomzatában annál kifejezettebbek, minél kedvezőbbek voltak erre a viszonyok a vér mennyiségét tekintve. A nyakon, a torok, a nyelőcső hátulsó falán és a gerincoszlopon fekvő kötőszövetében nagyfokú vénás bővérűség látható. A tüdők hátsó részén a vérsüllyedés igen szembetűnő. Ezen tüdőrészletek tömöttebbek, sötétvörösek, vérben gazdagok, ellenben légtelenek. A hasűri szervek közül a gyomor hátulsó fala, a bél alsóbb részei és a vesék mutatnak vérsüllyedést. A gerincvelő burkainak vérsüllyedése, illetve ezeknek ismerete igen hiányos, hiszen a boncolási gyakorlatban ritkán kerül sor a gerinccsatorna megnyitására. Gyakorta figyelhető meg a gerincvelő burkainak vérsüllyedése, ha a holttest pl.: félig fekvő, félig lógó helyzetben volt. Akasztottaknál a csípőbél bővérűsége is gyakori, néha a béltartalom a süllyedés miatt is vörösre van festve.  Gyakori jelenség, hogy a medence vénás fonatai duzzadásig vannak vérrel telve, ekkor a külső nemi szervek is duzzadtak, szederjesek.
A képek forrása: Scott A. Wagner: Color atlas of autopsy